Erzsébetváros, 1998 (6. évfolyam, 1-17. szám)

1998-04-29 / 6. szám

1998/6. szám KOZELET - ÖNKORMÁNYZAT PARLAMENTI KEPVISELOJELÖLTEK Meglepetések helyett: Filló Pál Kedves Erzsébetvárosiak! Szeretettel köszöntőm Önöket, már jól ismernek engem. Gyakran ta­lálkozhattunk Erzsébetváros ut­cáin, a nyugdíjas klubokban, vagy a különböző rendezvényeken. Mióta bizalmukból a Parlament­ben képviselhetem Önöket, ajtóm nyitva áll mindazok előtt, akik magán- és közügyeikkel fel kíván­tak keresni, azért hogy segítsek. Én itt élek, születésem óta (44 éve) erzsébetvárosi vagyok, családom­mal együtt ma is itt lakom, gyer­mekeim itt jártak és járnak iskolá­ba. Ók is tudják már, hogy mit jelent erzsébetvárosinak lenni Az kdmúlt négy esztendőben az Or­szággyűlés foglalkoztatási bizott­ságának tagjaként, a Társadalmi Szervezetek Költségvetését Elő­készítő Bizottság elnökeként dol­goztam az Országgyűlésben. 1994-es választási ígéreteimhez híven a fontosabb törvényekhez olyan módosító indítványokat nyújtottam be, amelyek a bérből és "fizetésből élők, a munkások érde­keit szolgálták. Különösen büszke vagyok azokra a javaslataimra, amelyek kerüle­tünk lakóit is pozitívan érintették, ilyenek voltak: az özvegyi nyugdí­jak rendezése, a társasházi törvény, a Munka Törvénykönyvének azok a módosításai, amelyek mege- .rősítették a munkavállalók és a Pszakszervezetek helyzetét. Nagy viták után sikerült meggyőznöm a parlamentet arról, hogy az orvosi igazolás nélküli háromnapos betegszabadság továbbra is meg­maradjon. Az én önálló indítvá­nyom tette lehetővé, hogy a jöve­delempótló támogatáson lévő százezrek újabb jogszerző időhöz juthassanak. A privatizációs törvény módosításánál javaslatom­ra fogadta el az országgyűlés azt, hogy a további foglalkoztatás garanciája kiemelt szempont le­gyen. A közhasznú munkavégzés megnövelt költségvetési támo­gatása tette lehetővé többek között azt, hogy a kerületünkben műkö­dő Kamilla KfL-ben dolgozók számát nagyságrendekkel tudtuk növelni Szakítottunk azzal a hibás gyakorlattal is, amely a munkanél­küliség megoldását a munkanélküli segélyek folyósításában látta. Fon­tosabb az egyén és a társadalom számára is, ha minél többen munkához tudnak jutni, s ezért ennek az esélyét támo­gattuk minden esz­közzel 1990 óta az elmúlt esztendő volt az első olyan év, amikor több új munkahely jött létre, mint amennyi megszűnt, s valamelyest nőtt a foglalkoztatottak száma, reális esély van arra, hogy a következő négy évben 300-350 ezer új munkahely jöhet létre. Megkezdtük a munkaügyi nyilván­tartás rendszerének kiépítését, amelyet az előző kormányzat a munkakönyv megszüntetésével szétvert Fontos eredménynek tar­tom, hogy a költségvetés évente 50 millió forinttal támogatta a Rózsák terei templom felújítását, azon leszek, hogy ez a támogatás foly­tatódjék. Talán a parlamenti munkámnál is fontosabbnak tartom a kerüle­tünkben végzett tevékenységem: a kéthetente megtartott fogadóórái­mon, levélben és telefonon, de sok­szor az utcán, a közértben több ezer erzsébetvárosi tisztelt meg bizal­mával, s osztotta meg velem véleményét, mondta el problémáit. Valamennyi ügyre levélben vála­szoltam, s nagy öröm számomra, hogy az esetek többségében se­gíteni tudtam. Számomra a parlamenti képviselőség a választóim szolgálatát jelenti, itt nincsenek kicsi és nagy ügyek, mert tudom, hogy mindenkinek a saját problémája a leg­fontosabb. Evek óta szor­galmaztam köztereink felújítását, a fővárosi és a kerületi önkormányzat segítségével most végre megszépültek. Bízom abban, hogy megújult tereinket meg is tudjuk őrizni. Meggyőződésem és elvem, hogy a kerület parlamenti képviselőjének mindig elérhetőnek kell lenni, s a személyes jelenlét nem pótolható titkárokkal és munkatársakkal Ezért vettem részt a fontosabb kerületi ren­dezvényeken, s áll ajtóm nyitva mindig Önök előtt. Május 10-én választ az ország, fontos döntés előtt állunk. Kérem Önöket, hogy minél többen men­jenek el szavazni, s válasszák a Magyar Szocialista Pártot, mert mi nem ígérgetünk felelőtlenül, mert mi tudjuk, hogy a kö­vetkezetes munka és nem a nagy szavak visznek előre. Adjanak esélyt arra, hogy megteremthessék a családok és az egyén bizton­ságát Az elmúlt években végzett munkám alapján kérem az Önök támogatását, szeretném, ha együtt tehetnénk meg a XXI. századba vezető utat, folytatva mindazt, amit hét éve elkezdtünk. Dolgozzunk azért, hogy büszkén vállalhas­suk: Erzsébetvárosiak vagyunk. Célom:- hogy a nyugdíjak és a bérek értéke évről évre nőjön;- hogy javítsunk a közbiztonság helyzetén, kerületünk tisztaságán, házaink állapotán;- hogy egyszámjegyűre csök­kentsük az inflációt;- hogy a ténylegesen rászorulók érezhető támogatást kapjanak;- hogy a gazdasági növekedés előnyeit együtt élvezhessük. Számítok az Önök támogatására, várom szavazataikat Őszinte barátsággal: Filló Pál az Önök képviselője Mint azt már az előző lapszá­munkban beharangoztuk: április 16-án 24 tervezett napirendi pon­tot szándékozott megtárgyalni a képviselő-testület, de időhiány miatt csak a következők kerültek terítékre. Az Ügyrendi bizottság javaslata, valamint a megszava­zott módosítások alapján a tes­tületi ülés első részében először az EMIK Kft. Alapító Okiratát módosították, majd a testület hoz­zájárulását adta a Síp u. 12. sz. alatti rendőrőrs átszervezéséhez. A testület véleményezte és feltétételekkel kiegészítve támo­gatja a Budapest Városrendezési- és Építési Keretszabályzatot, valamint határozatot hozott a Városrehabilitációs akcióterü­letek kijelölési kérelméről. A képviselők elfogadták az általá­nos iskolák körzethatárainak módosítását, majd zárt ülésen vitatták meg a Peterdy u. 38. sz. alatti társasházzal kapcsolatos elő­terjesztést, szociális ügyekről dön­töttek, és megválasztották a Sza­vazatszámláló bizottságok tagjait. A testület határozatot fogadott el a Budapest Főváros Közigaz­gatási Hivatala 02-2909/1998. és a 02-3286/1998. sz. törvényessé­gi észrevételeiről a költségvetési rendeletek módosításaira vonat­kozóan. Hosszas vita után a testületi ülés Dr. Hahn Gyöigy javaslatára a Budapest, VII. kér. Erzsébet krt. 36. I./14. sz. alatti lakással kapcsolatos előterjesztést levette a napirendről és vé­leményzésre visszautalta a La­kásügyi bizottsághoz. Ugyancsak levette a testület a napirendről Papp János javaslatára a tár­sasházi közös képviselők to­vábbképzésével kapcsolatos sürgősségi előterjesztést azzal az indokkal, hogy jobban elő­készítve kerüljön vissza a testü­let elé. Igen csak nagy vita után születtek határozatok a Rákóczi út 70-72. sz. alatti telek sorsáról. A városatyák Gergely József javaslatára szintén levették a napirendről a Péterfy S. u. 9. sz. alatti lakások megvásárlásáról szóló előterjesztést. A testületi ülés április 16-án rendeletet fogadott el [7/1998. (TV.27.)sz. rend.]: A helyi nép­szavazás és népi kezdeményezés szabályozásáról szóló 8/1996. (III. 13.) sz. önkormányzati ren­delet módosításáról. Ugyancsak rendeletet fogadtak el [8/1998.(IV.27.) sz. rend.] a Lövölde tér - Városligeti fasor - Bajza u. - Damjanich u. - Rottenbiller u. - (75 jelű tömb) és a Rottenbiller u. - Dob u. - Rózsa u. - Szenes Hanna tér - Jósika utca által határolt terület szabá­lyozási tervének jóváhagyásáról és a területet érintő városren­dezési és építési előírások meg­határozásáról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom