Erzsébetváros, 2015 (24. évfolyam, 1-11. szám)

2015-06-25 / 5. szám

4 Erzsébetváros 2015. június 25. www.erzsebetvaros.hu Aktuális Szeretethíd Erzsébetvárosban A Budapest-Fasori Református Egyház­község idén először csatlakozott a Szere­tethíd elnevezésű mozgalomhoz. Május utolsó hétvégéjén a közösség 35 tagja vállalta az önkéntes munkát a VII. kerü­letben. Minden korosztály képviseltette magát: idősek, középkorúak, diákok és 8–10 éves gyerekek is kivették részüket a munkából. Sokan érkeztek a gyüle­kezet diakóniai csoportjából, és eljött szolgálni a Budapest-Fasori Református Kollégium Julianna Általános Iskolájá­nak néhány tanulója is két pedagógus kíséretében. Az Erzsébet körúton, a polgármesteri hivatalnál vették fel a szerszámokat – seprűket, szemeteslapátokat, zsákokat, vödröket, gumikesztyűket –, majd átsé­táltak a „bázishoz”, a Városligeti fasor­ban lévő templomhoz. Somogyi Péter lelkipásztor vezetésével reggel igeolvasás­sal és imádsággal kezdődött a program, délután, a munka végeztével pedig az imaközösségben adtak hálát a délelőtt ajándékaiért. Reggel 9 órától körülbelül 13 óráig dolgozott a csapat: kitakarították, megtisztították a Rottenbiller utcá­nak a Lövölde tér és a Damjanich utca közötti szakaszát, a Jósika utcát és a teljes Lövölde teret. A Szeretethíd önkénte­sei 5–6 zsáknyi szemetet szedtek össze, a munka közben többen megszólították őket. A résztvevők úgy fogalmaztak: remélik, jövőre még többen lesznek „fel­kiáltójelek környezetünkben a Szeretet­híd keretében, Isten dicsőségére”. C‍i‍v‍i‍l‍ ‍F‍ó‍r‍u‍m‍ Június 9-én hagyományteremtő jelleggel rendezték meg a kerületi Civil Fórumot a K11 épületében. A rossz idő ellenére számos erzsébetvárosi szervezet képviseltette magát az eseményen. Dr. Vető Marietta alpolgármester asszony után Szücs Balázs képvi­selő, egyház- és civilügyi tanácsnok köszöntötte a megjelenteket, majd bemutatták a kerületi civil referenst, Jánossy Andrást, aki a civilekkel való kapcsolattartásért felel. Számos kérdés és felvetés hangzott el a megjelentektől, többek között ez ERöMŰVHÁZ felújításával és a lezárult civil pályá­zattal kapcsolatban, ezekre az előbbiek mellett Hamvas Levente, az ERöMŰVHÁZ igazgatója, illetve Benedek Zsolt és Sólyom Bence önkormányzati képviselők válaszoltak. A barátságos han­gulatú fórum célja, hogy még hatékonyabbá tegye az önkormány­zat és a helyi civil szervezetek együttműködését Erzsébetváros­ban. Az este kötetlen beszélgetéssel zárult. F‍é‍l‍ ‍é‍v‍s‍z‍á‍z‍a‍d‍ ‍a‍z‍ ‍a‍l‍s‍ó‍e‍r‍d‍ő‍-‍ s‍o‍r‍i‍ ‍i‍s‍k‍o‍l‍á‍b‍a‍n‍ Május 21-én délután megtelt a Magyar Színház: szülők, korábbi és jelenlegi tanárok, diákok, meghívott vendégek ünnepeltek együtt az Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola jubileumi gálaműsorán. A rendezvényen a köszöntő beszédek után táncos és énekes elő­adások is helyet kaptak, valamint a iskola híres öregdiákjainak visszaemlékezéseit is lejátszották videón. Az iskolában kiemelt szerepet tölt be a néptáncoktatás, alsó tagozatban a tanrendbe illesztett órákon ismerkednek meg a gyermekek az alapokkal, és sokan a későbbiekben tovább fejlesz­tik tánctudásukat. Emellett – Bárdos Lajos nevéhez hűen – az énektagozat is lehetőséget ad a tehetség kibontakoztatására, az intézmény kórusai számos megmérettetésen szerepeltek már sike­resen. Talán nem véletlen, hogy dr. Vető Marietta alpolgármester és Móri Árpádné iskolaigazgató is ugyanazt a Goethe idézetet választotta mottóul beszédéhez: „A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.”

Next

/
Oldalképek
Tartalom