Erzsébetváros, 2010 (19. évfolyam, 1-18. szám)
2010-03-18 / 3. szám
mm Peszach: az egyiptomi kivonulás ünnepe Március 9-én van naptárunkban a negyven sze- basztei vértanú napja. A Fekete-tenger déli részén lévő Szebaszte városában szenvedtek vértanúságot 320-an. Római katonák voltak, és bár ismert a nevük, mégis együtt említjük őket, mint egy közösséget. Akik útikönyveket olvasnak keleti tájakról, gyakran találnak ilyen elnevezést: a negyven vértanú temploma. Még örmény vidékeken is tisztelik őket. Hallottunk a hazai szerbek köréből egy érdekes népszokásról: e nap házanként 40 pohár bort isznak meg a szentek tiszteletére. Alkalom hát a vendégfogadásra, bár valószínűleg összefügg a tavaszi munkák megkezdésével, melyre az emberek összejönnek. Március 11-én van Szent Szoffon jeruzsále- mi pátriárka emléknapja: sok hittudományi művet és egyházi éneket írt, melyek ma is szerepelnek énekes könyveinkben. Március 14-én van naptárunkban Szent Benedek (VI. sz.) napja. Bár őt úgy tiszteljük, mint a bencés rend alapítóját, a görög katolikus naptárban is helyet kapott, igaz egy héttel előbb emlékezünk meg róla, mint római katolikus testvéreink. Március 26-án megemlékezünk szent Gábor fóan- gyalról, hisz előző nap ünnepünk van: örömhír vétel. Szent Gábor híradására emlékezünk ekkor, melyet angyali üdvözletnek is nevezünk: Mária értesül róla, hogy fia lesz, Jézus. A fo- angyal templomunk képein két helyen is látható! Egy külön falképen, s a királyi ajtón, mely az angyali üdvözletei (LK 1,24-38) ábrázolja. Ez utóbbi ábrázolás a legtöbb ikonosztáz középső - királyi ajtaján - látható. A jelentése szimbolikus, mert ezen az ajtón át mehet be a pap ünnepélyesen a szentélybe az oltárhoz, mint ahogyan Jézus megtestesült Szűz Mária méhé- ben. dr. Sasvári László Idén március 29-én estétől április 6-án estig (a zsidó naptár szerint Niszán hó 15-22. között) ünnepli a zsidó nép Peszáchot, az „elkerülés ünnepét”. A családok elsőszülött fiúgyermekeinek a megelőző napon böjtölniük kell, mert Isten a tizedik egyiptomi csapás során Izrael gyermekeinek elsőszülöttjeit megkímélte. A Tóra Peszáchot „a kovásztalan kenyér ünnepének” is nevezi, mert előtte otthonunkat teljesen meg kell tisztítanunk minden kenyérmorzsától és kovászos ételtől, a cháméctól. Peszách ünnepe a felszabadulás emlékét őrzi, hogy Izrael gyermekei a több mint két évszázados egyiptomi rabság után, mintegy 3300 évvel ezelőtt tömegesen kivonultak Egyiptomból. Az első két nap estéjén úgy kell a Hággádát, az egyiptomi kivonulás történetét elmesélni mintha az személyesen velünk történt volna meg. Az ünnep március 29-én a széderesti különleges vacsorával indul. Ennek során négy pohár bort iszunk az Egyiptom földjéről való fizikai eltávozás, a szolgaságból való menekülés, a szabad néppé való formálódás és az Örökkévaló népévé való kiválasztódás emlékére. Utóbbira hét héttel később Savuót ünnepén külön is megemlékezünk. Egy ötödik, borral töltött serleget is az asztalra teszünk Elijáhu próféta, a Messiás előhírnöke számára. Különleges jócselekedet (mic- vá) a szegények peszáchi szükségleteiről gondoskodni. Egyetlen zsidó sem ülhet a széderesti vacsorához, míg erejéhez mérten hozzá nem járult a rászorulók széderé- hez is. Köves Slomó rabbi Z7«! Aipaá-hszi Szent Erzsébet plebenie 1074 Rózsák tere 8.Tel./fax.: 322-4117 Március 25. csütörtök: Gyümölcsoltó Boldogasz- szony. Urunk születésének hírül adása. Március 28. virágvasámap: 11 órakor Barkaszentelés. Március 29-én, 30-án és 31-én 18 órától Nagyböjti lelkigyakorlat lesz a templomunkban. Állandó programjaink Minden hó első vasárnapján 11 órakor a szentmisét az egész egyházközségért, a hívek szándékára ajánljuk fel. Szentóra minden hónap első péntekén a 18 órai szentmise után. Litániák: minden szombaton és vasárnap 17.40 órakor. Kórházi szentmise: minden hónap második péntekén 14 órától a Szövetség utca 14. szám 1.1. épület II. emeleti főorvosi előcsarnokában. Keresztéit a nagyböjtben, pénteki napokon, 17 órakor kezdődik: február 19- én, 26-án, március 5-én, 12-én, 19-én és 26-án. Április 2-án, nagypénteken 15 órakor. Miserend: hétköznap: 7.30-kor valamintl8 órakor, vasárnap: 7.30-kor 9 és 11 órakor, valamint 18 órakor. Irodai szolgálat a Plébánián: szerdán és pénteken 15-18 óráig, kedden és csütörtökön 9-12 óráig. Hétfőn és csütörtökön 15-tól 18 óráig csak saját umatemetői ügyintézés van! (Sjörtäg) fáaitloiMwsi Egjyfoázk<cözs'é.g] Március jeles szentjei » Programajánló Nyilvános közösségi Szeder a Grand Hotel Hungáriában, március 29-én és 30-án 20 órakor. Jelentkezni lehet a 268- 0183 telefonszámon. Jegyek 2500 Ft-os áron kizárólag elővételben válthatók. Széder fiatalokkal a Keren Or-ban. Jelentkezés: Glitzenstein Smulik rabbinál a +36-704532626-os telefonszámon. Jegyek 1500 Ft-os áron, 26 év alattiak számára térítésmentes. Jegyek kizárólag elővételben válthatók: EMIH - Chábád-Lubávics 1052. Károly krt. 20. A Széderes- téket Oberländer Báruch és Glitzeinstein Smulik rabbik, valamint Faith Asér rabbinövendék vezetik. Minden, amit a Peszachról tudni kell: www.zsido.com/peszach ftoaigw/Oimámy/cnlii Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget Sándor-József-Benedek napja- március 18. 19. és 21. „Sándor, József, Benedek zsákban hozzák a meleget” szól a móndóka, arra utalva, hogy a néphit az első meleg tavaszi napoknak tartja március 18. 19. és 21 ét. A meleget hozó napokon várják vissza a gólyákat és ereszti ki a méheket. Gyümölcsoltó Boldogasszony napja- március 25. Jézus, Szentiélektől való fogantatásának napja A hagyomány azt tartja, megindul a mezők növényeinek növekedése, ekkor ajánlatos gyümölcsfákat oltani, metszeni. A Rózsák terei urnatemető i Szeretettel hívjuk fel kedves Testvéreink figyelmét, hogy a Rózsák terén álló Árpád-házi Szent Erzsébet műemlék plébániatemplom szentélye alatti altemplomban működik az umatemetőnk. A négy teremből álló temető alkotóelemei nemes anyagokból készültek. A levezető lépcsősor süttői márvány, rézkorlátokkal, kovácsoltvas csillárokkal. Thassos szigetén bányászott görög márványból készültek az urnafülkék, felirataik anyaga különleges olasz ötvözet. A központi teremben márványoltár és ugyanolyan művészi kovácsoltvas kereszt, mint amilyet megcsodálhatunk a templom oldalsó tornyain. A temető stílusában tökéletesen illeszkedik templomunk műemlék jellegéhez. Az umatemető- ben egy személyestől nyolc személyes családi sírhelyekig minden változat megtalálható. Megváltási díjak: 187.500 Ft-tól 687.500 Ft-ig változnak, el nem évülő időtartalommal. Umatemetői ügyintézés plébániánk irodájában (1074 Rózsák tere 8.) hétfőn és csütörtökön délután 15-18 óra között. Plébánia Hivatal