Erzsébetváros, 2000 (8. évfolyam, 1-20. szám)

2000-07-26 / 10. szám

12 HITELET 2000/10. szám Szent Erzsébet templom Július 21-én, pénteken, az este 6 órai szentmise után engesztelő szentóra 1/2 8-ig. * 22-én, szombaton egyházközségi zarándoklat Andocsra. * augusztus 4-én, első pénteken, betegeinket a szokásos módon meglátogatjuk. Az este 6 órai szentmise után engesztelő szentóra 1/2 8-ig. * 7-én, hétfőn 4 órától a Ka­tolikus Legényegylet összejövetele. Augusztus 15-én, kedden Nagyboldogasszony ünnepe. Ünnepi miserend. Parancsolt ünnep, a szentmisén való részvétel kötelező. Este 1/2 6 órakor szentséges litánia. PARANCSOLT ÜNNEP Nagyboldogasszony ünnepe A Mária kultusz Szűz Mária megkülönbözte­tett tisztelete a katolikus és az ortodox egyházak­ban. Nyomai már a II. századbeli keresztény­ségben fellelhetők. A korai keresztény írók Máriát, mint Isten any­ját magasztalják, és Má­ria legrégebbi ábrázolá­sa is, - amely körülbelül A. zsinagógák eredete A Szünagógé, azaz gyü­lekezet, gyülekezőhely görög szóból származó kifejezés, a zsidó vallás istentiszteleti célra szol­gáló gyülekezőhelye. Eredete a babiloni fog­ság idejére nyúlik visz- sza. A lerombolt jeru- zsálemi templomtól tá­vollevő zsidók itt építet­ték az első zsinagógá­kat, ahol közös isten­tiszteleteiket tartották. Az istentisztelet külön­leges alkalmai a szom­bat és az ünnepek vol­tak, de a hét más napja­in is tartottak reggel, délben és este összejö­veteleket. A zsinagógái istentisztelet központjá­ban a zsoltáréneklés és a bibliamagyarázat állott, melyet a rabbi végzett. A mai zsidó vallás hívei is zsinagógákban tartják istentiszteleteiket. KITEKINTÉS Magyar reformátusok Amerikában A magyar reformátu­soknak Amerikában két nagy szervezeti egysége van. Az első egyházme­gye 104 éve alakult meg, Clevlandben pedig 1891-ben jött létre az Első Magyar Reformá­tus Egyház. Ma körül­belül 60-65 gyülekezete van az amerikai magyar reformátusoknak, zöm­mel a keleti parton. A lelkigondozás a hatal­mas távolságok miatt je­lentős akadályokba üt­közik, bár a kapcsolat- tartásban sokat segít a számítógépes világháló, az Internet is. a II. század közepéből való és a Priscilla kata­kombákban látható - mint Isten anyját mutat­ja be, aki átölelve tartja a gyermekét. A IV. szá­zadtól kezdve Máriá­nak, mint Isten anyjának a kultusza oly mérték­ben kibontakozott, hogy tiszteletére már templo­mokat is építettek. Má­ria istenanyaságának kultusza a legkezdetibb időktől fogva párosult a szüzesség kultuszával. Az első Mária-ünnep a „Mindig szűz szent Is­tenszülő” ünnepe, az V. században keletkezett. A VI. században kelet­kezett Mária halálának ( január 18.) és mennybe­vitelének (augusztus 15.) ünnepe. A két ün­nep rövidesen egyesült és „mennybevitel” né­ven, - magyarul Nagy­boldogasszony - állan­dósult és terjedt el. Kazinczy utcai zsinagóga J A főváros várostervezési és városképvédelmi bi­zottságának döntése alapján, a Műemléki Alap éves keretéből a Kazinczy utcai zsinagóga a má­sodik legtöbb pénzt, 3,1 millió forintot nyert el pályázat útján. Az összeget a zsinagóga díszüve­gezésének felújítására kapták. Zsidó est zenével és ételkülönlegességekkel A Budapesti Zsidó Hit­község Dísztermében Zsidó estre várják az érdeklődőket augusz­tus 13-án, 17-én, 20-án és 24-én. A zsidó étel­különlegességek kósto­lója után a Budapest Klezmer Band ad kon­certet. A program 19 órakor kezdődik, cím: Síp utca 2. Ezredéves Ifjúsági és Egyetemista Találkozó A Keresztény Értelmisé­gi Társaság , Ifjúsági és Diák Egyesület tíz napos sátortábort szervez Kis­orosziban, július 28-tól augusztus 7-ig. A találko­zó rendezvényeibe bár­mikor be lehet kapcso­lódni. Minden érdeklődő fiatalt szeretettel várnak a Testvérek együttes nyitó­koncertjére július 29-én 17 órai kezdettel. A tá­borral kapcsolatos felvi­lágosítás és jelentkezés: személyesen a KÉT iro­dáján, cím: VIII. kér. Má­ria u. 20. Telefonon: 18 órától a 267-63-36-os vagy egésznap a 06-30- 911 -57-51 -as számokon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom