Erzsébetváros, 1994 (2. évfolyam, 1-17. szám)
1994-03-25 / 4. szám
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Pályázati felhívás HANGVERSENY 1994. március 20-án a Fasori Evangélikus temlomban húsvéti áhítattal egybekötött hangversenyt tartott a Budapesti Szólisták Egyesülete Szelényl László karnagy vezetésével. A hangversenyt az Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal és a Szelényl István alapítvány támogatta. Johann Sebastian Bach művei mellett felcsendült Csenkl Imre húsvéti éneke. A 82 éves mester, aki Jelen volt a hangversenyen, meghatott szavakkal köszönte meg, hogy ilyen csodálatos környezetben, szinte születésnapi ajándékul hangzottak el a zene megálmodott hangjai. Kertész utcai koncert A Rózsák terei Szt. Erzsébet templomban 1994. március 19-én 17 órakor a Kertész utcai Általános Iskola énektanárai és diákjai Jótékony célú koncertet adtak a Szt, Erzsébet templom megmentésére. A hangversenyt Faragó János polgármester nyitotta meg. Megnyitójában kiemelte, hogy milyen nagy jelentőséggel bír, hogy egy önkormányzati iskola egy egyházi intézmény, égy templom megmentéséért ad jótékony célú hangversenyt. Kifejezte azt a reményét, hogy példát véve a Kertész utcai iskoláról, a kerület további iskolái is követni fogják ezt a nemes tettet. A hangverseny bevételéből lehetőségünk nyílik a templom felújítására fennállásának 100. évfordulójára. Február 25-én a Fasori Református templomban adott hangversenyt a Molnár Antal Zeneiskola. A hangversenyt Faragó János polgármester nyitotta meg. Március 5-én 1/2 3-kor az Almássy téri Szabadidőközpontban a Magyarországi Baptista Egyház központi énekkara jótékonysági célú hangversenyt adott a {LJDIA} Gyermekotthon-alapítvány szervezésében a VII. kerületi hátrányos helyzetűgyermekek támogatására. Az ünnepség fővédnöke Faragó János polgármester úr meleg szavakkal köszöntötte a megjelenteket. Örömének és meghatottságának adott hangot, hogy a Baptista Egyház mennyire szívén viseli a VII. kerületi Hátrányos helyzetű gyerekeket. Az Erzsébetvárosi Önkormányzat Oktatási és Ifjúságpolitikai Bizottsága támogatni kívánja mindazokat, akik a kerületi óvodás, általános- és középiskolás korosztály számára 1994. nyarán belföldön szaktáborokat szerveznek nem ön- kormányzat által fenntartott-táborhelye- ken. Támogatásunkkal segítséget szeretnénk nyújtani - a tábori programok színvonalának emeléséhez. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a szociálisan rászoruló gyerekek támogatását a Szociális és Gyermekvédelmi Központtól kérjék. Apályázat tartalmazza: • a pályázó Intézmény adatait, • a tábor résztvevőinek létszámát, életkorát (ebből a kerületi lakosok számát), • á tábor helyét, idejét, • részletes programot, amelyből megítélhető a tábor szakmai színvonala, • az egy főre jutó támogatási igényt, • az elnyert pályadíj átutalásának módját, helyét, az OTP-betét számát, számlaszámát, címét. A pályázatokat 2 pld-ban 1994. április 15-ig kérjük beküldeni a VII. kerületi Polgármesteri Hivatal Oktatási, Közművelődési és Sportirodájának (Bp.VIl. kér. Kazinczy u. 37.sz.). Azok a pályázók, akik korábban már részesültek támogatásban, de annak fel- használásáról nem számoltak el - a pályázaton való részvételből kizáratnak. Érdeklődni lehet Szörényi Datmánál az Oktatási Iroda munkatársánál (Tel: 122- 5043) A pályázatokat az Oktatási és Ifjúságpolitikai Biztotság bírálja el. A pályázók visszaigazolást kapnak 1994. május 20-ig. Erzsébetvárosi Önkormányzat Oktatási és Ifjúságpolitikai Bizottság * Göncz Árpád látogatása Természetesen a szervezet nemcsak egy- egy romániai gyermek magyarországi műtétjét, de kinti gyermekotthonok fenntartását is segíti. A kórházlátogatás után a köz- társasági elnök megnyitotta az egyesület új irodáját a Teréz krt. 24. szám alatt. Az egyesület elnöke dr. Fodor Gábor. A szervezet évente 50 millió forinttal segíti a gyermekvédelem ügyét. Az egyesület támogatja a pedagógus, az egészségügyi és szociális gondozást végző szakemberek képzését illetve továbbképzését. Az egyesület és az alapítvány kodillkáci- ós bizottsága gyermek- és ifjúságvédelmi törvényeket, valamint egyéb jogszabályokat kezdeményez illetve véleményez. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat-alapítvány számlaszáma: Postabank Rt. 21898636 Alszám: 02120159 Tavaszi nagytakarítás Az Egészségügyi Bizottság kezdeményezésére március 5-én szombaton tavaszi nagytakarítást rendezett a képviselő-testület néhány tagja, az Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal Kamilla Kft. munkahelyteremtő központja és néhány szorgos kerületi lakos. Sajnos a vártnál kevesebben jelentek meg ezen a szombat délelőtti napon, így a terek takarítása, az Almássy teret kivéve, elmaradt. A kutyatulajdonosok nemhogy nem csatlakoztak a kerületet szépítő munkához, de az ott dolgozókra még megjegyzéseket is tettek, miközben békésen sétáltatták tovább kedvenceiket, amelyek közül néhány még ott is hagyta a névjegyét a már megtisztított téren, munkát biztosítva ezzel az eljövendő takarító-kedvűeknek. 1994/4. szám ERZSEBETVAROS 3