Erzsébetváros, 1996 (4. évfolyam, 1-17. szám)
1996-03-14 / 4. szám
APRÓHIRDETÉSEK Mem a hivatal packázik „Önmagában az is elég, ha az ember súlyosan mozgáskorlátozott, az már csak ráadás, ha az adható közlekedési kedvezményt a 164/1995. (XIL27.) Kormányrendelet évenkénti orvosi felülvizsgálathoz köti. Különösen akkor tűnik kegyetlennek a rendelet, ha az ember papírján az elsőfokú szakorvosi vélemény szerint állapota nemcsak végleges, hanem ahogy az idő múlik - romlani fog. Ettől függetlenül minden évben újra és újra, az erzsébetvárosi polgármesteri hivatal szociális és gyermekvédelmi központjától nyomtatványt kell kérni, s igényelni - mint súlyosan mozgáskorlátozott személy - a közlekedési kedvezményt” - mondja Fazekas István, aki igencsak dühös, mert a paragrafus hálójában vergődik. Tehetetlen dühe miatt pontokba szedte sérelmeit. Az Osváth utcában lakik, ám a VII. kerületi Ónkormányzat ott lévő Ügyfélszolgálati Irodája nyomtatványt nem ad. A nyitott hátgerinccel élő mozgáskorlátozottnak évente egyszer ugyan, de a Damjanics utcába kell zarándokolnia, sorban állnia, a szükséges papírért. Majd utána a rendelet diktálta orvosi igazolást begyűjteni. Ez azonban nemcsak a közlekedési kedvezmény megszerzéséhez szükséges, hanem például hasonlót kér a Nyitott Világ TV, amely egy korábban kötött szerződés szerint Fazekas Istvánnak mint mozgássérült, leszázalékolt nyugdíjasnak ingyen biztosít csatornát, ha állapota változatlan. Nem különb a helyzet, ha lakásbérleti támogatásra tartana igényt, igazolás beszerezése a díjbeszedőtől is: nincs lakbér, s egyéb hátraléka. Pedig legjobb tudomása szerint adatainak mindegyike az önkormányzati számítógépes rendszerében szerepel, így aztán már végképp nem érti, minek járatnak vele kálváriát. Több mint bosszús a közlekedési kedvezmény „űrlapjának” kérdései miatt : a lakás, amelyben lakik az önkormányzat vagy a saját tulajdonában van-e? Milyen minőségben tartózkodik ott? Aztán pedig büntetőjogi felelősségének tudatában ki kell jelentenie, senkivel sem él közös háztartásban, nyugdíjas bérlet sem lapul a zsebében... Igaz 1995-ben kérelmét elutasították, nemcsak az erzsébetvárosiak, hanem másodfokon a főváros is, mert az egy főre jutó 21 000 forintos jövedelemhatárt 4000 forinttal túllépte - dolgozott. Akkor tehát a feltételek közül csak egynek tett „eleget”, súlyosan mozgáskorlátozott. Az már szerinte csak hab a tortán, hogy a másodfokú elutasító döntést nem Fazekas, hanem Faikas Istvánnak címezték... Az idén is beadja kérelmét, támogatásra várva, hiszen egészségügyi állapot miatt nagyobb utakat csak taxival tudna megtenni. Dolgoznia pedig nem igen érdemes, mert korántsem biztos abban, hogy holnap vagy egy hét múlva lábra tud-e még állni... Most vergődik a paragrafus hálójába, miközben még véletlenül sem hiszi el, hogy nem a hivatalok packáznak vele. Pedig készségesen idézi, mi több leteszi az asztalra a Mozgáskorlátozottak Egyesületei Országos Szövetségének a kormányrendelet tartalmi elemei miatt tiltakozását. Ugyanis szerintük a rendelet alkotóit az újraszabályozással elérhető állami költségvetési megtakarítás szempontjai vezették... Társasházak közős képviseletét számítógépes adatfeldolgozással, jogi és karbantartói háttérrel vállaljuk. Legjobb szolgáltatás - a legkedvezőbb ánm. E. Service Kft 1062 Bp. Bajza u. 24. Telefon/fax: 322-4894 Postacím: 1437 Bp. Pf: 813 Kérem jegyezze fel - szüksége lehet rá. Hajdúsági automata és hagyományos mosógép, centrifuga, villany boyler szakszervize, javítás garanciával. Csehák Jenő Tel.: 06 30 410 668 FOGSORJAVÍTÁS MEGVÁRHATÓ! VII. Erzsébet körút 51. ü.em. (Hívólift) 10-16 óráig. Royal Szálló mellett Tel.: 1-423429 Gyulai Veres Érembolt VII. kér. Izabella u. 37. sz. alatt. Háborús és polgári kitüntetés, jelvény, plakett, papír és fémpénz, porcelán és bronztárgyak. Festmények, régi képeslapok állandó adásvétele. Tel.: 1224799 Közös képviselők figyelem! Társasházak karbantartása, festése részletre! SZALON 2000 Bt. Tel.: 06 20 426 293 Matematikatanítás diákoknak. Szakképesítő intenzív számítógépes tanfolyamok, szövegszerkesztés, táblázatkezelés felnőtteknek. Tel.: 267-99-82 Özvegy, 60 éves egyedül álló nő, családi okok miatt, eltartási ill. bérlőtársi szerződést kötne, idősebb hölggyel vagy úrral. Csak komoly ajánlatok érdekelnek. Tel.: 122-87-22 ÜZLETBÉRLET CSERE RÁFIZETÉSSEL Dohány u. 46. (bejárat a Klauzál utcából) 17 m2 örökbérleti jogot 40-50 m2-re cserélném kp-vef CSAK AZ ÜZLET KÖZELÉBEN! Tel.: 8-22-ig 267-2224, lakás 19 óra után 405-0522. r rr VÁLLALKOZÓ ÜZLETVEZETŐKET KERESÜNK! Az Orient Vendéglátó Rt. az alábbi üzletek működésére vállalkozó üzletvezetőket keres. Az üzletek bérleti joga is megvásárolható. Bp. VII. Nagydiófa u. 3. 218 m2 fsz. + pince Bp. VIII. Üllői út 34. 149 m2 + pince Bp. VII. Akácfa u. 7. 401 m2 Bp. VIII. Baross u. 98. 55 m2 fsz. Bp. VII. Wesselényi u. 60. 101 m2 fsz. Bp. VIII. Mosonyi u. 1. 150 m2 Bp. VII. Dob u. 89. 123 m2 fsz. + pince Bp. VIII. Práter u. 34. 119 m2 fsz. + pince Bp. VIII. József krt. 55-57. 16 m2 fsz. Bp. VIII. Lujza u. 16. 96 m2 fsz. Bp. VIII. József krt. 26. 60 m2 fsz. Bp. VIII. Baross tér 6. 138 m2 fsz. + pince Bp. VIII. József krt. 28. 200 m2 fsz + pince Bp. VIII. József krt. 87. 343 m2 fsz. + pince Bp. VIII. Horánszky u. 1. 248 m2 fsz. Bp. IX. Erkel u. 6. 168 m2 fsz. Bp. VIII. Szigony u. 34. 95 m2 fsz. + pince Bp. X. Bihari út 16. 168 m2 fsz. Bp. VIII. Kőfaragó u. 5. 118 m2 fsz. + pince Bp. X. Körösi Cs. u. 47. 211 m2 fsz. + pince Bp. VIII. Orczy út 27. 170 m2 fsz. + pince Bp. X. Vasgyár u. 8. 223 m2 fsz. Bp. VIII. Práter u. 3. Bp. VIII. Üllői út 64. 92 m2 fsz. + pince 269 m2 fsz. + pince Bp. X. Liget u. 30. Balatonalmádi Üdülő 146 m2 Bp. VIII. Rákóczi út 49. 898 m2 Juhász Gyula köz 4. 2159 m2 Bp. VIII. Baross u. 129. Bp. VIII. Baross u. 120. 120 m2 + pince 121 m2 fsz. + pince Móra F. u. 8. 602 m2 Érdeklődni lehet: Budapest, VII. Nagydiófa u. 8. sz. alatt (a Vállalkozási osztályon) Telefon: 1212480, 3222-868/16, 3222-869/16 1996/4. szám ERZSEBETVAROS 9