Erzsébetváros, 1999 (7. évfolyam, 1-17. szám)

1999-12-09 / 16. szám

Tisztelt Erzsébetvárosi Lakosok! A Szabad Demokraták Szövetségének Erzsébetvárosi Frakciója helyi rendelettervezetet dolgozott ki az állattartás rend­jének szabályozására, melyet elfogadásra a képviselő-testület elé kíván terjeszteni. E célból a tervezet sarokpontjait közzétesszük, hogy Erzsébetváros lakossága a döntés-elökészítés során előzetesen megismerhesse szabályozási elképzeléseinket és véleményével, javaslatával bekapcsolódhasson a bevezetésre tervezett állat- tartási rend kialakításába. A tervezet Figyelembe veszi az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény vonatkozó előírá­sait, ugyanakkor szükségesnek tartja - Erzsébetváros, mint belvárosi kerület környezeti adottságai szempontjából is - az állatok tartására vonatkozó normák meghatározását, majd ezek betartását. Tekintettel arra, hogy a rendelet-tervezet valamilyen módon érinti Erzsébetváros valamennyi lakosát, hiszen nemcsak az állattartókra, hanem közvetetten az állatot nem tartókra is figyelemmel van, kérem, hogy javaslataikkal segítsék elő, hogy a közös érdekeinknek legmegfelelőbb szabályozás léphessen életbe. Az Önök álláspontját, javaslatát figyelembe véve dr. Bolesza Emőke, az egészségügyi bizottság elnöke terjeszti a tervezetet bizottsági jóváhagyásra, melyet követően a Szabad Demokraták Szövetségének Erzsébetvárosi Frakciója kezdeményezni fogja a képviselő-testületi elfogadását. A tervezettel kapcsolatos véleményüket kérem, hogy írásban szíveskedjenek 1999. december 20-áig eljuttatni hozzám. Levélcím: Koromzay Annamária, 1073 Budapest, Erzsébet krU 6. Fax.: 322-3420 E-mail cím: kowmzaya@erzsebetvaros.hu Segítő közreműködésüket előre is köszönöm! # f A rendelet-tervezet teljes terjedelemben megtekinthető:- az SZDSZ iroda helyiségében Dob utca 103., naponta 10-től 18 óráig- a VII. kerületi Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján, Erzsébet krt. 6., naponta 8-tól 16 óráig. Koromzay Annamária alpolgármester Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének .. ./2000. (...) sz> önkormányzati rendelet-tervezete Az állattartás rendjéről Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Ön- kormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiak­ban: képviselő-testület) a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.§ (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az állattartás rendjé­ről az alábbi rendeletet alkotja. A rendelet hatálya 1-§ (1) E rendelet hatálya Budapest Főváros VII. kerület köz- igazgatási területén kiterjed: a) a kedvtelésből tartott állatokra, sportkutya, sportga­lamb, b) a vakvezető és jelzőebekre, c) a veszélyes vagy annak minősítet állatokra, ; d) a háziasított állatok gazdátlan egyedeire (kóbor állat), e) az őrző-védő állatokra, ^ f) a vadállatokra. (2) A rendelet hatálya azon természetes, jogi és nem jogi személyekre terjed ki, akik az (1) bekezdés szerinti állatok­kal rendelkezni jogosultak, az állat tulajdonosai, illetve, akik az állatot, állatokat felügyelik (a továbbiakban: állattartó). (3) A rendelet hatálya nem terjed ki a cirkuszra, az állatki­állításra, az engedéllyel működő telephelyekre, állatkórház­ra, a fegyveres erők, a rendvédelmi szervek, a nemzetbiz­tonsági szolgálatok és a közfeladatokat ellátó őrszolgálatok segítésére tartott állatokra. (4) Nem minősül állattartásnak a közvetlen fogyasztásra vásárolt és a lakásban legfeljebb 15 napig tartott baromfi. Értelmező rendelkezések 2§ (1) A rendelet alkalmazása szempontjából gazdasági ha­szonállatok: a) nagyállat: ló, szamár, öszvér, szarvasmarha, sertés, bi­valy, juh, kecske, strucc, b) kisállat: baromfi (tyúk, kacsa, liba, pulyka, gyöngyös, galamb), gazdasági célból tartott prémes állat (nutria, nyérc, ezüst és kék róka, nyúl stb.) és mézelő méh. (2) Vadállat: vad és vadon élő emlős és szárnyas állatok. (3) Lakásban tartható állat: a) eb, b) macska, c) díszmadarak, d) díszhalak, e) kisemlősök és rágcsálók (például szíriai aranyhörcsög, tengeri malac, vadászgörény stb.), f) hüllők, g) kétéletűek, h) gerinctelenek. (4) Őrző-védő kutya az, amelyet egyéni vagy társas vállal­kozásban folytatott őrző-védő szolgálat során alkalmaznak, illetve amelynek ilyen funkcióját az őrzött intézmény vezető­je igazolja. (5) Vakvezető az az eb, amelyet speciálisan erre a célra

Next

/
Oldalképek
Tartalom