Erzsébetváros, 2008 (17. évfolyam, 1-19. szám)

2008-02-18 / 2. szám

2008/2. szám Kfö®ElL«E«T 11 Munkáltatók előítéleteinek csökkentése a foglalkoztatási esélyegyenlőség javítása érdekében A roma gyerekek már iskolai pályafutásuk elején nehézségekkel szembesülnek. Mássá­guk kiszolgáltatottá te­szi őket, így hátrány­nyal indulhatnak a fel­sőoktatásba kerülés­ben, továbbtanulásban és a munkahelyen való elhelyezkedésben is. zsébe tv árosban található az Ec-Pec Alapítvány - A boldog gyermekkorért! ne­vű civil szervezet székhe­lye. Hátrányos helyzetű fia­talokkal foglalkoznak, pe­dagógiai módszerük elis­mert, EU-s projektekben működnek közre, létrehoz­ták az esélynövelő roma ko­ordinátor munkakörét. Je­lenleg két új programúk in­dul. Arról, hogy az érettségit megszerző roma fiatalok milyen arányban jutnak be a felsőoktatásba, nincsenek pontos adatok. Az viszont nagy bizonyossággal tudha­tó, hogy népességből az érettségizetteknek nagyjá­ból a fele tanul tovább fel­sőfokon, s hogy a romák körében ez az arány lénye­gesen alacsonyabb. Persze a helyzet javulni látszik, kö­szönhető ez javarészt az ún. ösztöndíj-programoknak. Az országban sok olyan ösztöndíj rendszer létezik, mely a felsőoktatásban ta­nuló romákat támogatja de az Expressz-program, ami a GKM és az Ec-Pec Alapít­vány közös programja- az első olyan kezdeményezés Magyarországon, amely a minőségi képzést előtérbe helyezve olyan hallgatók­nak nyújt segítséget, akik gazdasági, pénzügyi vagy informatikai területen foly­tatják tanulmányaikat. Ezek a területek számítanak ma leginkább piacképesnek, el­ismertnek. A támogatás se­gítségével olyan piacképes, elismert szakmákat szerez­hetnek a fiatalok, melyek birtokában jó eséllyel indul­hatnak el az álláskeresés rö­gös útján. Az Ec-Pec Alapítvány hazai és nemzetközi part­nerek együttműködésével megkezdte a „Munkáltatók előítéleteinek csökkentése a foglalkoztatási esélyegyen­lőség javítása érdekében, Közép-kelet Európában” elnevezésű projektjének végrehajtását. A résztvevő szervezetek mindegyike el­kötelezett valamely, foglal­koztatás szempontjából hát­rányos helyzetű társadalmi csoport munkaerőpiaci esélyegyenlősége mellett. A program keretén belül műhelymunkákat és trénin­geket szerveznek az előíté­letek csökkentésének mód­szereiről. Azon igyekeznek, hogy a projekt eredményeként ki­épüljön egy anti-diszkrimi- nációs hálózat a munkálta­tói előítéletek csökkentésé­re Közép-Kelet-Európában. Kockázat elkerülési tanácsok Háztartási balesetek, mérgezések I A háztartási vegyi anyagok között nagy számban fordulnák elő veszélyes anyagok (biocidok: , — irtószerek, tisztítószerek; savak, lúgok). Ezek okozta mérgezésekkel különösen akkor kell szá- A NTS Z molni, ha az eredeti csomagolású edény helyett címkézetten, feliratozás nélküli vagy korábban Vl.-VII. Kerületi élelmiszer tárolására alkalmas edényekbe átöntve, áttöhve tárolnak mérgező hatású anyagot Intézete Ismerje meg a Magyarországon (és az EU valamennyi tagországában) alkalmazott veszélyjelzéseket, szimbólumokat: Ez utóbbiak „megkóstolá- sa”, elfogyasztása halálos kimenetelű mérgezést is okozhat. Különösen sok Magyarországon a gyer­mekkori mérgezés. Ennek egyik oka lehet mérgező háztartási vegyi anyagok, növényvédő szerek helyte­len, gyermekek számára hozzáfélhető helyen való tá­rolása; másik kockázati for­rás a gyógyszerekhez való hozzáférés; harmadik, hogy a mérgező hatású anyagot tartalmazó üvegekről a köte­lezően előírt, ún gyermek­biztos zár hiányzik, vagy ép­pen nem működik. Serulesek megelőzése ■ Ne vállalkozzon olyan munkára (létrázás, magas­ban végzett munka, éles, ne­héz tárgyak emelése, .javí­tása”, amelyhez nincs meg testi adottsága (ereje, egyen­súlyérzéke, biztonsága, stb.), gyakorlottsága Gya­korlottságát ne az egyedül végzett munka során szerez­ze meg. Kérjen segítséget! ■ Lakása padozata legyen csúszásmentes. A padozat szintjéből vagy a falakból, ajtófélfából ne álljon ki fe­leslegesen magas küszöb, éles hegyes, kemény tárgy, dekoráció. A szőnyegek szé­le ne emelkedjen el a pado­zattól (ftfelkunkorodás”). ■ A lakásán belül is csak megfelelő világítás mellett közlekedjen, járjon lépcsőn! ■ A gázellátást csak szak­ember kontrollálja, javítsa! ■ Lakásában ne dohányoz­zon! Az égő cigarettavéget folyó víz alá tartva oltsa el és fémből készült, zárt cigaret- tavég-gyűjtő hulladéktaitó- ban helyezze el! ■ Baleset esetén kérjen se­gítséget, forduljon orvos­hoz! Áramütés megelőzése Ne javítson, szereljen elekt­romos vezetéket, elektro­mos árammal működő gé­peinek érintésvédelmi ellen­őrzését szakemberrel végez­tesse. Az áramütött beteg el­látása; feszültségmentesítés, újraélesztés (lélegeztetés, szívmasszázs). Ha az áram­ütés nem járt súlyos követ­kezményekkel, akkor is or­voshoz kell fordulni, EKG vizsgálatot kell végezni! megelőzése ■ Veszélyes anyagot csak az előírásnak, használati uta­sításnak megfelelően hasz­náljon! Használata után mindig mosson kezet, hasz­nálata közben ne egyen, ne kávézzon, ne cigarettázzon! ■ A háztartásban szükséges veszélyes anyagokat előírá­sosan, a használati utasítás szerint tárolja. Mérgező anyagot tilos együtt tárolni élelmiszerekkel, élvezeti cikkekkel. ■ Veszélyes anyagot csak az eredeti címkével, szim­bólummal ellátott csomago­ló burkolatban (üvegben, dobozban, stb.) tartson. Ve­szélyes anyagot átmenetileg is tilos nem eredeti csoma­goló burkolatú (pl. üdítőhöz, szeszesitalhoz használt) edényben tárolni. ■ Ha az előírások megköve­telik a vakok és gyengén lá­tók részére a tapintható ve­szélyjelzést, ellenőrizze, hogy megvan-e! ■ A veszélyes anyagot ne öntse a csapba, a kommuná­lis szeméttárolóba. Kezelje és gyűjtse veszélyes hulla­dékként! A vízzel nem ele­gyedő oldószerek gőzei a le­folyóból Teljönnek”, nyűt láng (gyufa, cigaretta) hatá­sára robbannak, tüzet okoz­hatnak. Elsősegély merge zenben ■ Mérgezés gyanúja ese­tén azonnal kérjen segítsé­get, forduljon orvoshoz! A mérgezettet-fejét oldalra fordítva-fektessük le, nya­kán az inget, öltözéket nyissuk meg, lazítsuk el! A méreganyaggal átitatott ru­haneműt vegyük le, a bőr­ről a méreganyagot lan­gyos vízzel mossuk le, a mérgezést elszenvedőt ta­karjuk be, ne engedjük ki­hűlni! ■ A szembe jutott mérgező anyagot, savat, lúgot az or­vos érkezéséig (lehetőleg folyó) vízzel öblítsük Információk! Mérgezésekről, mérgező anyagokról a nap minden órájában, vasár-és ünnep­napokon is szakszerű tájé­koztatást kérhet a Fodor Jó­zsef Országos Közegész­ségügyi Központ Egészség- ügyi Toxikológiai Tájékoza­tó Szolgálatától (ETTSz). Telefon: 06-80-20-11- 99 (zöld szám, díjmentes); 476-6400; 476-6464. Forrás: Háztartási és kiskerti munkák kockázatai (lakossági tájékoztató) Mérgező (T) Nagyon mérgező (T+) Tűzveszélyes (F) Fokozottan tűzveszélyes (F+) Irrltatív (XI) Ártalmas 4(Xn) Égést tápláló, oxidáló (O) Maró hatású (C) Környezeti veszély (N)

Next

/
Oldalképek
Tartalom