Erzsébetváros, 1998 (6. évfolyam, 1-17. szám)

1998-04-29 / 6. szám

4 1998/6. szám KÖZÉLET - ÖNKORMÁNYZAT PARLAMENTI KÉPVISELŐJELÖLTEK „Együtt Erzsébetvárosért!” Garabits Károly független képviselőjelölt Erzsébetvárosban, a Rákóczi út 64-ben születtem, tősgyökeres lakónak számítok, s annak is érzem magam. Nem csak lakom, hanem itt is élek ebben a már kissé kopott, életéért küzdő, számomra lekötelező városrészben. Az Alsó erdősori Általános Iskolában kop­tattam az iskolapadot, s vásott gyerek lévén nagyon hamar közeli ismerettségbe kerültem az igaz­gatói szoba környékével. Gye­rekkoromból szívesen emlékszem vissza a Hársfa utcai nagy focizá­sokra, a Rákóczi úti fákra, pa­dokra, villamosokra. Lassan két évtizede a kerületben dolgozom, építésztechnikusként a VII. kerületi Ingatlankezelő Vállalatnál kezdtem, először cso­portvezetőként, majd műszaki vezetőként. Mozgalmas évek voltak, rengeteg emberrel kapcso­latba kerültem. Hozzánk tartoztak a lakásfelújítások, számtalan erzsébetvárosi otthont is megis­mertem, igyekeztem minél több emberen segíteni. Most 44 éves vagyok, itt alapítottam családot is, a feleségem szintén erzsé­betvárosi. Két fiunk van, 15 és 18 évesek. 1984-ben nagy fába vág­tuk a fejszénket: családi vál­lalkozásba fogtunk, azóta önálló vállalkozó vagyok. Az ingatlankezelőnél eltöltött, tapasztalatokkal gazdag évekből két nagyszerű ember jut az eszem­be, akiknek nagyon sokat köszön­hetek, szakmailag és emberileg egyaránt! Egyikük Sikonya Fe­renc, az IKV volt igazgatója, a másik pedig dr. Faluhelyi Beáta az IKV volt jogtanácsosa. Az utóbbi magánéleti vonatkozásban is sokat segített. Sikeres vál­lalkozóként is a földön maradtam, s nem feledkeztem meg kör­nyezetem gondjairól. Szociális érzékenységemből adódóan fo­gékony maradtam mások pana­szai iránt. Rendszeresen támo­gatom a kerület rászoruló lakóit, szívesen segítek bajaik orvos­lásában, egészségügyi, oktatási és kulturális intézményeket is pat­ronálok. Szakmailag folyama­tosan képzem magam, 1996-ban elvégeztem az Észak-amerikai Alapítvány menedzserképző és ingatlanhasznosítási kurzusát. Je­lenleg pedig az Állami­gazgatási Főiskola hall­gatója vagyok, írásom elején utaltam rá, hogy nem csak dol­gozom, hanem itt is élek Erzsébetvárosban, de azt hiszem az a helyesebb kifejezés, hogy együtt élek e vá­rosrésszel. Együtt sírunk és együtt nevetünk... Sajnos a „sírásból” eleddig több volt, de talán éppen ezért is erősödött fel bennem a belső késztetés, hogy változtatni kellene ezen! Ezért is azonosultam 1993-ban Fiiló Pál országgyűlési képviselőnk ja­vaslatával, hogy független kép­viselőként a szocialisták támo­gatásával induljak az önkor­mányzati képviselői választá­sokon. így indult „politikusi”, közéleti pályafutásom. Nem volt ellenemre a dolog, mert habitu­som érzékeny a köz gondjai iránt. Sajnos, a kerületi közéletben csalódtam, mert az erzsé­betvárosi képviselő-testületben is a pártok szerepe dominált, domi­nál ma is. Nagyon hamar vilá­gossá vált előttem, hogy igazából nem a kerület gondjainak a megoldásán fáradoznak, hanem energiájuk jelentős részét a párt­programjaik és pártérdekeik érvényesítésére fordít­ják. Lobbyzások, sze­mélyeskedések, partta­lan viták jellemzik a testületi üléseket. Ilyen körülmények között sem adtam fel függet­lenségemet, sőt mega­lakítottuk a független képviselők frakcióját, annak, hogy független törekvéseim és álláspontom egyre szélesebb bázisra épülhet. Ugyanis megalakítottuk éppen egy esztendeje az,Együtt Erzsé­betvárosért Egyesületet”. Civil szerveződés ez, s egyre nép­szerűbbé válik. Az pedig csak erősít bennünket, hogy országos szinten is erősödik a civil szerveződés. Nem véletlen, hogy Gál Zoltán, az országgyűlés elnöke is legutóbb a Parla­mentben fogadta a civil szer­vezetek képviselőt, vagy a civil kezdeményezések és szervező­dések jelentőségét méltatta a Népszavában Kósáné Kovács Magda. Az Európai Unió vezető államaiban a politikai kultúra szerves része és háttérmozgató­ja a civil kurázsi. Erzsébetvá­ros felemelkedéséért, a polgári Erzsébetváros megteremtéséért munkálkodik egyesületünk. A jövő útja csak az lehet, hogy a társadalom életében az eddi­gieknél sokkal nagyobb teret és hangsúlyt kell kapniuk a civil szerveződéseknek, szerveze­teknek. Képviselői programomnak is a fent említettek a legfőbb elemei. Független kerületi programban gondolkodom, s ezt szeretném a Parlamentben is képviselni. Én a kerületi, erzsébetvárosi pol­gárok bizalmából lettem önkor­mányzati képviselő, s az ő előlegezett bizalmuk alapján hivatalosan is országgyűlési képviselőjelölt. Ez kötelez, ezeknek az erzsé­betvárosi embereknek az érdekeivel, az óhajaival azo­nosultam, ezt fogom képviselni. Meggyőződésem, hogy ebben a kerületben a Fiiló Palival együtt csak igazából mi vagyunk hiteles képviselőjelöltek. A többiek csak „átutazók”, csak pártjaik ér­dekeiről papolnak, úgy, mintha kerületi érdekek lennének, de látványosan kilóg a lólábuk. Úgy érzem, kommunikációs érzé­kenységem, kapcsolatteremtő készségem révén képes lennék a Parlamentben is lobbyzni Erzsé­betvárosért. Erre készülök, s ha ezzel Önök is azonosulni tudnak, akkor járuljanak az urnákhoz, s adják rám szavazatukat Erzsé­betvárosunk érdekében. Társasházi Az új társasházi törvény lehetővé teszi, hogy újra gondolják a társasház alapító okiratát. Az új alapító okiratban meghatározhatják a különféle döntések tulajdonosi hányad százalékát - a törvényben foglaltaknak megfelelően -, elkészít­hetik Szervezeti és Működési Szabályzatukat, házirendjüket. Korrigálhatják az eredeti alapító okirat hibáit, tévedéseit. A törvény lehetővé teszi, hogy az 1998-as naptári évben az így módosított alapítói okiratot a földhivatalhoz illetékmentesen lehet benyújtani. Az új társasházi törvény 14.§-a lehetőséget kínál a lakónyilvántartás újbóli bevezetésére. Ennek a bevezetésére akkor kerülhet sor, ha ezt a társasházi közgyűlés 2/3-os többséggel elrendeli, valamint ezt az alapítói okiratba is beveszik. A közgyűlés tudnivalók arról is dönthet, hogy a nyilvántartásban csak a tulajdonosoktól követeli meg a bejelentkezést, vagy kiterjeszti ezt a tulajdonostól bérlő személy(ek) adataira is. Ez utóbbira akkor van főleg szükség, ha a közüzemi díjak bármelyik elemét nem az alapterületi hányad, hanem a lakásban lakó szemé­lyek száma alapján fizetik. Az erzsébetvárosi frak­ció javasolta a képviselő-testületnek, (amit az április 16-i ülés még nem fogadott el) hogy pá­lyázati úton válasszon ki egy „oktató” céget, mely a „kis” társasház kezelők részére egy vagy több tanfolyam keretében ismerteti és oktatja az új tár­sasházi rendeletet és csatlakozó részeit. Javasoltuk továbbá, hogy a tanfolyam költségeinek az 50 százalékát az önkormányzat fizesse ki. Erzsébetvárosi Szocialista Frakció Örülök

Next

/
Oldalképek
Tartalom