Észak-Magyarország, 1950. március (7. évfolyam, 52-75. szám)

1950-03-26 / 72. szám

* /; Az egysejtűtől az emberig HÍREK EL A «ult hét vasárnapján megje­lent számunkban bevezető össze­foglalását adtuk annak a sokszúz millió esztendő alatt végbement folyamatnak, amelynek során az élők változatos világa kifejlődőit a legegyszerűbb élőlényből, az egysejtűből. A cikkünkben leltárt igazságok konkrét bizonyítékaként tnost megvizsgáljuk azokat az át­meneti fajtákat, amelyek még ma is megtalálhatók Földünkön, vagy nyomukat kőzetekben találták meg, felsoroljuk az élőlények különböző csoportjai között mutatkozó donto hasonlatosságokat, foglalkozunk az élőlények egymásból való tovább­fejlődését bizonyító csökevényes szervekkel és az élőlény ok egyes csoportjainál előforduló visszauté- sekkeL Nézzük meg ax átmeneti fajtákat A gyűrűs férgeknél egyes 07őrük fclsó részéből bőrnyulvúnyok áll­nak ki, amelyek néhány seriében végződnek. Ezeknek a nyúlvá­nyoknak a férgeknél legfeljebb mint tapintószerveknek van szere­ljük. A férgekhez közelálló úgy­nevezett öslégcsüves állatoknál ezek » nyúlványok azonban már moz­gatható ízekből állanak és e nyúl­ványok, mint valóságos labak jelen­nek meg az ízeltlábúnk törzsének első képviselőjénél, a százlábúnál. A peripatus nevű állatnok gmszta alakja van, viszont végtagjai és légcsöve alapján már a rovarok­hoz. tartozik. A lándzsahal rugal­mas gerinchúrjával átmenetet je­lent a gerinctelen puhatestűek es u kníak között, amelyek a genn- epsek legrégibb csoportját alkot­ok. A páncélos -gőte az első két­éltű, az első szárazföldi gerinces. Ez még igen közolállt egyes halak­hoz, de már nem uszonyai, hanem valódi ötujjas lábai voltak. *-‘Cte- nck csak elejét töltötte vízben, ekkor kopoltyúvnl a vízből válasz­totta ki a,levegőt, később azután kouoltyuja visszafejlődött és tüdő vei lélegezve jórészt szárazfölden tartózkodott. A béka ebihal korá­ban még manapság se nagyon ut e) a halaktól. Vannak olyan halak, amelyeknek tüdejük van és uszonyaikkal mászni tudnak. Ausztrália kiszára­dó íolyóibau él a barramundi nevű hal, amelynek uszóhólyagja mar n’kálmas arra, hogy vele a levegő­ből is szerezzen oxigént. Ezek a tüdős halak. Vannak más^ hason­ló halak Afrikában és Délameri- kában, amelyek hosszabb ideig nélkülözni tudják a vizet: száraz­ság idején beássák magúké, az iszapba és ott feküsznek, lélegze- nek mindaddig, míg meg nem in­dul az esőzés. A tropikus éghaj­lat alatt él az ugróbal, amely négy uszonyával mászni, sőt ugrálni is tud a parton, még a fákra ia fel­kapaszkodik. Ismerünk olyan ma radványokat, amelyek a kétéltű szalamandrák és a gyíkok között álló élőlénytől azármaztak. A cynognatus nevű állat félig gyík, félig emlő*. Egy palaköben rank maradtak ogy tollúkkal borított, de még gyíkfarkü madár lenyo­matai. Széles korban ismerőtös átmeneti fajta a kacsacsőrű' emlős. Ez to­jásokat tojik, do kibúvó kicsinyeit már az oldalán lévő nyílásból ki­folyó tejjel táplálja. De csak a yizi kacsacsőrű emlős rakja a földbe tojásait, a szárazföldi fajta a tojásokat a hasa alján lévő er­szényben hordja. Az erszényes emlősállatok — például a kengu­ruk — már nem is tojást hoznak létre. A petesejtből fejlődő mag­zat egy ideig aa állót méliébcn tartózkodik, majd kijut az er­szénybe éa ott fejlődik tovább. A még magasabbrendü emlősöknél az erszény is eltűnik és a magzat mindaddig az anyaméhben tartóz­kodik, míg életképes nem lesz. A marxizmns-leninizmus diadal­mas világszemléletétől vezetve, a szovjet tudósok kijavították Dar­win egyes tételeinek hiányossá- i gait. Darwin szerint ugyanis * kü- J lönböző átalakulások apránkiut, fo­kozatosan jönnek létre, bár maga I is hozott néhány konkrét esetet rá, törvényszerűen mégsem állította 1 fel, hogy az élőlények egyik cso­portjából a. másikba a megváltó-1 zott körülmények folytán I az átmenet hirtelen, ugrásszerűen, forradalmi I módon megy végbe Ha Darwin-tétele lenne helyes, az I élőlények világának nagy lösze I már kipusztult volna, hiszen kevés I élőlény tudta volna bevárni azt, I hogy " a környezet megváltozása I után szervezote csak- fokozatosan j alakuljon áfi. Az ugrásszerű fejlő- I dés, vagyis mutáció valóságát újabban kísérletileg is bebizonyí- 1 t.ották. Az elmondottak alapján I megérthetjük, hogy viszonylag I kevés átmeneti állatfajtát _ isme­rünk, ami különben abból :s ért- I hefő, hogy a változás, a* Stme- I net, a fejlődés a környezet meg­változása folytán jött létre és el­pusztultak általában azok az álla­tok, amelyek e változásokhoz nem I tudtak alkalmazkodni, amelyek pe-1 dig alkalmazkodtak, azok már az élőlények következő, magasabbren- dü esoporfjának tagjaként állnak I előttünk. | Hogyan állunk az élőlények egymáshoz való hasonlóságával? Nézzük mindjárt a döntő bizony!- I tékot, hogy az élőlények legfonto- j sabb anyaga, a fehérje, az állatok- I nál és növényeknél csaknem egy- I forma összetételű és minden élő- I lény hasonló szerkezetű kamrács-1 kákból, sejtekből épül fel. A szer- I vek elhelyezkedése a szervezetben, I a belső szerkezet azonossága még I akkor is a közeli rokonságot bizo- I nyitja, ha az egyes állatcsoportok tagjainak külseje eltér egymástól. I Például a gyík, teknősbéka, kroko- I dil, madár, bálna, vakondok, mn.- I jóm, ember külseje igen lényeges I eltéréseket mutat, do kezük, illet- I ve lábuk ugyanazokból a csontok- I bői áll, csak a csontok alakja mó-'l dosult. Még jobban hasonlítanak a I közelebbi rokon állatcsoportok | egymáshoz magzati korukban. Az I emberi magzatot és a többi gerin- I ces állatok magzatait a fejlődés korai szakaszában alig lehet meg- | különböztetni. Különösen hason- I lítanak egymáshoz az ember és a I magasabbrendü majmok magzatai. I Ift térjünk ki kissé az élet 1 biogenetikus alaptörvényére, am ft} ! azt jelenti, hogy minden élőlény magában hordozza ősei nyomát és magzati fejlődésében végigmegy azon a fejlődésen, emit az élőlé­nyek világa sokszág millió óv alatt tett meg. Tudjuk már, hogy esont- vá* nem létezett mindig a* élő­lényeknél, legelsőnek a csontos halaknál alakult ki, ugyanígy az emberi magzatnál is az anyaméh­ben csak a második-harmadik hő­nap között fejlődik ki. Az emberi magzatnál (embriónál) a fejlődés bizonyos szakaszában még kopol- tynívek vannak, a gerincoszlop farkban folytatódik, a magzat tes­tét finom szőrzet borítja. A* em­beri embriónál 3 és fél hétig nyo­ma sincs kéznek és lábnak. A hasonlatosságokra visszaférve: a fiatal gibbon-majom koponyája összetéveszthető egy azonoskom fiatal ember koponyájával. A csimpánz hímje is 70—80 kg. sú­lyú, 32 foga van. Egy pár mellső tejmirigye a nősténynek. Ezek a majmok sok emberi betegségben szenvednek. A majom és az ember rokonságát más biológiai kutatások is megál­lapították. Ezeknek a kísérletek­nek megértéséhez tudnunk kell. hogy az egyes állatok vére ellen­ségesen viselkedik az idegen álla­tok vérével szemben. Ha egy ál­latba egy másik állat vérét befecs­kendezzük, a vévsavő feloldja az ( idegen vértestecskéket, sőt nagy-f mennyiségű idegen vér befecsken­dezése meg is mérgezi az állatot. Ha azonban egy báz'.nyulba ki sebb mennyiségben többszőr egy­másután lóiért fecskendezlek be és később ennek a nyúlnak a vé­rét próbacsőbe tették, lóvért ke- voriek hozzá, akkor a házinyu) vérsavója a ló vérével erős csapa­dékot adott. De csakis a ló véré­vel, más állatokéval nem. illetve még egy állat vérével: a szamáré­val, bizonyságául annak, hogy a ló és a szamár vérrokonok. Ha most a házinyul vérébe hasonló módon többször embervéft fecskendezünk akkor végül nemcsak az embe vérével fog erős csapadékot adi hanem ezen kívül még az ember­szabású majmok vérével is. Ez nyilvánvalóan szintén annak bi­zonysága, sok egyéb mellett, hogy az ember és az ember-"’«húsú majmok — vérrokonok. Röviden még a csökevényes szervekről és a visszaiitésekről. Nézzük csak meg a kezünket szét­tárt ujjakkal! Különösképpen a hüvelykujj és a mutatóujj között, sok embernél azonban a többi uj­jak között is kifeszülő bőrlebenyf látunk. Nyilvánvaló: az uszóhár- tyák maradványa. Biztosan isme­rünk olyanokat, akik erős füliz­muk segítségével (éppúgy, mint az állatok) tudják a fülüket moz­gatná A vakbélre az embernek egyáltalán nincs szüksége, sőt a vakbélgyulladás komoly következ­ményekkel járhaf. A növényevő állatoknál azonban fontos szerepe van az emésztésnél és hogy az em­bernél is megtaláljuk elesökevé- nycsedett formában, az is bizony­sága annak, hogy az ember vala­melyik őse növényevő lény volt. Rengeteg más ilyen elesökevénye- sedett szerv van mfg például az emberi testben. A torzszülötteknél tapaszíálha- tók a visszaütések, amikor a mag­zat például hegyes fülekkel, vagy több tejmiriggyel, vagy a testet sűrűn beborító szőrzettel, vagy esetleg külső farokkal jön & vi­lágra. Legközelebb tovább haladunk e fontos kérdések vizsgálatánál, meg­tárgyaljuk: hogyan fejlődött ki az ember? Naményl Géza — A belváros} kerület} városi tisztiorvos! hivatal Deák u. 20 sz. alá helyezte hivatalát. Félfogadás minden nap délelőtt 10—12-ig, a belső kerületbeliek (József úttól a Búzatérig) a hejőcsabajak és a ta­polcaiak részére. Ügyeletes gy^SY^ertórak , Kígyó“ (Széchenyi u- 33. sz.). „Széni Anna” (Geró u. 41. sz.). Minden hétköznap reggel 8 órá­tól este 20 óráig az ,,Arany Szarvas” gyógyszertár szolgálatot tart. yj#</ / ]dfy&ca$ Mérsékelt északias szél, változó felhőzet, több felé eső. A Keleti megyékben gyenge éjszakai fagy. A nappali hőmérséklet nem váltó, zjk lényegesen. — Tóth III. Jánost, a Kossuth- díjas sztahánovista mozdonyvezetőt a közlekedési miniszter dolgozói a rádió hullámain keresztül meiegen üdvözölték. _ A Magyar Szovjet Társaság Erzsébet közkórházi alapszerve nagy ünnepségre készül: április 3-án, fennállásának első évfor. dulóján zászlóavatási ünnepséget rendez a kórház díszkertjében. Rákosi Mátyásné elvtársnöt kér. te fel a zászlóanyai tisztség be­töltésére Schütz Jánosné alap- szervi titkár. Az alapszerp tagjai nagy lelkesedéssel készülnek gz ünnepségre, igen szép dekoráció­kéit készítenek, díszkapu fogja fogadni a meghívottakat és a? érdeklődő közönséget, (Szelényi Sándomé.) — Hírlapterjesztők! Ma, vasár­nap délután G órai kezdettel a Nyomdász Szakszervezet székházá. ban — Arany János utca — tag­gyűlést tartunk. Megjelenés köte­lező. Vezetőség. — H!rdetményi Felhívom a mező. gtzdaságj ingatlanok, telkek stb. tulajdonosait, birtokosait, hogy föld je k gazdasági megmunkálás-ír.-) haladéktalanul gondoskodjanak Akj legkésőbb folyó h$5 végéig a mun­kálatokat nem kezdj meg, a ható­ság rendelkezni fog a föld meg- munkáltatásáró| és haszonbér leadá­sáról. Polgármester. — A KIOSz miskolci hely} cso­portja március hó 27-én, hétfőn es­te 7 órakor a KIOSz Széchenyi u­14. sz. alatti helyiségében rendes havj taggyűlést tart. — A DEFOSz helyisservezet ve­zetősége 26-án, vasárnap délután fél 6 órakor DEFOSz napot tart. melyre szeretettel várja minden dolgozóparaszt társunkat, a vezető­ség. A tárgy fontosságára való te­kintette} kérjük a szaktársak pon­tos megjelenését. DEFOSz vezető­ség. I ß FÖLDMÜYESSZÖYEIKEZEÍEI hírei Közöljük szövetkezeteinkkel, hogy nprilis 10-ig a napraforgó, babfaj- fák, cemsge tengeri, tavaszbükköny, tavaszi árpa elvetése a legfonto­sabb feladat. A vezetőség a népi szervekkel karói'.ve irányítja 3 ve­tési munkálatokat. A nagygépek részére a Déíosz-szal karöltve dű­lőnként ütemezzék a munkamenetét. Az üres járatokat csökkentsék a legkisebbre. A versenyben kitűnt dolgozó parasztok neveit kirakatok­ban, faliújságon, hirdetőtáblán kö­zöljék. Kísérjék figyelemmel a vetéseket és ha mocskos pajor megjelenését tapasztalják, a szerződőit területre védőszereket a Növénytermeltető NV megyei kirendeltségénéi kérjék. A rovar kártevők megjelenéséről tegyenek jelentést a járásj Mezős* szerveknél. A cukorrépa vetésterület megs védésére a kártevők ejten mád most szervezzenek permetező h^gá- dokat, hogy a bogár invázió megje­lenésekor egységesen léphessenek fel. Az esetleg elszaporodott állat} kártevők (ürge, pocok) megsemmi­sítésére a Mezig-en keresetül igé­nyeljenek szénkéneget. A megyei központ felhívta a szö­vetkezetek figyelmét, hogy nagy­gépeiket átadhatják az illetékes szer veknek. Kérjük azonban ne maguk tárgyalják meg az átadást illetékes szervekkel, hanem jeéntsék be a Szövosz megyei központhoz. A serléstenyésztési akció tovább folyik. Nemzetgazdasági jelentősé­gét tudatosítják a dolgozó paraszt­ság között. Nyomtatványok a Vágóállat és Zsiradékforgalmi NV, miskolci kirendeltségénél kérhetők, Közöljük szövetkezeteinkkel,hogy a tó "felvásárlást március hó tő től átállítottuk szövetkezeti vonali aj Kérjük a szövetkezetek vezetőit és tagjait, mindenbe támogassák a ip felvásárlást, hogy a kupeceket és lócsiszárokat kiszoríthassuk a vásá­rokról. Ez évben a selyemhernyótenyész­tést a földmivesszövetkezerek tol­ják irányítani. Kérjük a szövetkeJ zeteket a tenyésztés érdekében fejt* senek ki propagandát. A Selyem, gubó NV nyíregyházi krendeltségé. vel (Görgey u. 1. telefon 13-38., ve­gyék fel a kapcsolatot. Felhívjuk a szövetkezetek figyel­mét, hogy az étkező burgonya Vie* sárlásba kapcsolódjanak bele. A felvásárolt mennyiséget közöljék a Gyümölcsértékesítő NV, miskojej (Vásárcsarnok) kirendeltségével A burgonya ára: E[la 16, güibaba 22 forint. Kérjük szövetkezeteinket indít sák meg a nyersbőr felvásárlást. A forgótőkét az illetékes "NV bocsát­ja a szövetkezet rendelkezésére. Ebben az ügyben forduljanak a Nyersbőrgyüjtő Kereskedelmi NV- hez. Budapest, Sztálin u. 45. sz. SzöVOSz megyei központ. — A diósgyőri áttörök furulya- zenekarának előadásáról megjelent beszámolóval kapcsolatban Sir Pál úttörő csapatvezető helyreigazító és kiegészítő soraj alapján közöl­jük, hogy a zenekarnak nem * diósgyőrvas,gyári énekkar, hanem a diósgyőri Dolgozók Énekkara nyúj­tott támogatást. A Zenekart Balá­zsi József tanító szervezte és ve­zeti. Az együttes munkájához szük­séges anyagi alap biztosításában komoly érdemeket szerzett Nyjrö Ferenc klutúrmunkás. A március 11-én Diósgyőr-Tapcícán tartott előadáson a zenekar 4 számot adott elő, egyes darabokat a közönség kívánságára meg kellett ismételni. I — Az V. számú általános iskola ! (Deák u 11-) e hő 2V-én a „Szülök i iskolája” keretében aktu'ljs fejoj- i vasast tart. Utána a .VI. számú ált. isko'a szü'ői Munkaközö. séQe ad j ér'.ékes műsort. A szülőket ,e* I számban elvárjuk. ÁPRILIS 4. Hazánk f5jsz5i*»<,',,ásáiiak ünnepe című mü vészi kivitelű ké­pes album tartalma híven uüxrözi felszabadulásunk óriási jelentőségét és népi demokráciánk 6 év a'att elért hatalmas eredmé­nyeit. Nőjünk nagy vezérének Rákosi Mátyás elvtársnak ezavait olvashatjuk az al­bum első old. Ián. „A hálás magyar nemzet soha nem felejti ei, nogy szörnyű, elesettségó- ren, a fasiszta barbárok kiverése után a Szovjet­unió és a nagy Sztálin se- jJJ gítö keze állította talpra.“ in-... uias e.-. d lij . „, .. .. ia építés lelkes, harcos len­dülete, amely egész dolgozó népünket áthatja, méltóképen feje­ződik ki az albumban és kifejezi dolgozó népünk forró szeretetét, soha el nem múló háláját a felszabadító nagy Szovjetunió iránt. SiáiTVv-"­N A 2 AnK F E l.|t Z A Ua Dili fi rce^efent képes albüü? 32 oldal. Ara 2. Kapható: MDP. Pártszervezetekben. níad,a: MDP. Központi v’e. etö- g \g.t c os Osztály FI.

Next

/
Oldalképek
Tartalom