Erzsébetváros, 2008 (17. évfolyam, 1-19. szám)

2008-01-21 / 1. szám

HC mm m 2008/1. szám Újabb, az Erzsébetváros Ezüstévek kártya használóinak kedvezményeket adó üzletek! Erzsébetvárosban tavaly óta - folyamatosan - kapja minden kerületi nyugdíjas az Erzsébetváros Ezüst­évek kedvezménykártyát, melynek használói akár 25%-os kedvezménnyel is vásárolhatnak az EDC (Euro Discount Club) matricával megjelölt üzle­tekben. A kerületben eddig már több, mint 14 ezer 60 év feletti lakos kapta meg kedvezmény­kártyáját, melyet az EDC- prospektus szerint orszá­gosan több mint ezer, a ke­rületben immár 23 üzlet­ben használhatnak fel. Hunvald György polgármester már tavaly bejelentette, hogy az EDC-hez csatlakozó üzleteken kívül, levélben keresi meg a ke­rületi üzlettulajdonosokat, hogy csatlakozzanak a kedvezményt nyújtók táborához - akár az Ezüstévek kártya programjának keretein belül. A levélváltás eredményeként januárban 22 kerületi üzlet tulajdonosa csat­lakozott a helyi kezdeménye­zéshez. A kedvezmények ezen a hálózaton belül kizárólag az Ezüstévek kártyák tulajdonosai­ra, azaz a kerületi lakókra vo­natkoznak.- Mint már korábban is el­mondtam, a kedvezménykártya bevezetésével elsősorban a nehéz körülmények között élő nyugdí­jas lakóinkat szeretnénk támo­gatni, akiknek koruk előrehalad­tával egyre nőnek a kiadásaik - tudtuk meg Hunvald György pol­gármestertől. - Bár a költségek emelkedése általában az egészsé­gükkel kapcsolatos kiadásokat növeli, a kártya használói spórol­hatnak egyéb vásárlásaikkal, hi­szen a pénz megfogható más irányból is. Tervezzük újabb ked- vezményezetti körök bevonását is, így még az idén kiterjesztjük programunkat a gyermeküket egyedül nevelő szülők illetve a nagycsaládosok részére is. Kedvezményeket nyújtó üzletek ÜZLET NEVE Aranyzafír Rövidáru Divatáru Hús Hentesáru Baromfi és Vegyes Élelmiszer Kukker Optika Két Sas BT. Élelmiszerbolt Lendvai Hajstúdió Judit Stúdió "Madame" Ungaroswiss Óraszaküzlet és Szerviz Nextel Astoria Converse Márkabolt Játékvár Játékbolt Miki Print Kft. Gonti Hús-Csemege Naturprof Gyógynövénybolt Somos Rajzeszköz Non-Stop Élelmiszer CBA-Reál Delikát CBA-Reál Delikát Miki ABC Mamu Vegyesbolt Ali Baba ABC Budavári Sisi Étterem Drogéria Ajándékbolt CÍM 1075 Budapest, Károly krt. 3/A. 1074 Budapest, Wesselényi u. 63. 1077 Budapest, Wesselényi u. 71. 1073 Budapest, Rózsa u. 1. 1074 Budapest, Dohány u. 74. 1074 Budapest, Dohány u. 67. 1072 Budapest, Rákóczi út 4-6 1072 Bp., Rákóczi út 4-6 1072 Bp., Rákóczi út 4-6 1072 Bp., Rákóczi út 4-6 1072 Bp., Rákóczi út 6. 1072 Bp., Rákóczi út 6. 1078 Bp., István u. 10. 1078 Bp., István út. 28. 1076 Bp., Thököly út. 1-3. 1076 Bp., Thököly út. 19. 1077 Bp., Almássy tér 17. 1077 Bp., Almássy tér 12. 1075 Bp., Dohány u. 88. 1076 Bp., Garay u. 34. 1073 Bp., Rózsa u. 19. 1014 Bp., Dísz tér 8. 1072 Bp., Klauzál tér 2. Vásárcsarnok KEDVEZMÉNY összes termékből 5% összes termékből 10% szemüveg keret, szemüveg lencse 10% szemüveg rendelés esetén ingyenes látásvizsgálat kávé, mosópor, üdítő, csokoládé 5% összes termékből 10% minden szolgáltatásból 10% szolgáltatások: talpmasszázs, akupresszúra, test- és fülgyertyázás, pszichoterápia, bioenergia, testmasszázs, kozmetika összes termékből 5% kivéve az akciós termékeket összes termékből 0% telefonokból 1,500 Ft tartalékokból: 10% ' összes termékből 6% összes termékből 5% összes termékből 5% összes termékből 5% kivéve az akciós termékeket összes termékből 5% összes termékből 10% összes termékből 5% kivéve szeszesital, dohányáru a végösszegből 3-5% kivéve dohányáru, telefonkártya, tartósan alacsony árú termékek, akciós termékek a végösszegből 3-5% kivéve dohányáru, telefonkártya, tartósan alacsony árú termékek, akciós termékek összes termékből 5% alapvető élelmiszerekre 10% ARO termékekből 5% végösszegből 10% Kedvezmény: 5% Földhivatali illetékesség A budapesti Körzeti Földhivatalok illetékességi területe 2008. január 1-től a következőképpen változik: 1. számú Körzeti Földhivatal: (1111 Bp., Budafoki út 59.) -1.,II.,III.,Vili.,IX.,X.,XI.,XII.,XVII.,XVIII.,XIX.,XX.,XXI.,XXII., XXIII. kerület 2. számú Körzeti Földhivatal: (1134 Bp., Váci út 9-15.) - IV.,V.,VI.,XIII. kerület 3. számú Körzeti Földhivatal: (1149 Bp., Bosnyák tér 5.) bejárat a Rózsavölgyi köz felől - VII.,XIV,XV,XVI. kerület.

Next

/
Oldalképek
Tartalom