Erzsébetváros, 2002 (10-11. évfolyam, 1-24. szám)

2002-11-27 / 22. szám

2002/22. szám ÖNKORMÁNYZAT 9 Önkormányzati választások után Átalakuló bizottságok A z új ciklusban több új bizottság létre­hozását szavazta meg a képviselő-testület. A bi­zottságokról, a bizottsági elnökökről és a tagokról olvashatják összeállítá­sunkat az oldalon. A küldötti illetve tanácsno­ki posztokról a bizottsági táblázat alatt olvashat­nak. A táblázatban törté­nő esetleges változások­ról tájékoztatni fogjuk olvasóinkat. F rakció vezetők Frakcióvezetői poszton a tavalyi ciklushoz képest csak az MSZP-frakcióban történt változás. Az eddigi frakcióveze­tő, Gergely József most alpolgármesteri teendőket lát el, míg a frakcióvezetői posztra Bán Imre képviselőt válasz­tották az MSZP-sek. Az SZDSZ frakcióvezetője Gál György maradt, és a Fidesz-frakció vezetői posztjára is az előző frakcióvezetőt, Puskás Attila Sándort választották. Bizottság SZDSZ MSZP Fidesz miép Egészségügyi Bizottság dr. Bolesza Emőke, dr. Bokor Attila Vedres Klára, Hahn György, Farkas Jenő Hont András, Albert István Szociális Bizottság dr. Bolesza Emőke, Gál György, Kerekes Ágnes, Farkas Tünde Vedres Klára, Ripp Ágnes, Frisch Gábor, Rózsainé Aknai Hont András, Kecskés Gusztáv, Simon Péter, Hardy F. Gábor Császár Rózsa Judit, Gergely Vera, Kelemen Károly Informatikai Bizottság Ádler György, Kardos Péter, Beléncs György Schmidt Zoltán, Laczikó Károly. Barkó Gyula. Bodrogi Bence Puskás Attila, Haller Gyula, Simon Laios Varga Tibor Közrendvédelmi Bizottság Kardos Péter, Monostori Anikó Bán Imre, Rídd Ágnes, Juhász Ferenc, Csalagovits Imre Kecskés Gusztáv, Czibula Csaba, Pataki Henrietta Gazdasági Bizottság Gál György, Ádler György, Jambrik Róbert, Nvárv Brigitta Bán Imre, Fedrid Gábor, Aladzsics György. Ruzsics Czibula Csaba, Lendvai Béla, Perjés András László Jogi Bizottság dr. Késmárki Kárólv Frisch Gábor, Hahn György, Somos Iván Kecskés Gusztáv, Gerendái Ágnes, Kelemen Ferencné Pénzügyi Bizottság Molnár István, Kardos Péter Schmidt Zoltán, Gvörfi Péter, Török Szabolcs Lendvai Béla, Szookó Márk Művelődési Bizottság Balogh Erika, Petrus László, Székelv Beáta, Hegedűs Sándor Devosa Gábor, Fedrid Gábor, Schmidt Zoltán, Kiss Krisztián. Úifalusi Gábor, Ugrón Éva Simon Péter, Gerenday Ágnes, Haller Gyula, Varga Tibor Kerületfej lesztési Bizottság Ádler György, Csontos József, Fehér József Fedrid Gábor, Kispál Tibor, Bereczki Zoltán. Lendvai Béla, Gerenday Ágnes, Tonerczer Ferenc ELI Bizottság Balogh Erika, Tószegi Attila Ripp Ágnes, Kispál Tibor, Solymári Gabriella. Fazekas Tamás Puskás Attila, Haller Gyula, Bárdi Zoltán Mentelmi Bizottság Gál György Bán Imre Czibula Csaba A vastag betűvel szedett nevek a bizottsági elnököket jelölik, az aláhúzott nevek a külsős tagokat. A fővárosi küldött az előző testületből már ismert Molnár István (SZDSZ) maradt. ■ Szociális és egészségügyi tanácsnok: Kispál Ti­bor (MSZP) ■ Költségvetési tanácsnok: Fedrid Gábor (MSZP) ■ Gazdasági tanácsnok: Puskás Attila Sándor (Fidesz-MDF) ■ Humán- politikai tanácsnok: Hont András (Fidesz-MDF) ■ Emberjogi tanácsnok: Haller Gyula. A 27/2000.(XII.23.) számú önkormányzati rendelet 2. számú függelékében a kerületfejlesztési bizottság döntései alapján 2002. szeptember 30-ig bekövetkezett változások. Részleges bontásra, földszinti rendeltetésváltozásra kijelölt épületek Sorszám utca h.sz. nem idegeníthető el inkormányzati rendelet, függelékbe vétel oka, kerületfejlesztési (épviselő-testületi határozat bizottsági döntés a felülvizsgálat tárgyában 67. Dob u. 12. az épület teljes földszintje, valamint az utcai épülettraktusban elhelyezkedő pinceszinti helyiségek 4/2000. (III. 09.) sz. Ö.R. (TRT/VII/2) földszinti rendeltetés-változás, árkádosítás, 170/2002. (09. 30.) sz. KFB határozat alapján az épület az árkádosításra, valamint a tetőtér beépítésére vonatkozó- az adás - vételi szerződésben feltüntetendő kikötésekkel- a földszint, valamint az utcai épülettraktusokban elhelyezkedő pinceszinti helyiségek kivételével elidegeníthető 72 Dóba 2ÖT (Holló u. 2.) az épület teljes földszintje, valamint az utcai épülettraktusban elhelyezkedő pinceszinti helyiségek i 4/2000. (ÜL 09.) sz. Ö.R. (TRT/VII/2) földszinti rendeltetés-változás, árkádosítás) 170/2002. (09. 30.) sz. KFB határozat alapján az épület az árkádosításra, valamint a tetőtér beépítésére vonatkozó - az adás - vételi szerződésben feltüntetendő kikötésekkel - a földszint, valamint az utcai épülettraktusokban elhelyezkedő pinceszinti helyiségek kivételével elidegeníthető 74. Dob u. “ 22. (Holló u. 1.) ■ az épület teljes földszintje, valamint az utcai épülettraktusban elhelyezkedő pinceszinti helyiségek 4/2000. (III. 09.) sz. Ö.R. (TRT/VII/2) földszinti rendeltetés-változás, árkádosítás (Dob utcai oldalon)170/2002. (09. 30.) sz. KFB határozat alapján az épület az árkádosításra, valamint a tetőtér beépítésére vonatkozó - az adás - vételi szerződésben feltüntetendő kikötésekkel - a földszint, valamint az utcai épülettraktusokban elhelyezkedő pinceszinti helyiségek kivételével elidegeníthető 15. Dóba 24. (Kazinczy u. 38.) az épület teljes földszintje, valamint az utcai épülettraktusban elhelyezkedő pinceszinti helyiségek 4/2000. (III. 09.) sz. Ö.R. (TRT/VII/2) földszinti rendeltetés-változás, árkádosítás (Dob utcai oldalon)170/2002. (09. 30.) sz. KFB határozat alapján az épület az árkádosításra, valamint a tetőtér beépítésére vonatkozó - az adás - vételi szerződésben feltüntetendő kikötésekkel - a földszint, valamint az utcai épülettraktusokban elhelyezkedő pinceszinti helyiségek kivételével elidegeníthető

Next

/
Oldalképek
Tartalom