Erzsébetváros, 2003 (12. évfolyam, 1-24. szám)
2003-01-27 / 2. szám
2003/2. szám ÖNKORMÁNYZAT 5 Okmányiroda a számok tükrében Egy kis statisztika: 1066-tal még kevesebben vagyunk... Az első köszöntés és az utolsó búcsú Minden ember életében a születés pillanata az, amit egészen a halálig napra, (sőt sokan percre pontosan) számontartanak. Közhelyként szólva, ez az a két időpont, - a születés és a halál pillanata -, amely minden ember életében egyszer elkövetkezik. A személyes fontossága nem lehet kétséges, azonban az egyén mellett társadalmi fontossága is van ezeknek, a „köz” számára már csak számsorként elraktározott adatoknak. Január lévén, az előző éves összefoglalók lázában ég az önkormányzat legtöbb irodája, köztük a kerületi lakosokkal talán a legintenzívebb kapcsolatot vállaló okmányiroda is. Polgár Éva irodavezető segítségével, nem könnyen, de eligazodtunk a számsorok halmazában. mm íiiiiniínwií' M int az oldalon lévő másik cikkből is kiderül, Erzsébetváros összlakossága január elsején majdnem 61 ezer ember volt, melybe beleszámít gyermek és felnőtt, öreg és fiatal is természetesen. Persze nem mindenki megy az okmányirodára ügyeket intézni, de az alábbiakból kiderül, hogy azért - a választásokkori “bevetést” nem is számítva - nem unatkoztak az irodai dolgozók tavaly sem. A könyvnyi méretű adathalomból Polgár Éva segítségével válogattuk ki a legjelentősebb adatokat. E szerint a 2002-es évben összesen 7030 darab személyazonosító igazolványt adott ki az iroda, melyek közül 1299 darab volt ideiglenes okmány. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 250 munkanappal számítva az évet, egy munkanap, csak ebből az igazolványból, 28 darabot készítettek elő ebben az irodában. (Körülbelüli átlagot számoltunk, az adat nem pontos. a szerk.) Érdekes volt még a jogosítvánnyal és autóval kapcsolatos számsorokat is átböngészni. Ebből kiderült, hogy tavaly 5600 forgalmi engedélyt, 1977 jogosítványt, és 4600 jármű tulajdonjogot igazoló hatósági igazolványt, közismert nevén törzskönyvet adtak ki. Lapunkban is megjelent a vállalkozókhoz szóló felhívás, melyben a vállalkozói igazolvánnyal kapcsolatos módosításra hívta fel a figyelmet az irodavezető. Talán lapunk tájékoztatása is közrejátszott abban, hogy nagyon sokat tettek eleget a felhívásban szereplő kötelezettségüknek, December közepétől január közepéig eddig 433- an jelentkeztek adatmódosításra az okmányirodában. Új vállalkozói igazolványt 433-at adtak ki a kerületben.- Szeretném felhívni az érintett vállalkozók figyelmét arra, hogy február 15-ig még van lehetőségük eleget tenni kötelezettségüknek, ez időpont után azonban már csak büntetés terhe mellett tudjuk a módosítást regisztrálni - mondta Polgár Éva, aki emellett felhívta a figyelmet arra, hogy minden, az okmányirodán leadott, és eddig fényképet igénylő kérelemhez március elsejétől a fotókat az irodán készítik el, így például már az útlevelekhez sem kell a fotót mellékelnie az igénylőnek. E rzsébetvárosban a tavalyi év legpontosabb - és legkorábbi - lélekszámról szóló adatát a választásokkor kaptuk meg, a parlamenti választáskor (áprilisban) a kerületben összesen 61 727 állandó bejelentett lakos élt. Az idei legfrissebb adatokat az okmányiroda bocsátotta rendelkezésünkre, e szerint 2003. január elsején 60 661 ember élt bejelentett lakosként Erzsébetvárosban. Természetes kíváncsiság él az emberben amikor ilyen adatokat hasonlítanak össze, hogy részletekre bontsa, kielemezze azokat. Mi is megpróbáltunk utánajárni, hogy mennyi gyermek született a tavalyi évben, illetve mennyi embertől vettünk utolsó búcsút azonban mint kiderült, az adatok megtévesztőek lehetnek, hiszen a hivatalban statisztika csak arról készül, hogy helyileg a kerületben mennyien születtek illetve haltak meg. Bár ez a adat nem tükrözi az Erzsébetvárosi valóságot, a meglepetés erejével hatott az összehasonlítás. 2002. január 1. és 2002. december 31-e között a kerületben 2530 - nem csak kerületi lakos - halt meg, míg ugyanebben az időpontban - hasonlóan nem csak kerületi lakosról van szó - Erzsébetvárosban összesen 1747 gyermek született. Nem lehetünk abban bizonyosak, hogy a két számadat az országos valóságot tükrözi, azonban egy ijesztő helyzetképet azért formálhatunk róla: fogyunk. Az erzsébetvárosi valóságot tükröző egyetlen biztos adatunk sem sokkal biztatóbb, bár nagyon örvendetes eseményről ad számot. A tavalyi évben összesen 253 olyan új lakót köszönthettünk, aki - remélhetőleg ugyancsak Erzsébetvárosban - idén ünnepli majd az első születésnapját. Az okmányiroda ügyfélfogadása A kerületi önkormányzat okmányirodája a Polgár- mesteri Hivatal épületében, az Erzsébet körút 6. szám alatt található. Ügyfélfogadási idő Hétfőn és szerdán 8-18 óráig Kedden és csütörtökön 8-16 óráig Pénteken 8-12 óráig várják az ügyfeleket. Telefonszám: 462-31-36. Felhívás kismamáknak, kispapáknak! A fenti statisztikáról jutott az eszünkbe egy régi olvasói kérés, amely megvalósítására idén lehetőségünk nyílik. Biztosan olvasóink közül is sokan emlékeznek olyan újságokra, főként vidéki lapokra, melyekben köszöntötték az újszülött gyermekeket, úgy publikálva, hogy „X”-nek és „Y”-nak „Z” nevű gyermeke született. Nos, mi szívesen segítünk „világgá kürtölni” a családok boldogságát, amennyiben levélben, vagy e-mailban eljuttatják hozzánk kérésüket. Címünk: 1052 Budapest, Váci utca 18. „Erzsébetváros szerkesztősége" - email: erzsebetvaros@freemail.hu Egy boldog pillanat emléke Közlemény a díjkompenzációról Az idei évre a távhőszolgáltatási-, víz-, csatorna, szemétszállítási díjkompenzációra az igénylőlapokat január 15-től lehet kérni és leadni az illetékes kerület Polgármesteri Hivatalánál, ahol részletes tájékoztató is beszerezhető. A víz-, csatorna-, és szemétszállítási-díj kompenzációjára az önkormányzati segélyezettek, vagy a legfeljebb 25 ezer forint/fő jövedelemmel rendelkező családok jelentkezhetnek, távhőszolgáltatási díjkompenzációra pedig azok, akiknek családjában az egy főre jutó havi jövedelem legfeljebb 35 ezer forint/hó (egyedül élő, vagy gyermekét egyedül nevelő esetében 45 ezer ft/hó).