Erzsébetváros, 2003 (12. évfolyam, 1-24. szám)

2003-07-30 / 14. szám

4 ÖNKORMÁNYZAT - KÖZÉLET 2003/14. szám Eltűnt táblák nyomában Egy Wesselényi utcai lakó hívta fel a figyelmünket arra, hogy a Nagydiófa utcában, két helyen is hiányzik a parkolótábla, a közterület­felügyelet munkatársai még­is felteszik a kerékbilincse­ket az ott parkoló autókra. Pusztulnak a budapesti fák Korai ősz A problémának utána­jártunk, amellyel kapcsolatban Bosnyák Károly a városüzemeltetési iroda munkatársa tájékoz­tatott. Mint mondta, a szó­ban forgó utcarész parko­lás-szabályozott terület, így nem szükséges a parkolótábla elhelyezése, elegendő a felfestéssel va­lójelzés. Azonban a Nagy­diófa 22-24. szám előtt hi­ányzik a felfestés, amely­nek pótlása a Centrum Par­kolási Társulás kötelezett­sége. Bosnyák Károly tájé­koztatott arról, hogy bár korábban már jelezték a Az egyik „eltűnt” tábla nyoma a Nagydiófa utcában parkolási társulás felé ezt a problémát, egyelőre a cég nem tett lépést ez ügyben. Olvasónk panasza nyomán ismét felkérték az illetékest a hiány pótlására, egyben ígéretet kaptunk arra, hogy amíg ez nem történik meg, az említett útszakaszon nem büntet a kerületi köz­terület-felügyelet. Főleg az utak szélén lévő' fák környékén lehet felfe­dezni, hogy elkezdtek hul­lani a megbámult, megsár­gult levelek. A gesztenyefáknál már elvégezték az aknázó­molyok elleni permetezést, így nagy valószínűséggel ezeknek a fáknak a halódá­sáért nem az illető károkozó a felelős. Leginkább az el- lenállóbb, életerejük teljé­ben lévő kőris- és ostorfá­kon mutatkoznak a kiszára­dásjelei. Ezeknek az ellen­álló fajoknak nem olyan rendkívüli módon megter­helő a nyári forróság és szá­razság, hiszen gyökereik a talaj legmélyéből szívják fel az éltető nedvességet. Mint megtudtuk, a fák pusztulá­sának egyik kiváltó oka le­het, hogy az idei télen a szo­kásosnál is nagyobb meny- nyiségben szórták a sót a fő­városi közutakra. Ez az ol­vadáskor beszivárgott a ta­lajba, és az aszályos időjá­rásnak köszönhetően fel­gyülemlik a fák gyökerei­nél. Felmerült annak gon­dolata is, hogy egy még is­meretlen kórokozó játszik szerepet a pusztulásban. Je­len pillanatban még keresik az okát a tömeges fővárosi fapusztulásnak, a lakosság mindenesetre sokat segíthet a növényeknek, ha az esti órákban egy egy vödör víz­zel megöntözik azokat. Erzsébetváros legszebb belső kertjei Felújítás alatt a Polgármesteri Hivatal Ideiglenes irodacímek ■ Polgármester és titkársága Erzsébet körút 6. II. em. 218 ajtó ■ Alpolgármesterek és titkárság: Er­zsébet körút 6. IV. em. 411-412 ajtó ■ Jegyző és titkárság: Erzsébet körút 6. III. em. 316 ajtó ■ Anyakönyvi Csoport: Erzsébet körút 6. utcai fszt. (volt IBUSZ iroda) ■ Hagyatékleltár ügyintézők: Erzsébet körút 6. utcai fszt. (volt IBUSZ iroda) ■ Birtokvédelmi ügyintézők: Erzsébet körút 6. utcai fszt. (volt IBUSZ iroda) • Ipar-kereskedelmi Cso­port: Wesselényi utca 17.1. em. ■ Házasságkötés lebonyolítása Wesselényi utca 17. Díszterem. A telefonszámok változatlanok, kivétel az Ipar- Kereskedelmi Csoport (Wesselényi utca 17.), melynek számai: 342-2967, 322-1482, 352-8678. Meghívó Az EMBER Egyesület örömmel értesíti tagságát és minden kedves érdeklődőt, hogy 2003. július 31-én, 9.30 órakor az Akácos Udvarban tartja következő ösz- szejövetelét. Minden érdeklődő megjelentésére feltétlen számítunk! Tervezett témák: kirándulás megbeszélése, egész­ségügyi szűrés szervezése, tagok problémái, eddigi tevékenységről tájékoztató. Sándorné Juhász Katalin Oláh Péter Balázs elnök titkár tel.:321-8888 tel.:351-8771 Immár hagyományosnak mondható, hogy a kerületi MSZP szervezete kiírja pályázatát a kerületi társasházak számá­ra, a legszebb belső kert témakörében. Az ez évi pályázat­ra 39 társasház jelentkezett - tájékoztatott Fiiló Pál, Er­zsébetváros országgyűlési képviselője, aki július utolsó heteiben Hunvald György polgármester, a kerületi MSZP elnöke, Kispál Tibor, Ripp Ágnes és Fedrid Gábor képvise­lők társaságában végigjárta a pályázati helyszíneket. N agy öröm volt szá­munkra, hogy az ál­talunk bejárt társasházak­ban a lakóközösségek kétkezi munkájukkal va­lóban példamutató belső újságot meghívjuk egy kis zártkörű ünnepségre, ahol átadjuk a nyeremé­nyeket - mondta Hunvald György, aki hozzátette, reméli, hogy az önkor­mányzat növényesítési pályázatán való részvétel lehetőségének kihaszná­lásával, valamint a la­punkban is bemutatott szép kertek, udvarok lát­tán még több társasházi közösség kap kedvet a „kertészkedéshez”. Az Osvát utca 15. szám alatt Doma Lászlóné köszöntötte a szemléző bizottságot veze­tő Hunvald Györgyöt. udvarokat, kerteket vará­zsoltak a kőrengetegben. Az eredményhirdetésre várhatóan augusztus ele­jén kerül sor, az érintette­ket és az Erzsébetváros

Next

/
Oldalképek
Tartalom