Erzsébetváros, 1998 (6. évfolyam, 1-17. szám)
1998-03-02 / 3. szám
12 HITÉLET - PEDAGÓGIA 1998/3 sz4m Vallási ünnepek és népszokások márciusban Március (Martius), a római év első, Julius Caesar naptárreformja óta harmadik hónapja az évnek. Mars istennek volt szentelve a tav aszi hónap, innen kapta a nevét. A magyar naptárakban, névnyelvben több elnevezése ismert márciusnak, nevezik bojt- más havának, tavaszelő- vagy harmadhónak is. A március már ténylegesen tavaszhónap. Március 2-a Szimplicius szent pápa napjához kalendáriumi ihletésű regula fűződik, a baranyai Máriakéménd német gazdái jelképesen ilyenkor metszik meg (Simplschneiden) a szőlejük négy sarkában lévő tőkéket, hogy majd bőséges szüretjük legyen. A szokás hazánkban máshol nem ismeretes. Március 10-e a negyven vértanú napja. A pogány Licinus Nagy Konstantin vetélytársa és a birodalom keleti részeinek ura volt. Alatta negyven római keresztény katona szenvedett ezen a napon Sebaste városában, jeges vízbe vetve, vértanúhalál. Legendájukat kódexirodalmunk nem tartja számon. Hazai ikonográfiái emlékükről sem tudunk. Ha ezen a napon fagy, akkor a göcseji néphit szerint még negyven napig tarthatunk a fagytól. Március 12-e Gergely napja, avagy Nagy Szent Gergely, mondái nevén Sziklához láncolt Gergely bencés szerzetes, majd pápa, egyháztanító, a középkori kultúra egyik legnagyobb előkészítője. Gergely pápa kezdeményezte az angolszászok megtérítését. Bencés misszionáriusait emberséges magatartásra, a pogány szakralizmus méltánylására, egyben bölcs szintézise ihlette. A körültekintő missziós munka jellemezte később a hasonlóan bencés Bonifác német, majd Gellért és társai magyar térítését is. Gergely nevéhez fűződik az egyházi ének klasszikus rendszerezése (gregorián). Március 19-e József napja, a názáreti ács, Mária jegyese, a gyermek Jézus gondviselője. A középkorban József még nem részesült abban a nagy tiszteletben, amely később - így napjainkban is - osztályrészül jutott neki. Számos katolikus vidékünkön József napja tavaszkezdetnek számít. Kalendáriumi eredetű verses sentencia, József kedvessége: jó év kezessége. (Ránk fér!) Március 21. Benedek napja, illetve a tavaszi napéjegyenlőség napja. Országszerte ismert időjárási regula: Sándor, József, Benedek, zsákkal hozza a meleget. Szent Benedek fiai nagy érdemeket szereztek a magyarság megtérítésével, a nyugati müveletség meghonosításával. Benedeket VI. Pál pápa Európa patrónusává nyilvánította 1963-ban. Március 25-e Gyümölcsoltó Boldogasszony napja. A magyar vallásos néphagyományban Gyümölcsoltó Boldogasszony az oltás, szemzés napja. A magyar reformátusság is március 8-án ünnepli a Magyar Reformátusok Világszövetsége vasárnapját, amikor is az istentiszteleten a Tüzföldtől Eszak- Amerika legeldugottabb településéig található protestáns magyarok anyanyelvükön fohászkodnak a teremtőhöz, hazánk boldogulásáért. Szüle Zsolt A Szent Erzsébet Plébániáért Alapítvány hálásan köszöni minden kerületi polgár jószándékú támogatását. Tudatjuk, hogy a tavalyi évben az Önök által felajánlott 1 százalékok összege 7124 forint volt, amit a rászoruló családok karácsonyi ajándékozására használtunk fel. Amennyiben az idei esztendőben is támogatni óhajtják céljainkat, tájékoztatóul közöljük az alapítvány adószámát: 18001927-1-42. Köszönettel: Spányi Antal plébános, a kuratórium elnöke Hívogató órák a Hernádban 1997 szeptemberétől a Budapest VII., Hemád u. 13. szám alatti Általános Iskolában úgynevezett tanulmányi sikerességet növelő program indult. A célzott tanulók a cigány gyennekek, de a nem cigány tanulók is örömmel részt vesznek a programban, szüleik együttműködőek. Ez az együttműködés roma szülők részéről is fokozottan érezhető. A program heti hat órai gyakorlási, ismeretszerzési lehetőséget biztosít tanórán kívüli keretek között. Egy-egy csoportot 1-2. illetve 3-4. osztályos tanulók alkotnak. Ok a „Hívogató csoport” tagjai.- Két egymást kiegészítő, erősítő célkitűzésnek szeretnénk megfelelni, az egyik, hogy mind a lemaradó, mind pedig a tehetséges gyerekek képességeiknek, egyéni tanulási ütemüknek megfelelően fejlődhessenek, érjenek el sikereket. Egy-egy tantárgyi fejlesztő foglalkozásra - 2x45 perc - általában 4-5 féle feladattervet, munkáltató feladatlapot készítek. Megéri ennyire szétterjedőn tervezni és cselekedni, így minden gyerek meg tud felelni a kapott feladatianak saját megítélése szerint is. Ennél a sikerélménynél véleményem szerint nem létezik nagyobb motiváló erő. Az osztálytanítókkal való napi együttműködés nagyon hasznos, a fejlesztő foglalkozások tananyagában, módszereiben a délelőtti órákra építek. A cigány felzárkóztató program kötelező eleme a cigány népismereti műveltségi anyag közvetítése is. Ez nagyon lényeges momentum a cigány tanulók oktatásának fejlesztésében. Ezek az oktatási intézmények lehetőséget teremtenek arra, hogy a családból hozott kettős identitás, a családi - kettős - szocializáció intézményei keretek között folytatódjon, a gyermekek saját cigányságukkal pozitív élményeken keresztül találkozhassanak az iskola falain belül is. 1998. január 30-án házi versmondó versenyt szerveztünk a Hívogató csoport tanulói számára, mely a VŐ. kerületi Cigány Kisebbségi Önkormányzat Országos Szavaló Versenyre való felhívásának házi fordulója volt. A gyerekek cigány költők, írók műveiből és népköltészeti alkotásokat adtak elő. A CKÖ különböző értékes tárgyjutalomban részesítete a fellépő gyerekeket. Tíz gyermek jutott tovább az országos versenyre. Menyhért Ildikó Rózsák terei Szent Erzsébet Templom Március 6-án, első pénteken betegeinket felkeressük * Keresztutat járunk 17 órától (és Nagyböjt minden péntekén is), 19.30-tól csendes szentórát tartunk * 7-én, szombaton videó-vetítés lesz a hittanteremben 15 órától * 12-én, csütörtökön 14 órától szeretettel várjuk idős és magányos híveinket a plébániára beszélgetésre, közös imára, éneklésre és egy szerény agapéra * 14-én, szombaton a 18 órai szentmise után templomunk „Carmine Celebrál” kórusa Bach: János Passióját adja elő. Az énekkar szívesen várja új tagok jelentkezését * 2Ó-án az esti szentmise után 19.30 órakor csendes szentórát tartunk * 21-én, szombaton 9 órakor Vox János vezetésével családi kirándulás lesz, találkozás a Szent Erzsébet szobornál * 15 órától a Szent Erzsébet Rózsák terei Egyesülete szervezésében filmvetítés lesz a hittanteremben. Az egyesület szeretettel várja új tagok jelentkezését * 22- én, vasárnap a 11 órai népénekes szentmisén a „Carmine Celebraf ’ kórus is részt vesz * este 19 órától a „Purcell” Kamarakórus ad hangversenyt. Szeretettel várjuk a házasságra készülőket a plébánián. Felnőttek hitoktatása keddenként, bibliaóra szerdánként, és a középiskolások hittana szombatonként 18.45-től van a plébánián.