Erzsébetváros, 2000 (8. évfolyam, 1-20. szám)

2000-07-26 / 10. szám

2000/10. S2ám HELYTÖRTÉNET - MESTERSÉGEK 13 SCHEIBER HUGÓ Pilinyi Péter rovata Az Erzsébetváros festője Budapesten született 1873. szeptember 29-én Scheiber Hugó. Szüle­tése után röviddel szü­leivel Bécsbe költözött, ahol édesapja az oszt­rák főváros szórakozta­tó központjában, a Prá­terben a „mutatványos bódék tulajdonosai szá­mára dolgozott és cir­kuszosok meg állatse­regletek számára ab- normitásokat festett.” A nagyarányú munká­ba a kilencedik évében levő Hugót is belevonta, aki nagy élvezettel fes- tegetett apja mellett. Gyermekkori művészi élménye a jövőjét meg­határozta, a művészi pá­lyát választotta. Buda­pestre visszatérve először az Iparrajziskolában cim- festőnek < tanult, majd több mellékvágány után 1897-1900 között az Iparművészeti Iskolában folytatta művészi tanul­mányait, mestere Papp Henrik volt. A tehetsé­ges, fantáziadús iljú kitűnő ered­ményeket ért el, mindhárom tan­évben elnyerte a Magyar Izraelita Kézműves- és Földmű­ves Egylet ösztöndíját. Az 1900. Évi Párizsi Vi­lágkiállításon még az is­kola növendékeként akt­képeivel szerepelt, ugyanebben az esztendő­ben a Műcsarnokban a „Visszautasítottak” kiál­lításán tanulmányfej ké­peket állított ki. Évtizedekig impresszio­nista plein air képeket festett, 1921-ben Bécs- ben Max Hevesi Kádár Bélával közösen mutatta be kiállításon a munkáit. A Der Sturm ga­lériában éveken keresztül szere­peltek a festmé­nyei. A pointil- lizmuson ke­resztül a színek fokozásával és a formák reduká­lásával az expresszioniz- mushoz, végül a mozgás­dinamikát érzékeltető ké­peivel a futurizmushoz jutott el. Tagja lett az 1924-ben megalakult KUT-nak (Képzőművé­szek Új Társasága), a művészeti haladás iránt elkötelezett nemzedékek. Stílusa ekkor kubo- expresszionizmushoz állt közel. A XX. századi főváros bohém festőművész alakja, Magyarországon teljesen egyedülálló stí­lusával termékeny alko­tói évtizedeiben a nyu­gat-európai avantgárd művészet hazai képvise­lője volt. Magánélete, alakja tragikus, ugyan­akkor könnyed, világi. Képeinek témáit köny- nyedén, plakátszerüen, játékosan és színesen festette, vagy rajzolta meg, vidám hangulatot árasztanak. Erzsébetvá­rosban, a Kertész utca 22. szám alatti bérház­ban lakott és ott volt a műterme is. Kedvenc té­mája volt a cirkusz vilá­ga, számos cirkuszi jele­netet festett vegyes tech­nikával. Megihlette az erzsébetvárosi utcák hét­köznapjait, az utcák éle­te, megörökítette a ba­zalt kockákon csattogó konfliktusokat, a honta­lan és zaklatott életű vá­roslakókat, csavargókat 3 és vagányokat. Kijárt a közeli Városligetbe, ahol dekoratív életképe­ket festett, kompozícióin a sétányok padjain gub­basztó sziluettfigurákat mutatta be a színpompás környezetben. Utolsó gyűjteményes kiállítása­in a Nemzeti Szalonban és az Emst Múzeumban futurista és expresszio­nista képeit állította ki. Scheiber Hugó hetven- hetedik életévében, 1950. március 7-én hunyt el Budapesten. Munkáiból 1964-ben emlékkiállítást rendez­tek a művészetének tisztelői. A Home Galé­ria 1999. márciusában emlékkiállítást rende­zett a művész alkotása­iból. Az utóbbi évek­ben nagy számmal sze­repelnek a képei a bu­dapesti festményaukci­ókon. Budapest Fővá­ros Tanácsa 1980-ban a ház falán, ahol élt és al­kotott, helyezte el az emléktábláját. JVICStCVSégek - MATUS ADRIEN ROVATA Virágok között lennek meg, a legkere­settebbek közülük a szegfű, a gerbera, a ró­Virágot ajándékozunk születés- és névnapra, virággal lepjük meg kedvesünket, virággal fejezzük ki együttérzé­sünket az örömben, a bánatban. Legyen az hatalmas bokréta vagy egy szál rózsa, jelzés­értékén kívül színével és illatával hat érzék­szerveinkre, és rajtuk keresztül érzelmeink­re. Kiss József édesanyájá­val tizenkét éve működ­teti virágüzletét (Do­hány utca 77.), vágott virágok és cserepes zöldnövények széles vá­lasztékával. A vágott vi­rágok szezonálisan je­zsa és a krizantém. Egy nagyobb névnapon a ve­vők egymás kezébe ad­meseknek okoz örömet ez a szép ajándék. Kiss József virágkötő, az In­terflóra Hungária nem­zetközi virágküldő szol­gálat alapítói között volt. Az Interflóra 150 országba 24 órán belül szál­lítja el a csok­rokat, melyeket katalógusból lehet kiválasz­tani. Vállalják irodaházak-helyiségek növénydekorálását, azok heti, illetve havi ápolásával. Rendszere­sen díszítik gyönyörű virágkompozíciókkal a Kongresszusi Központ rendezvényeit, de példá­ul ők dekorálták csokra­ikkal az első Friderikusz show-t is. A cserepes növények zömét a hazai piacról szerzik be, a vá­gott virágok kö­rülbelül 40 szá­zaléka külföld­ről kerül az üz­letbe, speciális virághűtökben, 5-12 fok közötti hőmérsékleten. Végezetül egy jó tanács: érde­mes vázánkat fertőtlení­teni, v^gy a virág vizébe egy csepp hipót tenni, megelőzve ezzel a friss növény korai hervadá- sát, melyet a baktériu­mok elszaporodása okoz. jak a kilincset, de a most divatos Valentin-nap al­kalmából is sok szerel­

Next

/
Oldalképek
Tartalom