Észak-Magyarország, 1951. február (8. évfolyam, 26-49. szám)
1951-02-11 / 35. szám
ÄSZAKMAGYARORSZAG 7 VMfa»p, 19S1 til IWmjfif n. A ,,Rákóczi“-csoport megalakulásával hat tszcs van már Mezőcsáton Ezek a napok örökké emlékezetesek maradnak a mezöcsáti dolgozó parasztoknak. Örökké emlékezetesek, mert fordulópontot jelentenek életükben, mert új, szebb élet felé indultak el. Mezőcsáton minden dolgozó paraszt érdeklődik a termelőcsoport iránt is. Az érdeklődés még tovább fokozódott, amikor 10 nappal ezelőtt 22 dolgozó kis- és középparaszt a már meglévő III. típusú tszcs mellett megalakította az I. típusú „Táncsics” termé- löszövetkezeti csoportot, amelynek ol- nöko Juhász István 17 holdas közép, paraszt lett. Nemsokára rá újabb csoport ala. kulf, ezt követte a másik, a harmadik úgy, hogy ma már hat termelő- csoport van Mezőcsáton. Hatodiknak a „Rákóczi“-tszcs nkutt meg szombaton délelőtt. A csoport megalakításához igen agy segítséget kaplak a dolgozó pa- lsztok a népnevelőktől. A szervező unkát a Párt segítségével Bartha lergely hat holdas dolgozó paraszt aditotta el. Ebben a munkában a 7 oldás Gerőcs János segített igen te. ékenyen, lelkesen, odaadóan. A listára mind több dolgozó kis. és középparaszt Irta fel nevét. Pénteken este aztán 13 an, özv. Bartha Gergely né 5 és félholdas, özv. Szegő Györgyné 5 és fél, Bartha Gergely 6, Csécsi Béni 12, Fróna Dániel 6, özv. Fróna Józscfné 6, Somodi Karoly 7, Szegő Dániel 4 és fél, Gerőcs János 7, Makiári Bertalan 6, Maklüri Bálint 15, Makiári Bálintné 15 és Szegő József 3 holdas parasztok ősz. szegyiiltek Bartha Gergely lakásán ős megtárgyalták alaposan a dolgot, a tszcs megalakítását. A megbeszélés eredményes volt, az. zal váltak el, hogy másnap hivatalosan is megalakítják a csoportot és megkezdik a munkát. Az alapszabályt már áttanulmányozták, de voltak még fontos kérdéseik. Hgy döntöttek, hogy másnap az alakuláskor mindenre pontos felvilágosítást kérnek. Szombaton reggel az alakulóban le. tő csoport minden tagja már korán ébren volt. A földmüvesszövetkezet irodájában való gyülekezés időpont’, ját 10 órában állapították meg. Már jóval az időpont előtt gyülekeztek és élénk figyelemmel hadgatták a hangos híradót, amely közölte: újabb dolgozó kis- és közepparasztok Írták alá a belépési nyilatkozatot valamelyik tszcs-ke. Szombaton 101 család 356 hold földdel jelentkezett a termelöcsopor- tokba. A kis irodahelyiség zsúfolásig meg. tolt. Igen sok kérdést tesznek fel; hogyan megy a föld megművelése, milyen a részesedés, hogyan osztják el a jövedelmet, felvetik minden pro. Márnájukat. Mindenre megkapják a pont’os, részletes választ. Mindenről tájékoztatják az igen élénk figyelemmel hallgató dolgozó parasztokat. Meg vannak elégedve a kapott felvilágosítással, alá Írják nevüket a belépési nyilatkozatba. Nyomban megszerkesztették art a kérvényt is, amelyben a működési engedély kiadását kérik a minisztériumtól. Ezt az okmány? express adták pos. tára, hogy minél előbb elüssön a minisztériumba, hogy minél előbb tudomást szerezzenek ott is arról, hogy Mezöcsáton Rákóczi” tszcs elneve. zéssel a békének újabb erőssége alakult meg ezen a napon. Bo'dog tudattal, sugárzó arccal léptek ki ezután az utcára. Szemükből, mosolyukból mindenki leolvashatta a büszke örömöt: tszcs.tagok lettünk! „Őszinte, szívvel ajánlom nimlen dolgozó paraszttársamnak — lépjen közénk 450 hold földön az első típus szerint termelő csoportot alakított 36 edelényl dolgozó kis- és középparaszt JUHÁSZ ISTVÁN 17 holdas kö- eépparaszt volt. Az utána belépők őt választottál: meg a „Táncsics“ tszcs elnökének. Juhász István azután, hogy előírta a belépési nyilatkozatot, maga is lelkes felvilágosító munkához kezdett és több dolgozó paraszttársát győzte meg a csoportba való belépésről. ID. MATTI JÁNOS is az elsők kötött lépett a csoportba. Azt mondja: bzért írtam alá a nyilatkozatot, mert tudom, hogy széttagolt földön nem tudok úgy gazdálkodni, mint ahogy azt a csoportban teszik„ FT, ON A KAROLY 10 holdon gazdálkodott. — Láttam — mondja —, hogy a termelőcsoport tagjai szebben járnak, jobban élnek, jóval kevesebb a gondjuk. Hát mért dobjam én ezt el magamtólf FEHÉR SÁNDOR 14 holdas leöztp- paraszt azt mondja: „Csak a közös gazdálkodás biztosítja a nyugodt, boldog életet. En pedig nyugodtan, boldogan akarok élni, asért léptem a tszcs-be.“ U. TÓTH GYÖRGY középparaszt is így beszél: „A csoportban kevesebb munkával, gépi erővel sokkal jobb eredményt érhetünk el, mint a kis parcellán való gazdálkodással, ahol csal: gürcölés, küszködés várt volna továbbra is ránk. SZABÓ JÓZSEF dolgozó paraszt azt mondja: „A csoportban a gép dolgozik. Könnyebbé teszi a munkát, megszabadulok a sok nehézségektől, nem lesz gondom, hát ezért határoztam el hogy tagja leszek a csoportnak.“ Még a múlt nyáron történt, amikor a jelenlegi harmadik típusú edelényi tszcs tagjai beszélni kezdtek a csoportalakításról. Esténkint a szövetko zetben, a Défoszban, munka ut'án, pi- pázgatús közben szó szót követett. A szervezés lelke Galkó Lajos 12 holdas. Árvái József 17 és Horváth Imre 8 holdas közópparaszt percnyi szünet nélkül dolgozott, agitált, meggyőzött, ürgette a csoport megalakítását. A obbiek szívesen hallgatták őket, ami- ;or arról beszéltek, hogy lépjenek a özös gazdálkodás útjára. A rádióból ■állották, az újság is hozta a hírt, ogy például a sátoraljaújhelyi tszcs-kcn egy- egy tag átlagban 10 ezer forintot, akadtak, akik még ennél is nagyobb összeget kerestek. .zt is megtudták, hogy a gépi munka — minden kulákhíresztelés ellenére — tagasabb termést biztosít, hogy a mnka nehezét nem igával, vagy két ézi munkával kell már elvégezni, lerthisz ott, a csoportban, a gép dol- ;oz.ik, mégpedig olcsóbban, meg hogy tt az adó is kevesebb. Meggyőző hírek, meggyőző érvek oltak ezek. Az elvetett mag érni .ezdett. Egy napon aztán 23 család Ihatározta, hogy — összefognak. Keek 300 holdon megalakították a tszcs-t Most a Tégi csoport alapító, lelkes szervező tagjai, Galkó Lajos, Árvái József, Horváth János a túrkeveiek és mezőc'sátiak példájára újra ellátó, gattak a még kívülálló kis- és küzép- parásztokhoz. Először 5—6 családot, a 13 holdas Túrái Istvánt, a 19 holdas Vozár 1st. vánt, a 15 holdas Valins Józsefet, .ipták Lajost, a 18 holdas Pálinkás lánost, a 12 holdon gazdálkodó Árvái ' stvánt látogatták meg, akik már az első beszélgetés után hajlandók voltak az egyes típusú csoport megalakítására. 3nnyien azonban kevesen voltak. Gon. loltak egy nagyot. — Mi is elmegyünk a szomszédokhoz, a többi dol- ozó paraszthoz és beszervezzük őket — mondották. El is mentek. Akik aláírlak a belépési nyi’at- kozatot, azok is bekapcsolódtak a szervező munkába.. linden új tag azon volt, hogy minél ibb egyénileg dolgozó parasztot nyer- ■n meg az alakulóban lévő csopőrt- lak. Ment is a munka, mint a karika, apás. Szerda estig 23 család írta alá belépési nyilatkozatot. Szerdán . este ünnepélyes alakuló gyűlést tartottak. Mindenki ott volt, a világért sem maradtak volna el erről a község életében, egyéni életük, ben egyaránt nagy eseményről. Mindannyian érezték: új, szebb élet küszöbét lépték át ezen a napon. Ott nyomban megválasztották a veze. tőséget is. Az elnök Orosz Lajos lett. Az intézőbizottságba Vallus Józsefet, Vozár Istvánt, Drótos Sándort és Túrái Istvánt’ választották. De ezzel még nem ért véget a gyűlés. — Adjunk nevet is a csoportnak — szólalt fel egyikük. Volt több javaslat de végül is megállapodtak abban, hogy a tszcs-nek a „Béke“ nevet adják. Ezzel is ki akarják fejezni azt, amit mindannyian tudnak, hogy: minden új csoport, minden egyénileg dolgozó paraszt beszervezése a tszcs-be — a béke megvédését, a béketábor erősödé sét jelenti. S ők mindannyian küzdeni, harcolni akarnak a békéért! Ezért dolgoznak fáradhatatlanul azon, hogy még több tagot szerezzenek. 8 nem eredmény nélkül. Pént’e. ken reggol újabb 4 dolgozó paraszt, a 8 holdas Stark János, a 18 holdas Pálinkás János, a 12 holdas Árvái István, meg a 22 holdas Somogyi Gyula írta alá nevét a belépési nyilatkozatra. Ezzel 27.re növekedett a taglétszám. Az új belépők is rögtön lelkes agitátorai leftek a termelőszövetkezeti mozgalomnak. Ahogy Stark János el. mondja: eredményeiknél nem állnak meg. Vasárnap estig legalább 40-re akarják emelni a létszámot. — Nem kényszer ez — beszéli Stark János. — En is meggyőződésből léptem be s őszinte, igaz szívvel ajánlom minden dolgozó paraszttársamnak — lépjen közénk! Stark János belépése előtt számvetést készített. Eredményeit összehasonlította a csoporttagok eredményei, vei és belátta: „Hiába, egyénileg nem vehetem fel a versenyt a csoporttal. Lóval, vagy ökörrel nem vagyok képes ágy dolgozni hogy a gépi munkával A nagvmi9kolci iskolák szülői mun kaközösségeiiiek elnökei értekezletet tartottak. Hegyi Imréné, a Megyei Tanács oktatási osztályának előadója ismertette a szülői munkaközösségek felada tait. Nagy teendők várnak a szülői munkaközösségekre mert a következő iskolaévben még magasabbra emeljük a középiskolák és főiskolák növendékeinek számát. Jó felvilágosító mnukával biztosítani kell a megfelelő szociális összetételt. Ezután a szülői munkaközösségek el- uokoi szólaltak fel, beszámoltak eddigi munkájukról és a Pártkongresszus tiszteletére tett felajánlásaikról. A vasgyári fiúiskola a Kongresszus tiszteletére albumot készít Pártunk harcairól és Rákosi elvtárs életéről. A Petöfi- szobor felállításának költségeihez nagyobb összeggel járulnak hozzá. A Földes Ferenc gimnázium szülői munkaközössége elhatározta, hogy még fokozottabban segíti a nevelő testület munkáját a tanulmányi színvonal emelésében. a hiányok megszüntetésében, a fegyelem megszilárdításában. A Kilián György diákotthon növendékeit a szülői munkaközösség azzal támogatja, egyenlő munkát végezzek. Nem is le. hét tehát olyan jövedelmem, mint azoknak, akik közösen dolgoznak. Tudom én azt, hogy összefogásban az erő.“ így van vaóban, ezt mutatják a számok. Stark Jánosnak 16 mázsa búzája termett*. Adógabonát kerek 4 mázsát adott be, ez 33G forintot jelentett. Kötelezettségén felül búzából beadotf három mázsát. Mázsánkint 4 forinttal fizettek érte többet. Ezért összesen 264 forintot kapott. A csoportok átlagtermése 3 mázsa, vai jobb volt, tehát a jövedelem is nagyobb volt. Csak, ha a „C“ vételi jegyre beadott búza különbözetét vesz- szűk, az 264 forint, hát még a többi, az árpa, a rozs és más növény értéke!... Et’töl esett el Stark dános és sok más dolgozó kis-, és középparaszt, aki egyénileg dolgozott. — Ez is bizonyítja — mondja Stark János, hogy közös munkával több és jobb eredményt lehet elérni. Ezért is léptem a tszcs be. Elmegyek a fiamhoz is, aki 4 holdon gazdálkodik és megmondom neki, hogy kövesse a példámat! Do így gondolkozik minden tag, ez. zel a tudattal írta alá a belépési nyilatkozatot. Máris terveket szőnek. Mivel földjük a snjószentpéleri út mentén csaknem egy tagban fekszik, úgy határoztak,, hogy a lóherét már közös vetésterv alapján vetik. Szer. zödést köt'enek a gépállomással — nehogy elkéssenek a munkával. így indult cl 36 közópparaszt 450 hold földön Edelényben is a felemelkedés, az új, boldogabb élet felé. TÓTH FERENC hogy munkadélutánokon kijavítják a tanulók fehérneműit, ruháit. A városháztéri kollégium patronálását a Mikszáth Kálmán gimnázium szülői munkaközössége vállalta. A többi iskola szülői munkaközössége is hasonló vállalásokat tett. Szép László a Városi Tanács részéről kérte a jelenlevőket, hogy minél több szülőt szervezzenek be a munkaközösség tevékenységébe. Az értekezleten Fehér Mátyásné politikai beszámolót tartott. (Szomjas Arpádné, MNDSz prop. fel.) Leniugrátíban több diák tanul, mint egész Nagybritanniában A DIVSz végrehajtó bizottsági ülésén Mihajlov elvtárs, a szovjet küldöttség vezetője, a Komszomol titkára közölte, hogy csupán Le- ningrádban nagyobb a diákok száma. mint egész Nagy-Britanniában. A Szovjetunióban 37 millió tanuló iratkozott be az elemi és középig iákba, így indultat: élők a: éj élet felé. Ugyanilyen, tudattál, meggyőződéssel követték példájukat mind többen és ftöbben Mezőcsáton és megyénk többi községeiben és lépnek egyre nagyobb számban a dolgozó kis- és közepparasztok a felemelkedés egyetlen biztos útjára, a termelőcsoportba. Minden dolgozó nézze meg a „Harc a békéért“-kiállítást! Nyitva február 20-ig reggel fél 9-től este 8-ig Deák Ferenc-u. 5. alatt Értékes felajánlásaik teljesítéseve! ünnepük a Pártkongresszust a miskolci szülői munkaközösségek Akik példát mutattak Mezőcsáton... Amikor eljutott a Hír Me-őcsátra, hogy Turk evén a város lakosságának nagy többsége: már termelőcsoportban van — megmozdult a falu. Megszületett a jelszó is: ,,Ami lehetséges Türke vén, lehetséges Mezőcsáton is.“ Ezzel v jelszóval, lezzel a tudattal indult meg a lelkes, odaadó, szervező, felvilágosító, népnevelő munka, az egyénileg dolgozó parasztoknak a tszcs-be való beszervezése. A közös munka, a nagyüzemi gazdálkodás fölényét ^bizonyító tényékért nem kellett, messzire menni. Ott volt helyben, a III. típusú „Szabadság“ termelőcsoport, amelyben — ahogy az évvégi elszámoláskor kitűnt — egy- e0y tag S—10 ezer forintot is keresett. Csak meg kellett nézni akármelyik esoporrttag liázatáját, öltözetét, beszélni kellett vele, — sugárzó arcáról, boldog mosolyáról szilárd, biztos jövőjébe vetett hit áradt a kérdező felé. Erjedésnek indult a falu, nőttön-nött az érdeklődés. Sokan léptek be a III. típusú tszcs-be, ezenkívül alakítottak másik 5 termelőcsoportot is úgy, hogy szombaton délig összesen S39-en írták alá a belépési nyilatkozatot. Az első sorokban, az első belépők között ott találjuk a község legtekintélyesebb, legnagyobb népszerűségnek örvendő kis- és középparaszjait.