Észak-Magyarország, 1951. augusztus (8. évfolyam, 177-202. szám)

1951-08-29 / 200. szám

Az állami fegyelem megszilárdításával előre a begyűjtési tervek maradéktalan végrehajtásáért! Irta IVÁN ISTVÁN a Megyei Tanács elnöke MEGYÉNK ipari munkássága napról- napra szebb, nagyobb eredményekkel viszi előre népgazdaságunkat a szocializmus építésének útján. Boldog örömmel olvas­tuk a diósgyórvasgyéri Martin.kemence építőiről szóló győzelmi jelentéseket, büsz­keséggel gondolunk a munkájukat határ­idő előtt befejező ózdi békekohó-építőkre. Ugyanakkor szégyenkező érzést váltott ki belőlünk az a hír, hogy megyénk a be­gyűjtési versenyben ismét visszaesett. Ötéves tervünk sikeres végrehajtása érdekében mindannyiunk egyöntetű erő­feszítésére. van szükség. Dolgozó paraszt­jaink begyűjtési harca is igen nagyjelen­tőségű nemzetgazdaságunk erősítése, az ötéves terv végrehajtása, hazánk : fejlő­dése szempontjából. Dolgozó parasztságunk érzi is a begyűj­tési terv teljesítésének nagy fontosságát, tisztában van azzal, hogy minden szem felesleges gabona beadásával a felemelt ötéves tervünk végrehajtásáért folyó har­cot, békénket erősíti. Ott, ahol a begyűjtés nem megy kellő ütemben, nem a dolgozó parasztság jó szándékában van hiba, hanem abban, hogy községi tanácsaink gyakran nem állnak hivatásuk magaslatán, nem magyarázzák meg dolgozó parasztságunknak a begyűj­tés túlteljesítésének nagy jelentőséget. ’ JÁRÁSAINK KÖZÜf, négy járás már teljesítette egészávi előirányzatát, vagy közvetlen a 100 százalék előtt áll, nem szólva az élenjáró mezőcsáti és mező­kövesdi járásról, amelyek országosan is dicséretre méltó eredményt értek el. Köz­ségeink egész sora — 63 község — telje­sítette túl egész évi előírásét, 8 község már a 200 százalékos eredményt is túl­haladta. Széphalom 461 százalékos telje­sítésével „az ország első községe” címért küzd. 200 százalékon felül teljesítő dol­gozó parasztjaink száma már közel jár az! 5000-hez. Vannak azonban járásaink és közsé­geink, ahol a begyűjtés fontosságát még mindig nem akarják megérteni. 6 járá­sunk évi tervének 65 százalékát sem telje­sítette, az encsi járás pedig 50 százalékon alul áll. Községeink között is szép szám­ban vannak olyanok, amelyek ' előírásuk­nak csak kis százalékát teljesítettéi. Ezeken a helyeken a járási és községi vezetőink nincsenek tisztában azzal, hogy a begyűjtés nemcsak közigazgatási kérdés, hanem az ország valamennyi dolgozójának közös ügye. Nem gondolnak arra, hogy végzett munkájukról, elért eredményeikről a dolgozók államának be kell majd szá- molniok. Elfelejtették, hogy a begyűjtési tervek teljesitése: törvény! A lemaradás okit vizsgálva legtöbbször az állapítható meg, hogy községi veze­tőink elfeledkeztek a pártszervezetről. Egyedül akarják munkájukat elvégezni, csak mikor már sikertelenség mutatkozik, szaladnak segítséget kérni,- jönnek rá arra, hogy a pártszervezet segítségével felada­taikat időben és jobban megoldhatták volna. A lemaradtak vegyenek példát a mezőcsáti járásról, vagy Széphalom, Bódvaszilas, Tornanádaska községről, ahol a tanács minden kérdést először a pártszervezettel beszél meg és csak azután fog feladata végrehajtásához. Ott, ahol a Párt irányításával végzik a munkát, ahol a párttagok élen járnak, az eredmény nem marad el. A GABONABEGYÜJTÉSI VERSENY vége felé közeledik. Véget kell vetni a megalkuvásnak. Elég volt a kifogásokból, hogy „rossz az idő”, „nincs cséplőgép”, „még csak a kicsik csépeltek” stb. Fel kell számolni a hiányosságokat, teljes len­dülettel folytatni kell a harcot a cséplés minél gyorsabb befejezéséért és a be­gyűjtési tervek maradéktalan teljesitésé- ért. Minden erőt összpontosítani kell arra, hogy vállalásunknak megfelelően ter­veinket túlteljesítsük. Előttünk vannak a jó példák, azokat kövessük! A jó teljesítés elsősorban a tanácsapparátus jó munkájától függ. Tud­nak.e érvényt szerezni a törvénynek, meg tudják-e értetni dolgozó parasztságunk­kal a „C” terv teljesítésének fontossá­gát? Rá tudnak-e világítani agitációjuk során arra a hatalmas munkára és erő­feszítésekre, amit fiatal népi demokrá­ciánk végez, meg tudják-e magyarázni dolgozó parasztjainknak, hogy a begyűjtési tervek túlteljesítése hatalmas segítség országunk építésében! Arannak a községi tanácsoknak olyan dolgozói, akik nemhogy a község elő­írásának túlteljesítésén fáradoznának, de még azzal sem törődnek, hogy az egyes csépeltétek beadási kötelességüket telje­sítették-e vagy sem. A beadási törvény szerint mindazoknak a gazdáknak, akik előírásukat határidőre nem teljesítik, az előírást. 5—10 száza­lékkal fel kell emelni. Községi tanácsa­ink egyrésze szívesen megfeledkezik erről és csak akkor hajtják végre a rendel­kezést, mikor az ellenőrzés felfedi a hibát és külön utasítást ad a kötelezettség fel­emelésére. KORMÁNYZATUNKNAK persze nem célja a büntetés. Nem szívesen alkal­mazzuk a kötelezeti ség felemelését, éppen ellenkezőleg: messzemenő ked­vezményekkel jutalmazzuk a hazafias kötelezettségüknek becsülettel eleget tevő dolgozó parasztjainkat. Dolgozó parasztjaink tízezreinek jó példája azt mutatja, hogy a begyűjté­si törvény büntető szankciói alkalma­zására nem is igen lesz szükség. De ép a becsületes do'gozó parasztok tíz­ezrei követelik meg, hogy a beadási kötelesség teljesítése a 1 öl senki ne vonja ki magát. Ozv. Lőíinc Miklósné 2 holdas szephalomi dolgozó paraszt, aki 1500 százalékos teljesítésé vei mu­tatta meg szeretedét, hűségét hazája iránt, joggal vonhatja felelősségre Szeműn István ináncsi dolgozó.parasz­tot, a,ki 41 mázsás árpaterméséből még 200 kg-os előírását sem teljesítette. A felolősségrevonás ne-m is fog el­maradni. Az ország dolgozóinak bizal­ma azért állított bennünket a közsé­gek, járások és megyék élére, hogy ennek a bizalomnak megfeleljünk. Ér­vényt kell szereznünk a törvény elő-, írásainak. DOLGOZO PARASZTOK, kövessé­tek az élenjárók példáját. Bizonyosak vagyunk abban, hogy hazafiam köte­lességének mindenki eleget fog tenni s minél több ,,C“-gabona beadásával fogja sikerre vinni begyűjtési harcun­kat. Az ipari munkásság hősi erőfeszí­téssel dolgozik hazánk építésén, a fa­lu életszínvonalát emeli minden trak­torral, mezőgazdasági géppel és ruhá­zati cikkel. A jobb megélhetést, a jobb életet akarjuk elősegíteni a gyorsbeadási prémiummal, az iparcikk utalványokkal. Minden dolgozó paraszt tartsa kö­telességének a begyűjtési terv teljesí­tését! Minden községi és járási tanács vessen számot eddigi munkájával, hogy a pártszervezet vezetésével mi­nél hamarabb elérhessék az élenjáró­kat, begyűjtési előirányzatukat túltel­jesíthessék. EPULO ORSZÁGUNKNAK jobb munkára, fejlődő népgazdaságunknak több gabonára va.n szüksége. Ennek érdekében tanácsainknak é.s pártszer­vezeteinknek közös erővel, vállvetve kell dolgozniok, képességeik legjavát kell ndniok. hogy a behordás, cséplés, beadás meggyorsításával, minden pere kihasználásával túlteljesíthessük be. gyűjtési előirányzatunkat, több gabo­na beadásával segítsük e’ö ötéves ter­vünket, biztosítsuk békénket. Amerikai repülőgépek augusztus 23-án és 25-én sorozatosan megsértették Kína légiterét Peking (TASzSz) Az Uj-Kína hírügy- | nökség jelenti: Az amerikai imperialisták repülőgépei augusztus 23-án és 25-én be­hatoltak Sanszi, Santung és Csekiang tartomány partmenti térsége fölé. Az a tény, hogy amerikai repülőgépek két napon át sorozatosan behatoltak Kína légitcrébe, újabb bizonyítéka annak az agresszív politikának, amelyet az ame­rikai kormány kitartóan folytat. Az ame­! rikai kormánynak ez a politikája Kína nemzeti biztonságát fenyegeti. Az ameri­kai légierők dühödt agresszív cselekedetei Kína ellen irányulnak és nyilvánvalóan összefüggésben vannak a keszoni gaz provokációkkal. Most még nyilvánvalóbb, hogy az amerikai kormány szándékosan be akarja fejezni a fegyverszüneti tár­gyalásokat. A vaskohászati iparág versenyében: 1. Diósgyőr, 2. Borsodi!adasd, 3. Ózd A gépgyártó iparban második a Diósgyőri Gépgyár — Az érc* és vegyesbányászatban első a rudabányai vasércbánya A kohó- és gépipari minisztérium a szakszervezetekkel egyetértésben ér­tékelte az Alkotmány ünnepének tisz­teletére kezdeményezett munkaver­seny eredményeit és az egyes ipar­ágakban a következő helyezési sor­rendet állapította meg: 1. A vaskohászatban az első helye­zést a MAVAG Kohászati Üzemek (Diósgyőr) dolgozói érték el. 2. helyezett: Borsodnádasdi Lemez­gyár. 3. helyezett: Ózdi Kohászati Üze­mek. A gépgyártó iparban a rémáru és Szerszámgépgyár dolgozói érték el a legjobb eredményeket. Második helye­zett a DiMAVAG Gépgyár, harmadik helyezett: a Kőbányai Szerszámgép- gyár. A MAVAG Kohászati Üzemek (Diósgyőr) teljes termelési tervüket júniusban 107.2 százalékra, júliusban 103 százalékra, augusztusban az első 18 napra eső részében pedig 101.8 szá­zalékra, készáruterinolési tervüket júniusban 102.3, százalékra, júliusban Dl.4 százalékra, augusztus első 18 nap­jára eső részben 101.4 százalékra tel­jesítették. Augusztusban D7 százalékos tervszerűséget értek el. Exportköte'c- zettségeiknek mindhárom hónapban 100 . százalékig , eleget tettek. Jelentős fejlődést értek el a kooperáció megja­vítása tekintetében. Például 13 cso­port vasúti kitérőt szeptember 30 a helyett július 30-ra leszállítottak. A Dunai Vasmű részére a szivatlyúönt- vényeket szintén határidő előtt készí­tették e'. Jó eredményeket értek cl az anyagtakarékosság terén ij. Például két napra elegendő kohó kok szót taka­rítottak meg a verseny során. A vállalat dolgozói az utóbbi hóna­pokban jelentősen javítottak munká­jukon. A vezetőség mindjobban bizto­sítja a szervezési és műszaki feltéte­leket. A versenymozgalom kiszélesí­tése érdekében a szemléltető agitáció módszereit alkalmazták. Minden, üzemben bevezették a naponkint! ér­tékelést és ennek segítségével minden, dolgozó naponta látja az üzemi és válla'ati terv teljesítését. A Pártbi­zottság jó politikai felvilágosító mun­kával segítette elő az eredmények el­érését. Ennek eredményeként a terme­lékenység fokozatosan emelkedett. A kohó- és martinkemenceépítés műsza­ki feltételeinek biztosítását versennyé fejlesztették. A bánya- és energiaügyi miniszté­rium a szakszervezetekkel egyetértésben értékelte az Alkotmány ünnepének, tisz­teletére kezdeményezett munliaverseny eredményeit. Az érc- és vegyesbányá- szatban első lett a rudabányai vasérc­bánya. 1 Szuhavölgyi Szénbányák Vállalat 14 üzemében alkalmazzák már a Méta-féle „millsekindes“ robbantást Több mint egy hónappal ezelőtt jár­ta be a hír az országot, hogy forra­dalmi újítást vezettek be a szénbányá­szatban! Kofa József tatabányai mér­nök kidolgozta az u. n. „millsekundoe“ robbantási eljárást, majd módszerét tanfolyamokon átadta az ország kü­lönböző részeiből egybfgyült lőmeste- reknok. Megyénkből is többen reszt­vettek a tanfolyamon. A Ssuhavülgyi Szénbányák 14 üzemében már alkalmazzák az új robbantási eljárást. Miben áll az új találmány jelentő­sége, lényegei Perei Ottó elvtárs bányamérnök, a kurittyáni bányaüzem igazgatóhelyette­se ezt a köyetkezökben világította meg: — A bányában a szén zömét .rob­bantással nyerjük. Az eddigi módszer­nél előbb a szénfalon mintegy 30—40 cm-es rést kellett vágni. A rés 100—120 cm. mélyre hatolt a szembe és biztosi, tóttá, hogy a robbantás feszítő ereje- necsak egy oldal, a homlokfal irányá­ban, hanem a résen át le, illetőleg fel­felé is hasson. Először a rés alatt, majd a felette lévő széntömeget Offl- lasztoltuk le a befúrt lyukakba préselt robbanóanyaggal. A szokásos robbantásnál — akár egyszerre, akár sorban egymásután rob­bant 6—-8 ponton a paxit nevű robba­nóanyag — a hatás egyforma volt. Kőt a elvtárs új módszeréhez a mo­dem fizika hullámelméletét használja fel. Ennek1 lényege az, hogy az egy­mást gyorsan követő robbanások löké­sei egyesülve lényegesen nagyobb ha­tást fejtenek ki. A kísérletek elvi problémája elsősorban az volt, hogy meg kellett állapítani: milyen időkö­zökben kövessek) egymást a robbanások? Az eredmény az lett, hogy a másod­perc ezredrészeinek kell eltelnie egy- egy robantás között. Innen js a mód­szer neve: „millsekund“. A legfőbb gya­korlati probléma az volt, hogy olyan gyujtószerkezetet kell találni, amely ezredmásodperces differenciákkal rob­bantja fel a tölteteket. Ilyen szerkeze­iét sikerült is készíteni. A Kóla.féle új módszernél egy-egy robbantással olyan nagymennyiségű szenet nyerünk és olyan rövid idő alatt, bogy a réselés teljesen fe­leslegessé vált. Ormospusztán az egyik robbantásra előkészíteti, munkahelyen a szénfalat 8 helyen megfúrták g a 120 cm-es lyukak mélyén lefojtva elhelyezték a gyuta­csot. Minden egyes robbanótöltettöl drótpár vezet a gerendákra akasztott kábelbe. Innen kapja majd az áramot a robbantáshoz. A réselést feleslegessé tette a „milsekmdos“ robbantás, dekáira van. még egy igen nehéz munka: a csillébe rakás. A súlyos lapátokat a nehéz szénnel ma­gasra kell’ emelni, mert magasak a csillék- Ilyen fülkeszerü fejtési helye. ken nem lehet szállítószalagot elhelyez­ni, amire könnyen lehetne rakodni. — Ezen is lehet segíteni. Éppen Kófa készített egy újfajta egyszerű rakodógépet, egy láncos vonszolót, melynek mindössze 70 kg a súlya, lcis helyen is elfér és (lé­gierővel rakja csillébe a szenet. A f.milsekundos“ ’robbantásnak lé­nyeges korlátja van: csak' olyan he­lyen leltet alkalmazni, ahol sujtólég- veszély nincs. A borsodi szénmedencé­ben ez a veszély nőm áll fenn. tehát be lehet vezetni ezt a forradalmi újí­tást ! Eddig - 8 óra aJatt lehetet ®gy-egy munkahelyen egyszer robbantani és a réselés, fúrás, robbantás négy órába •telt,' a csílléberakás '2 és fél, az ácso­lás másfél órába. A Kótfl-féle módszer fúrógépek al­kalmazásával 4 óra helyett már S0 A legutóbbi értékelések szerint já­rásaink rang-sora a begyűjtési ver­senyben a következőképen alakult: 1. mezőcsáti járás 122 % 2. mezőkövesdi 120.9 ,, 3. sátoraljaújhelyi 101.9 „ 4. tokaji 92.7 ,, 5. ricsei 89.5 ,, 6. miskolci 81.9 „ 7. putnoki 75.1,, 8. ózdi 69.3 ,, 9. abaujszántói 61.6 „ 10. szerencsi 63.6 „ 11. szikszói 56.2,, 12. sárospataki 53 ,, 13. edelényi 51.3 „ 14. encsi 43 ,, Ezek szerint a járások közötti rang­sor nem sokat változott. Továbbra is a mezőcsáti és a mezőkövesdi járás halad az élen. A két járás fej-fej mel­lett küzd az elsőségért az országos versenyben is. Haladást ért el azon­ban a mezőkövesdi járás, amely már alig marad el a mezőcsáti járás mö­gött. A mezőesáti járásban az utóbbi napokban visszaesés mutatkozott. Pe­dig a járásnak minden lehetősége meg von ahhoz, hogy megnyerje az orszá­gos versenyt. Visszaesése egyre in­kább eltávolítja az első helyezéstől az országos versenyben. Kiemelkedő teljesítést mutat a sá­toraljaújhelyi járás is, amely, meg­előzve a tokaji járást, túlteljesítette előírását. A ricsei járás továbbra, is egyhely­ben topog, begyűjtési normája nem kielégítő; «, miskolci járás sem tudta megjavítani helyezését. A putnoki és az ózdi járás lendü­lete megint visszaesett. Az abaujszán. tói és a szerencsi járás vetélkedésé­ben a szerencsiek értek el jobb ered­ményeket. A szikszói járás helyezését a sárospataki járás veszélyezteti, mert tovább fokozta eredményeit. perc alatt lerobbantott szenet ad- És jóval több szenet! Eddig 8 őránkint, tehát egy nap alatt háromszor kaptak szenet egy-egy munkahelyen. Moet hatóránkint, tehát egy nap alatt négyszer ontják a szenet a csillék. Ahol régen 20 csille szenet nyertek egy robbantással, most ugyanott a Kóta-féle módszer alkalmazása, egy robbantásnál 25 csille szenet ad. Ed­dig a 8 órás munkaidő alatt átlagban 40—45 mázsa szenet termelt egy-egy bányász, most ez jóval magasabbra emel­kedik! Az ormaspnsztai példa azt bizonyítja, bogy a Kóta-fcle „millsekundos“ rob­bantás bevezetésével megyénk szénbá-. nyál könnyebben behozhatják lemaradá­sukat és több szenet adhatnak felemelt ötéves tervünk végrehajtásához. Legsúlyosabb a lemaradás az encsi járásban, amelynek teljesítménye csak lassan emelkedik, egy-re nagyobb tá­volság választja el az utolsóelőtti he­lyen álló edelényi járástól is. Miskolc város 138.1 százalékot ért már el. A megye büszkesége változat­lanul Széphalom község, amelynek dolgozó parasztjai már 461 százalék­nál tartanak. Igen szép eredményt ért el a közsé­gek versenyében Korlát község, amely 131 száza­léknál tart. Vasárnap ünnepélyes külsőségek kö* zött vették át Abaujszántón a Diós­győri Kohászati Üzemek hatalmas gyönyörű vörösselyem, verscnyzászla- .iát­Lendületes a párosverseny Alsódobj sza és Ujcsanálos községek között. Alsódobszán vasárnap befejezték a cséplést és 100 százalékig teljesítették begyűjtési előirányzatukat, úgyhogy megelőzték az ujcsanúiosiakat. Ered­ményüket úgy érték el, hogy a község vezetői példát mutattak a begyűjtési előírások teljesítésében. Szerző Imre pártelnök tanácstag 600 kiló lermény helyett, 1506 kiló terményt adott be. A többi tanácstag is egytől-egvig ma­radéktalanul teljesítette beadását. Személyes példamutatással járt elől Alacskán Sikó László Défosz-titkár, aki kötelezettségén felül három mázsa gabonát adott be. A megye legrosszabb községe Pusz.- taradvány. Teljesítése messze elmarad szomszédai, mögött, mead a tanács el­nöke nem törődött a cséplési munká­val, amellyel súlyosan megkéstek. - El­hanyagolták a felvilágosítást is. A vb. elnök azt hangoztatta, hogy ,,ráérnek a beadással“. Mind itt, mind másutt, ahol elmaradás mutatkozik, kaladékta- lanul ki kell küszöbölni a hibákat, hogy megyénk előretörhessen az or. saágos versenyben. A járások helyezése a begyűjtési versenyben- f _ __ _ ,. _. ! Beszámoló az ötéves Terv-kiállilásról lfS7AM\íMORS7AÍÍ IJ iLll.rlBM IriUlilIVUlíJLílU l készü"iel-aj * VII. évfolyam — 200. szám Ara 50 fillér Miskolc, 1951 augusztus 29, szerda

Next

/
Oldalképek
Tartalom