Erzsébetváros, 1999 (7. évfolyam, 1-17. szám)
1999-12-22 / 17. szám
1999/17. szám POSTALÁDA - AZ UTCA HANGJA U Ellenvélemény a Madách sétány ügyében Évek óta tart kisebb-nagyobb fellángolásokkal az a vita, amely a Madách sugárút vagy Madách sétány megvalósításáról, illetve annak megvalósíthatóságáról szól. A koncepció lény>ege az lenne, hogy rehabilitáljuk ezt, a leromlott állapotú belső-erzsébetvárosi részt, ennek keretében korábbi koncepció szerint sugárutat, mai koncepció szerint sétáló utcát nyissunk. A kialakuló szűk és inkább zeg-zúgos, mint egyenes sétáló utcában boltok nyílnak, majd lesz befektető és ez a rész virágzásnak indul, lesz pénz a tatarozásokra. Megítélésem szerint mindez puszta vágyálom. Mire alapozom ezt a sommás megállapítást? A bevásárlóközpontok rohamos szaporodására és az ezzel járó vásárlói és ebből fakadó városszerkezeti változásokra. A klasszikus belvárosokban az üzletek sorra bezárnak, mert elveszítették vásárlóikat, sőt emiatt már a turisták számára is kezdik elveszíteni vonzásterüket. Evekkel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy a Nagykörúton üresen álló üzletek legyenek, ma ez valóság. Gondolhatja valaki ezek után, hogy élettel lesz pezsgő az a Madách sétány, amelynek még a bejáratát is elfedi a szerencsétlenül elhelyezett Madách Center? De mit is lehetne tenni, hogy ez a városrész megszépüljön és színfoltja legyen Budapestnek? A megoldás a lakásingatlan fejlesztés. Budapesten nagy kereslet van azon lakások iránt, melyek nagyobbak, parkolóhelyekkel rendelkeznek, és biztonságos, jól megközelíthető helyen fekszenek. Ilyen maazAndrássy út és Bajza utca környéke, egyes belváros részek. Az emberek nagyobb része jobban szeretne egy lakható belső városrészben élni, mint a város szélén, ahol bár szebb a táj, jobb a levegő, de este egy lélek sem jár, ahol esetleg még kimenni is veszélyes. Ezt felismerve Európa számtalan helyén új, belső városnegyedeket kezdenek kialakítani, például Londonban úgy rehabilitálták a teljesen tönkrement és le- züllött Temze parti kikötő és raktárnegyedet, hogy panorámás luxuslakásokat alakítottak ki bennük. Valami hasonlót kellene tennünk Erzsébetváros ezen kiváló adottságokkal rendelkező részén is. Ez a teriilet túlságosan is értékes, hogy más felesleges vagy bizonytalan célra feláldozzuk. Itt igényes lakásokat kellene építeni a külföldiek és a tehetősebbek számára, így élettel telítődne ez a rész, és az így befolyt nyereségből leheMe azokat a szociális bérlakásokat is felépíteni, amelyre kerületünk lakosságának oly nagy szüksége lenne. Bakó István okleveles mérnök Kéménytől a pincéig Idős szüleim hatalmaztak fel arra, hogy levelemmel próbáljak közbenjárni, segíteni problémájukban. Lakásuk a VII., Rottenbiller utca 33. szám alatti házban, a II. emeleten van, mely szomszédos a Rottenbiller utca 55. tűzfalával. Ehhez a tűzfalhoz tartozó egyik kémény szemmel láthatóan életveszélyes. Az EMIK valósnak találta a kéményomlás veszélyét, erről 1998. február 10-én írásban értesítette édesanyámat. Azóta azon folyik a vita, hogv a Rottenbiller utca 33. társasház-e, vagy sem. Kinek kellene a kéményt megjavíttatni. A kémény életveszélyes és ez magában rejti azt a lehetőséget, hogy a ledőlése, omlása akár emberéletet is követel. Az első emeleten óvoda működik, az udvarban is nagy a forgalom, nagy értékű autók parkolnak a veszélyeztetett területen. Birtokomba került az Erzsébetváros 1998/3. Száma, melynek 2. oldalán Bárfai István, az EMIK Kft. igazgatója az „Omlásveszélyek- Elkerülhető a tragédia?! ” című interjúban nagyon szimpatikusán azt nyilatkozta, hogy „nem tesznek különbséget önkormányzati épületek és társasházak között, és ...” Kérdezem én, miértelme van a vizsgálatnak hogyha azután nem történik intézkedés? Ugyanis a rózsaszínűre festett hozzáállással szemben az igazság az, hogy különbséget tesznek önkormányzati és társasház között, sőt mi több, ez sarkalatos kérdés akkor; amikor ténylegesen intézkedni kellene. A másik probléma szintén a Rottenbiller utca 33. számú házra vonatkozik. Szüleim cserépkályhával fíítenek, így a pincéjükben fát tárolnak. A pincéjükben szabadon futó, széles átmérőjű vízvezetékcső ez év (1999 augusztusában) kilyukadt, magyarán szólva csőtörés történt. Szüleim értesítették a gyorsszolgálatos, akik közölték, hogy ez az EMIK-re tartozik, a csövet ki kell szakaszosan cserélni, amely feladat már nem a „gyors- szolgálat” feladata. Sajnos ez ügyiben az EMIK (itt sem volt gyors, sőt...). Magyarán mondva, semmi intézkedés nem történt. A legutolsó információ az EMIK Szövetség utcai ügyintézőjétől származik, aki szerint ez nem az ő dolguk. No comment, én azért arra kérem a tisztelt címzetteket, hogy javítsa meg már valaki a csövet. Kónya István (Cím a szerkesztó'ségben) Karácsonyi „bors” Ajándékozás szezonjában vagyunk. Minden fillérnek meg van a helye. És ekkor derült égből villámcsapásként a hivatal elküldi kafkai ajándékát. Levélírónk (név és cím a szerkesztőségben) öt évvel ezelőtt vette meg az önkormányzattól - nem az erzsébetvárositól - lakását. Lévén lakás adásvételben járatlan, ügyvédre bízta a teendőket. Az ügyvéd annak rendje és módja szerint elvégezte a reá bízott feladatot, és közölte, hogy még az illetékhivataltól illetékbeszerzési számla érkezik. Teltek múltak a dolgos évek, hősünk felújította lakását, már a feledés homályába süllyedt az illetéki tartozás is. És akkor... December hónap Mikulás napján a postás Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Fővárosi Illetékhivatala feliratú levelet adott át hősünknek, melyben 18 ezer forint illeték megfizetésére kötelezték 15 napon belül. A határidő elmulasztása esetén a késedelmi pótlékok változatait - nem csekély összeg - taglalja a hivatali „ajándéklevél”, a létminimum határán „élő" embernek. Öt év után, kitűnő időzítéssel belépett az adventi ünnepkörbe a nagyhatalmú hivatal. Nesze! Bors az orrod alá, emberke! Sz. Zs. ]VIit vár a 2000. esztendőtől? Bacsa Zoltán, vállalkozó: Úgy érzem szerencsés csillagzat alatt születtem. Mindig volt és van munkám. Any- nyi pénz mindig állt a házhoz, hogy megéljek, családomat eltartsam. Remélem, ez kétezerben sem változik. Úgy legyen! Radakovics Imre, rokkant- nyugdíjas: Kétezer? Nem túl távoli? Rokkantnyugdíjasként csak a holnapi ebédem, meg a söröm érdekel. Én nem gondolkodom távlatokban, a mának élek, ez az én életfilozófiám. Miért, tud jobbat valaki? rfemeter József, nyugdíjas: - Hetvenen felül mit várhatok? A nyugdíjam a megélhetéshez kevés, az éhhalálhoz sok, de hála a Mindenhatónak, gyógyszerre még nem költöttem, a vörösbort leszámítva, de ahhoz ragaszkodom, kétezer ide - kétezer oda. Salamon Eszter, számítógé- pes: - Mit mondhatok kél gyönyör gycr- V mek mamájaWk munkám, szeHl ^ rető családom, Ai. örök optimista vagyok. Remélem ez így marad 2000-ben is. A gyermekeim jövője a fontos. (Werbőczy)
