Erzsébetváros, 2015 (24. évfolyam, 1-11. szám)

2015-06-25 / 5. szám

3 www.erzsebetvaros.hu Erzsébetváros 2015. június 25. Aktuális „‍A‍z‍ ‍e‍r‍z‍s‍é‍b‍e‍t‍v‍á‍r‍o‍s‍i‍a‍k‍a‍t‍ ‍k‍é‍p‍v‍i‍s‍e‍l‍e‍m‍”‍ V‍a‍t‍t‍a‍m‍á‍n‍y‍ ‍Z‍s‍o‍l‍t‍ ‍p‍o‍l‍g‍á‍r‍m‍e‍s‍t‍e‍r‍ ‍f‍ő‍v‍á‍r‍o‍s‍i‍ ‍b‍e‍s‍z‍á‍m‍o‍l‍ó‍j‍a‍ 2014 novemberétől polgármesterként Ön is a Fővárosi Közgyűlés tagja. Milyennek látja a közös munkát? Szívesen veszek részt a Fővárosi Önkor­mányzat munkájában, hiszen fontosnak tartom az együttműködést a kerületek között, és a közös gondolkodást. Számos előnye van annak, hogy Budapestnek az új ciklusban olyan vezetői vannak, akiket a lakók választottak meg, hiszen mi első kézből tudjuk tolmácsolni az állampolgá­rok álláspontjait a testület felé. Szerintem ez a fővárosnak csak a javára válik. Milyen Erzsébetvárost érintő intézkedé­sekről szavaztak a nyolc hónap alatt? Több olyan döntés is született, amely közvetve vagy közvetlenül is érinti kerü­letünket. Talán a legfontosabb, hogy az Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóság (régen közterület-felügyelet) feladatokat és hatásköröket vett át a Fővárosi Önkor­mányzattól. Ebben benne foglaltatik a közterületek használatának szabály­szerű ellenőrzése, és a rendre, tisztaságra vonatkozó szabályok betartatása is. Fon­tos, hogy a bűnmegelőzésben, valamint a közbiztonság és a közrend védelmé­ben szintén nagyobb szerepet kapott az igazgatóság. Új hatáskör a kerékbilincs alkalmazásának lehetősége, amellyel könnyebbé, hatéko­nyabbá vált a szabály­s‍é‍r‍t‍ő‍k‍ ‍s‍z‍a‍n‍k‍c‍i‍o‍n‍á‍l‍á‍s‍a‍ ‍ é‍s‍ ‍a‍ ‍r‍e‍n‍d‍v‍é‍d‍e‍l‍m‍i‍ ‍s‍z‍e‍r‍­v‍e‍k‍ ‍k‍ö‍z‍ö‍s‍ ‍m‍u‍n‍k‍á‍j‍a‍ ‍i‍s‍.‍ A napokban pedig arról dönt a Fővárosi Közgyűlés, hogy hozzájárul három for­galmas kerületi útszakasz kapcsán újabb térfigyelő kamerák felszereléséhez. Városképet, fejlesztéseket érintő dönté­sekről is be tud számolni? A TÉR_KÖZ Városrehabilitációs pályázaton nyert a kerület, így a Klauzál csarnok megújításával párhuzamosan a Csányi utca 5. szám alatt épül egy zsidó skanzen a fővárosi támogatásból. A pro­jekt befejező része a Klauzál tér felújí­tása lesz, amelyre már az Erzsébet Terv Fejlesztési Program keretében kerül majd sor. Úgy gondolom, hogy a‍ ‍f‍ő‍v‍á‍r‍o‍s‍ ‍v‍e‍z‍e‍t‍é‍s‍é‍ ‍-‍ n‍e‍k‍ ‍f‍o‍n‍t‍o‍s‍ ‍f‍e‍l‍a‍d‍a‍t‍a‍,‍ ‍ h‍o‍g‍y‍ ‍a‍z‍ ‍e‍m‍b‍e‍r‍e‍k‍ ‍ é‍r‍d‍e‍k‍e‍i‍t‍ ‍fi‍g‍y‍e‍l‍e‍m‍b‍e‍ ‍ v‍é‍v‍e‍ ‍h‍o‍z‍z‍a‍ ‍m‍e‍g‍ ‍ d‍ö‍n‍t‍é‍s‍e‍i‍t‍.‍ ‍ Én az erzsébetvárosiakat képviselem a Fővárosi Közgyűlésben is! E‍r‍z‍s‍é‍b‍e‍t‍v‍á‍r‍o‍s‍,‍ ‍a‍ ‍k‍u‍l‍t‍ú‍r‍a‍ ‍k‍e‍r‍ü‍l‍e‍t‍e‍ Május végén igazi világsztár látogatott kerületünkbe, hogy a Madách Szín­házban megnézze a Spamalot című musical jubileumi előadását: Eric Idle, a Monty Python tagja. A csoport leghíresebb alkotása a Gyalog galopp című film, melyből a színdarab is készült. A különleges alkalomból a darab minden szereplője fellépett: Arthur királyt Szerednyey Béla, Barát Attila és Szervét Tibor is alakította, Sir Galahadet ezen az estén Nagy Sándor, Posta Victor és Feke Pál játszotta, míg Sir Lancelotként Nagy Balázs és Hajdu Steve lépett színre. Szente Vajk és Weil Róbert Sir Robin bőrébe bújt, Her­bert herceg szerepében Serbán Attilát, míg a tó úrnőjeként Polyák Lillát láthatta a közönség. Június 6-án nagyszabású gálakoncerttel ünnepelte 30 éves jubileumát a 100 Tagú Cigányzenekar a Zeneakadémia nagytermében. Tavaly a „hungarikum” kitüntető címet is kiérdemlő világhírű együttessel fellépett Kállai Ernő Junior Príma-díjas hegedűművész, Bangó Margit Kossuth-díjas nótaénekes és a Gypsy Devils zenekar. Szintén június 6-án egy másik, Erzsébetvárosból induló és világhírnevet szerzett csapat is teltházas előadást adott, ráadásul kettőt. A Bihari Együttes Novák Ferenc vezetésével 1954-ben alakult, és hatvanéves működése során számos hazai és nemzetközi fesztiválon nyert nagydíjat vagy ért el előkelő helyezést; a Martin György Néptáncszövetség által szer­vezett minősítő fesztiválokon kiváló minősítést kapott, 2005-ben Csokonai Vitéz Mihály Közösségi Díjjal, 2012-ben pedig Prima Primissima Díjjal ismerték el. Az együttes tervszerű utánpótlás-nevelést folytat, túlnyomórészt alapfokú művészeti oktatás kereté­ben. Ennek eredményeképpen ma több mint kétszáz fős közösség alkotja a „Biharit”. J‍o‍h‍n‍ ‍D‍u‍P‍r‍e‍z‍,‍ ‍V‍a‍t‍t‍a‍m‍á‍n‍y‍ ‍Z‍s‍o‍l‍t‍,‍ ‍E‍r‍i‍c‍ ‍I‍d‍l‍e‍ ‍é‍s‍ ‍S‍z‍i‍r‍t‍e‍s‍ ‍T‍a‍m‍á‍s‍ A‍ ‍B‍i‍h‍a‍r‍i‍ ‍T‍á‍n‍c‍e‍g‍y‍ü‍t‍t‍e‍s‍ ‍e‍l‍ő‍a‍d‍á‍s‍a‍

Next

/
Oldalképek
Tartalom