Erzsébetváros, 2011 (20. évfolyam, 1-21. szám)
2011 / 20. szám
A harmónium mestere IGEN SOK BUDAPESTI TEMPLOM ZENEI ÉLETÉT VEZETTE. EURÓPA SZÁMOS NAGYVÁROSÁBAN ADOTT KONCERTEKET, ZENÉSZPALÁNTÁK TUCATJAI KERÜLTEK KI A KEZE ALÓL, KÖZTÜK VARNUS XAVÉR, AKI ŐT EGYSZERŰEN CSAK „A VILÁG LEGJOBB PEDAGÓGUSÁNAK” NEVEZTE. A 82. ÉLETÉVÉBEN JÁRÓ KÁRPÁTI JÓZSEFFEL, A KÖZTÁRSASÁGI ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJÉVEL KITÜNTETETT ORGONAMŰVÉSSZEL, KERÜLETÜNK LAKÓJÁVAL BESZÉLGETTÜNK. Szilléry Éva – Olyan mesterektől tanulhatott, mint Kodály Zoltán vagy Járdányi Pál, hogy csak a legnagyobb neveket említsük. Mit kapott ezektől az „elöljáróktól”? – Nem könnyű válogatni neves tanáraim közül, hiszen egytől-egyig nagyon alapos képzésben részesítettek. 1948-ban, amikor bekerültem a Zeneakadémia egyházzenei tanszakára, sok úgynevezett „nagy névvel” találkozhattunk oktatóink között. Ilyen volt Lisznyai Szabó Gábor és Bárdos Lajos is. Három évig jártam Kodály Zoltán tanár úrhoz népzeneoktatásra. A nagy zeneszerzőnek több orgonaművét játszottam később, ő pedig megtisztelt azzal, hogy meghallgatta az előadásaimat. – Mikor érintette meg „a hangszer varázsa”? – Gyerekként a Rákospalotai Nagytemplomba jártunk, már ott felfigyeltem az orgonára, a zenélés iránti vágy azonban csak később alakult ki bennem. Édesapám a Jáki kápolna sekrestyése lett, ezért a Vajdahunyad várához költöztünk. Volt ott egy harmónium, amihez bármikor bemehettem. Akkor kezdtem ismerkedni az orgonával. A kalocsai jezsuita szemináriumban, ahol gimnazista voltam, az énektanárom megkérdezte, hogy nincs-e kedvem zongorát tanulni. Ott kezdtem el szakszerűen hangszeren játszani, és gimnáziumi tanulmányaim végére érlelődött meg bennem, hogy zenével szeretnék foglalkozni. Akkoriban még ősszel voltak a felvételi vizsgák, így nyáron maradt időm felkészülni az akadémiára. – Ahol később tanárként dolgozott... – Először a Fővárosi Zeneiskola Szervezetnél kaptam gyakornoki állást, azzal a feladattal, hogy szervezzem meg az orgonatanítást a zeneiskolákban. A Mártírok (ma Margit körút – a szerk.) útjára kerültem, a Zeneiskola Szervezet hármas számú részlegéhez, ahol két manuálos, pedálos harmóniumon taníthattam. Több mint tíz évvel később azzal a „felszólítással” szüntették meg a Fővárosi Zeneiskola Szervezetet, hogy minden kerületnek legyen zeneiskolája. Attól kezdve Második Kerületi Állami Zeneiskola néven működtünk tovább. Az intézményben igazgatóhelyettesként dolgoztam. Azt akarták, hogy én legyek az első számú vezető, de nem vágytam arra a munkakörre. Akiben megvan az a képesség, hogy a jövő nagy orgonistája legyen, abban, „ott belül” szükségszerűségként jelentkezik, hogy játsszon. 10 Portré
