Erzsébetváros, 2008 (17. évfolyam, 1-19. szám)
2008-02-18 / 2. szám
12 »MM 2008/2. szám wirOf oivasnai szívesení i A menzai kajáról? Tanulási Menzavizit I Sokan esznek iskolai menzákon, és rengetegen panaszkodnak is miatta. Igaz kell a meleg étel, de néha nem lehet benne az ember biztos mit is tesznek a tányéijára - tartják az iskolai legendák. Devosa Gábor alpolgármester társaságában „ meglepetésszerűen” látogatjuk meg a kerület iskoláit, ahol belekukkantunk a „fazekakba”. Legutóbb az Alsóerdősori Általános Iskola és Gimnázium konyháján jártunk. Nagy zsivaj fogadott minket az ebédlőben, az elsősök ebédidejébe csöppentünk bele. A konyhás nénik az asztalhoz vitték a székelykáposztát, hogy a kicsiknek ne a tálcán kelljen elegyensúlyozni azt az asztalokig. A menü ivóié és székelykáposzta volt. Mint kiderült, ez az egyik legkevésbé szeretett étele az itt ebédelő gyerekeknek, sokan meg sem kóstolták. Az étel változatos, de a minősége nem mindig megfelelő. A gyerekek nagyon szeretik a tejberizst, tej- begrízt, milánóit, rántott húst, halrudakat, viszont a tökfőzeléket ki nem állhatják. Az itt dolgozók szerint lehetne gyakrabban édesség is. Varga Gábor igazgató nem eszik itt, de ő is eltérő véleményeket hall: vannak ételek amik finomak, de van aminek az íze igencsak hagy kívánni valót maga után. És mit mondanak a gyerekek? Az 1/a. osztályból Demecs Kati, Jóbi Mahmut, Mohácsi Laci és Gács István sok ételt sorolt fel, amit igazán szeretnek, lecsót, krumplipürét, milánóit, karfiollevest, tejbegrízt, grízes és mákos tésztát. Arra, hogy mit nem szeretnek kevesebbet találtak, de az előttük lévő székelykáposzta nem ízlett nekik. TV-s vetélkedőn a „Dobosok” Fel a cipővel! - ügyességi váltóverseny I A Dob utcai Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola és Vendéglátó Szakiskola benevezett az MTV1- en február 16-án adásba kerülő „Fel a cipővel” című országos vetélkedőre. A selejtezőre február 9-én került sor Dabason. Versenyenként hat csapat küzd meg egymással, a két legjobb jut tovább. A leginkább a tv-ből már ismert „Játék határok nélküP’-höz hasonlító versenyen 4 alsós, 4 felsős, 4 szülő alkotott egy csapatot. Az iskola szurkolói buszt is indított a csapatok támogatására, ám mint kiderült SMS szavazással is lehetett támogatni a résztvevő továbbjutását. Mivel a verseny lapzártánk után zajlik, következő lapszámunkban számolunk be az eredményről. Játék, nem csak kicsiknek Szerepjátékok Régen a Ki nevet a végén? és a Gazdálkodj okosan! volt a sláger, manapság viszont a játékos kedvű többség számítógépen játszik. Persze a társasjátékok sem mentek ki a divatból, sokan monopolyznak, vagy activityznek és újabban a póker is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Nem egyszer hallani, hogy a gyerekek kártyajátékokat játszanak az iskolában, a tanárok pedig a kártyapaklikat gyűjtögetik össze hétről hétre. Ám van a játékoknak egy olyan csoportja, amiről nem sokan hallottak, és a játékosaikra fura bogarakként tekintünk, ők a szerepjátékosok. Itt a játékosok közösen alakítanak ki egy fantáziavilágot, és saját maguk számára egy karaktert, a történet folyamatosan alakul. Van egy mesélő, aki bonyodalmat biztosít a karakterek számára, és azt a játékosok a karakterek ismereteit felhasználva igyekeznek megoldani. A legtöbb játék sok szabállyal rendelkezik, az úgynevezett kalandmester tartatja be azokat, és ő irányít több karaktert is, meséli a történetet. A szerepjátszók általában kreatívabb, fantáziadúsabb emberek közül kerülnek ki. A játék célja nem ez, hanem a szórakozás. A szerepjátékoknak a közhiedelemmel ellentétben nincsenek mérhető negatív hatásai. Persze ez is okozhat függőséget, pont mint a számítógépes játékok, és nagy hatással lehet a fiatalabbak mindennapjaira. Van aki könnyebben tanul, van aki nehezebben, van akinek egyedül megy jobban, és van akinek társaságban. Ha kerületi diák vagy, az Ifjúsági oldalakon ingyenesen jelentetheted meg hirdetésedet a témában. Cím: ujsag@erzsebetvaros.hu. Tudtad? Hello Kitty 1974-ben Japanban született meg. azóta világszerte egyre népszerűbb. Az Egyesült Államokban mar a kezdetektől árulták Hello Kitty-termekeket, es 1983 óta ő az amerikai gyerekek nagykövete az UNICEF-ben. Hello Kitty először egy műanyag pénztárcán jelent meg 1975-ben. mára - hivatalosan - több mint 22 ezer termeken van jelen. Puska-verseny! írd meg nekünk a legmulatságosabb puska-sztorit, a legjobb ötlettel fűszerezve, de kíváncsiak vagyunk a „legbénább” sztorira is! Mindkét kategóriában versenyt hirdetünk, eredményhirdetés a februári Ifjúsági Oldalakon! Címünk: 1073 Budapest, Garay utca 5. E-maíl: ujsag@erzsebetvaros.hu. A levélre írjátok rá „Puska-verseny” kbbbsbii#