Erzsébetváros, 2003 (12. évfolyam, 1-24. szám)

2003-01-27 / 2. szám

KERÜLETI KÖZÉLET - ÖNKORMÁNYZAT 2003/2. szám Erzsébetváros új rendőrkapitányának tervei Több rendőr a közterületeken? Mint arról már beszámoltunk, dr. Salgó László, országos rendőr-főkapitány, január 1-én dr. Nagy-Juhák István rendőr ezredest, rendőrségi főtanácsost nevezte ki a BRFK VI-VII. Kerületi rendőrkapitánysága vezetőjének. Kinevezése kapcsán felkerestük Erzsébetváros és Terézváros közös rendőrkapitányságának vezetőjét.- Még egy hónap sem telt el az Ön kinevezése óta. Eddig szerzett ismere­tei alapján, hogyan ítéli meg a VI- VII. kerület bűn­ügyi helyzetét?- Noha voltak már álta­lános ismereteim e témá­ban, jelenleg az egyik leg­fontosabb feladatom a két kerület bűnügyi helyzeté­nek megismerése, részle­tes elemzése. Ennek alap­ján elmondhatom, Erzsé­betvárosban és Terézvá­rosban egyaránt a vagyon elleni bűncselekmények fordulnak elő jelentős arányban. A napi jelenté­sekből szembetűnő, hogy az egyszeri, úgynevezett egy mozzanatos bűncse­lekmények, főként a lopá­sok vannak túlsúlyban. Jellemző a szórakozó- és vendéglátóhelyeken elkö­vetett lopás, garázdaság, testi sértés bűncselekmé­nye és a szabálysértésnek minősülő rendzavarás. Emellett pedig találko­zunk a kábítószer-fo­gyasztás problémájával is.- Kinevezését megelőző­en, Ön a XX-XXIII. kerü­let rendőrkapitányságát vezette. Bűnüldözés szem­pontjából milyen különb­ségek vannak egy jelentős méretű külvárosi, illetve egy kisebb, ugyanakkor sűrűn lakott, belvárosi ke­rület között?- A bűnüldözés metodi­kája és taktikája mindkét területen ugyanaz, bűn­cselekménytípusra irá­nyul. Azonban a VI-VII. kerületben viszonylag kis területre koncentrálódik a bűncselekmények száma, és ez a tény érthetően ne­gatív hatást gerjeszt az itt élők biztonságérzetében. Mindemellett a bűncse­lekmények nagy része nem a kerület lakosait sújtja és döntő többségé­ben nem a súlyos bűncse­lekmények meghatározó­ak. Úgy gondolom, hogy a felderítés mellett, a közte­rületeken való rendőri je­lenlétet kell erősítenünk.- A kerületben a közel múltban építették ki a tér­figyelő rendszert.- Sajnos a XX-XXIII. kerületben nem volt térfi­gyelő, de ezeknek a rend­szereknek a működése mindenképpen pozitív ha­tást gyakorol a bűnözés visszaszorítására és az adott területen élők biz­tonság érzetére. A bűnel­követő inkább ott követi el a bűncselek­ményt, ahol ki­sebb a lebukás ve­szélye, kikerüli azokat a helyeket, ahol kamerák pásztáznak. E mi­att, a kamerákkal ellenőrzött közte­rületeken csökken a bűn- cselekmények száma és eltolódik azokra a helyek­re, ahol nincsenek ilyen kamerák.- A kerületi kapitányság számít a lakosok, az ön­kéntes civil segítők támo­gatására?- A bűnözés elleni fellé­pés nem csak kizárólago­san rendőrségi feladat. A polgárőrség, az önkéntes civilek, társadalmi szer­vezetek .elsősorban a je­lenlétükkel segítik a rendőrség mun­káját, számítunk rájuk a bűnmeg­előzési és a külön­böző biztosítási feladatok ellátás­ban. Mindemellett a bűnmegelőzés­ben szeretnék a lakosság segítségére is támaszkod­ni. Minden gépkocsi, in­gatlan mellé nem lehet rendőrt vagy kamerát állí­tani, de a tulajdonosok né­hány alapvető biztonság- technikai eszköz haszná­latával és odafigyeléssel sokat tehetnek értékeik védelmében. Közlemény A társasházi közösségek érdekében 10 éve tevé­kenykedő, pártoktól füg­getlen Erzsébetvárosi Társasházak Közössége­inek és Képviselőinek Ér­dekvédelmi Egyesülete (ETKE) azzal a felhívás­sal fordul az adózó erzsé­betvárosi polgárokhoz, hogy bevallásuk készíté­sekor a személyi jövede­lemadójuk 1 százalékát az egyesület javára ajánl­ják fel. Az adószámunk: 18049299-1-42 Az összeget virágvásár rendezésére, a 4. metró építésével érintett társas­házak érdekvédelmére, a szociális képzési prog­ramjára és az „Erzsébet­városi Társasházak Élet­veszély-elhárítási Alap” növelésére használják fel. A környezetvédelmi bizottság előtt r Újratermelődő szemét Az utcák, terek tisztasága bizony kényes kérdés. Na­ponta látni olyan embert, aki nagy ívben, de olyat is aki suttyomban dobja el a markában rejtőző szemetet Olyat is, aki szórakozott félmosollyal az arcán, véletle­nül sem odafigyelve „sétáltatja”, az éppen közterületet piszkító kutyáját És az is napi tapasztalat, hogy álta­lában ezeknek az embereknek van a legnagyobb hang­juk, amikor a kerületi köztisztaság kerül szóba. A közrendvédelmi és környezetvédelmi bizottság január 20-i ülésén a kerületi járdatakarító-gépek műkö­désének tapasztalatairól szóló napirendi pont beszá­molója nagyon érdekes ada­tokat tartalmazott. Azt eddig is tudtuk, de nem árt megis­mételni, hogy jelen­leg 3 darab ilyen gép rója folyamato­san a kerületi utcá­kat, és próbálja ösz- szegyüjteni azt a rengeteg szemetet, amelyet sajnos “el­hullatnak” néhányan.- A bizottsági ülés első napirendi pontjaként tár­gyaltunk a közterületi taka­rítógépek működtetésének tapasztalatairól - mondta Bán Imre, a bizottság elnöke. - Az előtelj esztés­ben olvasható volt Sztipich Istvánnak, a gépeket üze­meltető Kamilla KHT. ügyvezetőjének féléves összefoglalója is, mely na­gyon értékes adatokat tar­talmazott. Az összefoglalóból tudjuk, hogy az év elején elkészített ütemterv szerint halad minden év­ben a takarítás, ám külön bejelentés alapján a kerület bármely pontjára elmennek soron kívül is. Sajnos a parkoló autók nagyon meg­nehezítik a feladatot, ezért a takarítógépek mellett kézi munkások segítenek abban, hogy az „elérhetetlen”, és a túl nagy méretű szemét is a gyűjtőbe kerüljön. A járda­takarító-gépek sebessége 1,8 km/ó, és ennyi idő alatt körülbelül 1800 négyzet­méternyi felületet tudnak feltakarítani. Ez egy elég je­lentős feltakarított területet eredményez a nap végére, azonban sajnos úgy tűnik, hogy a szemét újratermelő­dése majdnem ilyen gyors folyamat. Előzetes terveink szerint az idei költségvetésben a ta­valyinál jóval magasabb összeget fogunk a kerület köztisztaságának fenntartá­sára fordítani. Mindemellett itt és most szeretném meg­kérni a kerületi lakosokat, vigyázzunk jobban a köz- tisztaságra, ne szégyelljünk rászólni arra aki szemetel. Csak összefogással van esé­lyünk arra, hogy nagy for­galmú, sok ember által láto­gatott utcáinkat tisztán- tartsuk. Bán Imre A járdatakarító-gépek sokszor két műszakban végzik az utcák takarítását

Next

/
Oldalképek
Tartalom