Erzsébetváros, 1999 (7. évfolyam, 1-17. szám)
1999-06-16 / 8. szám
2 ÖNKORMÁNYZAT ^9991». szám Döntöttek a Hernád u. 46. sz. alatti iskoláról 8.-án, a rendkívüli testületi ülés napirendjei között újból megvitatták a Hernád u. 46. sz. Kísérleti Általános Iskola ügyét A képviselők több pontból álló, szerves összefüggésben levő határozatokat fogadtak el, amelyek közül az egyik azt fogalmazta meg, hogy az említett iskola működése 1999. augusztusával megszűnik. Ez a megszüntetési döntés okozta a vihart. Erről nyilatkozott lapunknak: a 2-4. oldalon a polgármester, a bizottsági elnök, az ellenzéki frakcióvezető és képviselő is. DR. SZABÓ ZOLTÁN POLGÁRMESTER: „A döntéshozók számára is fájdalmas volt így határozni...”- Bizonyára nem volt irigylésre méltó helyzetben sem Ön, sem a képviselő-testület, amikor mind a két ülésen zaklatott szülők és pedagógusok előtt döntöttek az iskola sorsáról?- A döntéshozók számára is fájdalmas volt így határozni, de vállaljuk lépésünket. Amikor ellenzékben voltam, én is hívtam meg polgárokat hangulatkeltésre, látványos módszer. Emberileg teljesen megértem a szülőket, pedagógusokat, s nem ítélem el a hangulatkeltőket sem. Csupán annyit jegyeznék meg, hogy egy értelmetlen presztízscsatának csak a gyerekek lehetnek a vesztesei...- Miért éppen ez az iskola jutott a megszüntetés sorsára?- Régóta tudott, hogy ebben a kerületben sincs évek óta kihasználva az általános iskolai kapacitás, nem feltöltöttek az osztályok, nincs teljesen lekötve a pedagógus létszám. A Hernád u.46. szám alatti Kísérleti Általános Iskola a legkisebb iskolánk. 1981 óta a Fővárosi Ónkormányzat fenntartásában működött. A közoktatási törvény 1996-os módosítása szerint megszűnt az iskola kísérleti jellege, s a főváros is úgy gondolta, hogy „kifuttatja” az iskolát. Ennek értelmében tavaly már nem is indítottak elsős osztályt. Az általános iskolák „túlkínálata” miatt mindenképpen meg kell szüntetni egyet, s úgy ítéltük meg, ezzel a döntéssel okozzuk a legkisebb bajt. Tudjuk, hogy az itt tanuló gyerekek egyharmada többek között dyslexiás, dysgráfiás, dyskalkuliás illetve magatartási zavarokkal küszködik. Elhelyezésük és speciális képzésük megoldható a Hernád u. 3. sz. alatti iskolában dolgozó logopédusokkal, illetve a kerületben működő Gyógypedagógiai Főiskola logopédusainak a segítségével. Vannak befogadó iskoláink is, a- melyek akár teljes osztályokat is átvehetnek pedagógusokkal együtt. Az kétségtelen, hogy a pedagógusok közül néhány állás nélkül maradhat. Annak ellenére, hogy a kerületi iskolák harminc üres állást hirdettek meg, s e- gyetlen pedagógust sem akarunk elűzni Erzsébetvárosból! Minden tanárnak végkielégítést kínálunk, akkor is, ha egy másik kerületi iskolában dolgozik tovább.- Gazdaságossági érveket is felsorakoztattak a vitában az iskola megszüntetése mellett.- Nyilvánvaló, ha valamit kapacitás alatt üzemeltetünk, az mindig sokkal drágább. Kevesebb gyerekre mások az oktatási, nevelési költségek és a magasabb fajlagos költségek miatt legalább 50- 60 millió forintot buknak a tóvárosi forrásmegosztáson. Az előzetes becslések szerint jövőre csaknem 100 milliót nyer költségvetésünk ezzel a lépéssel. Ha az iskolai képzést „befektetésnnek” tekintjük, azt is tisztázni kell, hogy milyen „hozamot” várunk. Úgy gondolom „jövedelmezőbb”, ha csökkentjük az általános iskolai üresjáratokat, „fokozatot” váltunk, s inkább a középiskolai oktatást szorgalmazzuk. Köztudottan kevés a középiskolánk. A Madách Gimnázium mellett az Alsőerdősor utcai 12 osztályos és bízom benne, hogy hamarosan beindul a 12 osztályos képzés a Dohány utcai iskolában is. Választási programomban is a kerületi oktatás, képzés korszerűsítését ígértem, s szeretném, ha minél több erzsébetvárosi gyerek érettségizne, tenne le nyelvvizsgát, szerezne jogosítványt és középfokú számítástechnikai ismereteket. Tudom, hogy az ellenzék valamiféle „üzletet” sejt az iskola megszüntetése mögött, pedig aki ismeri az épület állagát, az nem gyanakodhat ilyesmire. Az biztos, az épületben továbbra is iskola működik.- Az is elhangzott a vitában, hogy nem törvényes a képviselő- testület határozata, hisz a Fővárosi Közigazgatási Hivatal pecsétes dokumentuma is körbejárt az ülésteremben, amely szerint kétséges a törvényesség...?- A jegyzőasszony legalább ötször válaszolt arra, hogy nincs törvényességi kifogása. Különben eléggé furcsának tartom, hogy kerülhetett ki közkézre egy főosztályvezető-helyettes hölgy aláírásával egy részlet olyan faxból, amit nekem, mint polgármesternek címzett Szabó Lajos, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője és amelyben előzetesen felhívta a figyelmemet egy, még el nem fogadott testületi határozat esetleges törvényességi vonatkozásaira? Különben a Közigazgatási Hivatalnak csak egy elfogadott döntés után lehetnek jogi, törvényességi kifogásai.- Visszafordítható ez a piocedíira?- Nem! És minden érintettől azt kérem, hogy ne abban reménykedjen, hogy politikai vagy jogi eszközökkel meghátrálásra kényszeríthetik az önkormányzatot. Inkább fogadják el együttműködési ajánlatunkat a gyermekek iskoláztatása optimális módjának megtalálásához. Varga László Vendégek Islingtonból, a londoni testvérkerületből (Folytatás az 1. oldalról) Az islingtoni küldöttségnek sűrű programja volt. Május 26-án érkeztek és május 29-én repültek vissza. Angol vendégeinket fogadta dr. Szabó Zoltán polgármester mellett Hunvald György és Koromzay Annamária alpolgármesterek. Dr. Kálmán Zsuzsanna jegyző is fogadta őket és bemutatta a Polgármesteri Hivatal szervezetét, munkáját. A delegáció többek között megismerkedett a Parlamenttel, a kerületi nyugdíjasházakkal, meglátogatta az Akácos udvart, a Zsinagógát, az Almássy Téri Szabadidőközpontot. Vacsoráztak a Fészek klubban és Gyurisné Braunsteiner Márta alpolgármester vezetésével találkoztak a bizottsági elnökökkel és a pártok frakcióvezetőivel. Ebédeltek a kerület patinás Svejk sörözőjében és magyaros vacsorára látták vendégül őket a Kulacs étteremben, s jutott idő röpke városnézésre is. A küldöttséget fogadta Spányi Antal katolikus püspök is. Két ülés között szelet vetettek és vihart arattak a képviselő- testület határozatai. Május 20.-án úgy döntött a testület, hogy az erzsébetvárosi Hernád u. 46. sz. alatti Kísérleti Általános Iskola fenntartását, mint kerületi feladatot 1999. július 1-jei hatállyal a Fővárosi Önkormányzattól átveszi, s többek között azt is határozatba foglalták, hogy Gyurisné Braunsteiner Márta alpolgármester asszony az iskola fenntartásának átvétele utáni teendőket készítse elő és terjessze a kénviselő-testület elé. Június