Erzsébetváros, 1994 (2. évfolyam, 1-17. szám)
1994-04-05 / 5. szám
TÉVÉ Kétéves az Uborka Kertész utca 25. Ugyanolyan bérház, mint a többi Kevesen tudják, hogy 1992 márciusa óta Itt készül a havonta Jelentkező tévéműsor: az Uborka. Gyártója az Aladln'Filmstúdió. Svéd Pál stúdióvezetőtől kértem, vonja meg nekünk ennek a két évnek a mérlegét, és mutassa be olvasóinknak születésnapja alkalmából az ünnepeltet- A mérlegünk pozitívnak mondható, s ez bennünket Is meglepett. Három és félmillióan nézik az Uborkát, ami igen előkelő helyet jelent a műsorstruktúrában. És ami csak fokozza az örömünket: a hatéves gyerektől a nyugdíjasig nézik. A gyerekeket elsősorban a bábos ötletek vonzzák, a műveltebb értelmiségi inkább a politikai pikantériára vevő. Ezért is igyekszünk megtartani a kényes egyensúlyt. Tudatosan törekszünk arra, hogy a műsor ne kirekesztő, hanem beolvasztó legyen.- Mit szólnak hozzá az érintett politikusok?- Noha ml, természetesen nem kérjük előzetes beleegyezésüket, eddig még egyikük sem tiltakozott. Az idén februárban minden szereplőnket meghívtuk a második születésnapi bulira. Szívesen Jöttek el, aki pedig nem ért rá, levélben mentette ki magát. Itt volt a miniszterelnök is, Göncz Árpád pedig gyönyörű üdvözlőtáviratot küldött. Szóval jól megvannak együtt. A bulin osztottuk ki az Uborka-díjakat. Tavaly Kupa Mihály kapta és Tóth Antal (Tonio), a karikatúristánk. Az idén pedig Barslné Pataky Etelka, mint a legsűrűbben látott női szereplő...- Miss Uborka?- Olyasvalami. A másik Uborka-díjasunk Éles István paro- dista, Torgyán és sok más politikus magyar hangja. A politikusok tehát szívesen veszik az ilyenfajta csipkelődést. A profi politikusok tudják, mit jelent az, ha minél többet szerepelnek a televízióban, akár ilyen nevetséges formában is. A néző pedig azáltal, hogy ki lehet nevetni őket, egy kicsit függetleníteni tudja magát a politikától. Ez a mi alapfilozófiánk, és ennek szellemében készítjük a műsort.- Hogyan született meg az ötlet.'’- Az angolok már évtizedek óta készítik ezt a Spitting Image (Kiköpött mása - A.J.) típusú műsort, amelyet azóta több országban átvettek. Mi is meghonosítottuk, ami nehéz szülés volt, mert az angolok persze nem árulták el a dolgok tech- nlkját. Magunknak kellett kikísérleteznünk a technológiai eljárást a karikatúrától a gipszmintán át a különleges, habosított anyagból öntött fejig. Ezután már „életrekeltik", majd felöltöztetik a bábot. Minden figurát két bábos mozgat - az egyik a fejet, a másik a két kezet.- Kik a bábosok?- A Kolibri Színház fiatal művészei. A hangok pedig jól vagy kevésbé ismert parodisták. Például Angyal János, Forgács Gábor, Zsolnay Júlia, Éles István, Bach Szilvia, Kísfalusl Bálint. Összesen 10-12 ember. A dolog legnehezebb része azonban a szöveges anyag ösz- szeszedése, megszerkesztése. Persze nemcsak szövegről van szó: képi ötletekre is szükség van. Szilágyi Andrással ketten szerkesztjük és rendezzük a műsorokat. Tulajdonképpen előre kitalálunk szituációkat, amelyekbe igyekszünk aktualitásokat is belopni - aztán kiadjuk megírásra őket. A bejött írásokból összeállítjuk a végleges anyagot, amit zenével - például klipszerű zenei betétekkel - is megtűzdeltünk. Ebben oroszlánrésze van Szakállt Mátyásnak: ő a zenei rész szerzője, rendezője. Szerzőink között van Trunkó Barnabás, Ibos József, Horváth Ferenc (aki civilben állatorvos Miskolcon), Walter Béla, az idei Ki Mit Tud-ból ismert Pö- lös-Ürmös duó. Nyolc, tíz, többé- kevésbé állandó szerzővel dolgozunk, de szeretnénk új embereket is bekapcsolni.- A városnak ez a fertálya nem tipikusan filmes környék. Nem zavarta ez a munkájukban?- Egyáltalán nem. 1991-ben kerültem a stúdióhoz. Egészen más városrészben lakom, de amióta itt dolgozom, nagyon megszerettem ezt az erzsébetvárosi hangulatot, hogy ecetfa nő az udvarban és senki nem hinné, hogy itt egy filmstúdió működik. Érdekes kapcsolat alakult ki a ház lakóival. Ők benéznek ide, mi visszanézünk rájuk. Ók látják, hogyan dolgozunk, mi látjuk őket, amikor veszekszenek, vagy a lábukat áztatják. És ebben az utcában minden megtalálható - az aranyművestől kezdve a hegedűkészítőig, az autószalontól a biliárdteremig, a könyvtártól a kiskocsmáig, a Skála Csarnoktól a szatócsboltig, minden az égvilágon. Lassacskán kinőjük ezt a stúdiót és előbb-utóbb elköltözünk. De az még odébb van, addig is örülünk, hogy itt lehetünk. Aczél János CATV Kft. állandó műsora 1071 Bo. Bethlen G. u. 39. Tel.: 142-8304 Hétfő: Szív TV I. (előző kedd ism.) 8-12 óráig TV-4. 1.19-23 óráig Kedd: Szív TV I. 19-23 óráig Szerda: Szív TV II. (előző szerda ism.) 8-12 óráig Önkormányzati Híradó 17-18 óráig Szabad beszélgetések 18-19 óráig Szív TV II. 19-23 óráig Csütörtök: ZTV 17.30-19 óráig TV-4 II. 19-23 óráig Péntek: Önkormányzati Híradó (előző szombat ism.) 9 órától TV Plusz (előző vasárnap ism.) 12-16 óráig ATV Víkend 16-20 óráig TV-4 III. 20-24 óráig Szombat: ATV Víkend 8-12 óráig ATV Víkend Fiataloknak 12-16 óráig Önkormányzati Híradó 16 órától Vasárnap: TV-4 II. (csütörtök ism.) 8-12 óráig TV Plusz 12-16 óráig Önkormányzati Híradó (szerda ism.) 17-18 óráig Szabad beszélgetések (szerda ism.) 18-19 óráig TV-4 III. (péntek ism.) 20-24 óráig 1994/5. szám ERZSEBETVAROS 5