Erzsébetváros, 1993 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1993-11-06 / 9. szám
ERZSÉBETVÁROS JELES POLGÁRAI Egymást segítve nevelték a jövő nemzedékét Bujdosó László Iskolánk igazgatója volt 1954-től 1982-ig. A kerületben lakott, 1952-től 1980-ig, aztán elköltözött Zuglóba, a Csertő parkba. Az iskola közelében élt, ma is szinte minden házban ismerik, emlékeznek rá, szeretettel és igen nagy tisztelettel. A mi szüléink közül is sokakat tanított. Élete középpontjában az iskola állt. Minden tette, intézkedése a gyerekek és a szülők érdekeit szolgálta. Gondoskodó, óvó szeretete sok nehéz időszakon segítette át a tantestületet és a gyermekközösséget. A tanítók és tanárok az ő vezetése alatt nyugodt légkörben, egymást segítve nevelték hosszú évekig - legtöbb esetben a nyugdíjig - a felnövekvő nemzedékeket. Kitüntetéseket, okleveleket kaptak ez idő alatt az eredményes munkáért a diákok és a pedagógusok egyaránt, de ő, az igazgató, aki mindehhez a feltételeket megteremtette, csak nagyon ritkán. A hivatalos szakmai elismerés helyett a volt tanítványok és munkatársak hálája, szeretete igazolja példaértékű életútját, mindenre figyelő, érdeklődő, aggódó gondoskodását. Szerette az iskolát, a kerületet. Sokat tett azért, hogy felkészült, tisztességes fiatalok lépjenek ki az iskolából az életbe. Segítette őket is, tanáraikat is, hogy ez az iskola valóban második otthonuk lehessen. Azért választottuk őt Erzsébetváros jeles polgárának, mert munkássága alapján megérdemli a nyilvánosságot. Bujdosó László 1925. március 28-án született Fertőrákoson. Elemi iskolai tanulmányait itt kezdte el, németül, a 4. osztályt már Sopronban végezte, magyarul. A gimnáziumot Szombathelyen, a premontreieknél kezdte, s az erdélyi Nagykárolyban, a piaristáknál fejezte be. A második világháború alatt Franciaországban, Párizs mellett volt fogolytáborban. Hazatérve, a Budapesti Tanítóképző Intézet elvégzése után a VII. kerületi. Dob u. 85. alatti Általános Iskolában kezdte pedagógiai pályáját. 1947-től igazgatóhelyettes volt. Még ma is szeretettel emlékszik vissza az Almássy téri fiúkra. A Dob utcai évek alatt elvégezte a Pedagógiai Főiskola magyar-történelem-gyakorlati foglalkozás szakát. Fiatal tanárként, 1954-ben került a Hernád u. 3.sz. Leányiskolába, igazgatónak. Édesanyja is ebben az iskolában tanított, nyugdíjba vonulásáig. A betegség parancsolta el az iskolától 1982- ben. De rendszeresen visszajár közénk és figyelemmel kíséri gondjainkat, örömeinket. Szívesen mesél a múltról is Bujdosó Laci bácsi. „Volt olyan tanév, hogy a nagy érdeklődés miatt 18 különféle szakkört kellett tervezni! A sport, a zenei, nyelvi szakkörökön kívül szaktárgyi szakkörök is voltak (ebből 4 alsós, 4 felsős), pl. természetjáró, asztalos, lakatos, színjátszó, honvédelmi, népitánc, báb stb. Ezekben a szakkörökben elsősorban azoknak a hátrányos helyzetű gyerekeknek találtunk hasznos szórakozást, módot műveltségük emelésére, akik eddig délutánjaik legnagyobb részét az utcán csatangolva töltötték. Az iskola első éveiben még az egy-két napos kirándulás is óriási esemény volt. A későbbiekben az úttörőcsapat - 60-80 fős létszámmal - különböző helyeken táborozott: Nógrádverőcén, Hollóházán, Szentiéleken, Horányban, Mátraházán, Párádon és sok esetben a Balaton különböző helyein. így fokozatosan megismerkedtek a gyerekek hazánk tájaival, kulturális emlékeivel. Romániában is járt a lányiskola egy háromhetes táborban. Bejárták Erdély legszebb vidékeit és megnézték Bukarestet is. Jó hírünket igazolta, hogy 1969-ben a mi iskolánk képviselhette Budapestet az Úttörő Nagykórusok Országos Fesztiválján, Veszprémben. 1970-ben iskolánk kórusa a Debrecenben IV. Nemzetközi Bartók Béla kórusversenyen szerepelt, és bulgáriai látogatásra kapott meghívást. Csereüdültetés keretében többször jártunk mindkét Németországban is Utánanéztünk, jártak-e iskolánkba olyan diákok, akik később valamilyen területen híressé váltak. A régi időkből néhány tanuló: Wesselényi Albert, a Teleki Blanka Gimnázium volt igazgatója szeretettel emlékezik az első tanító nénire, akinek példamutató magatartása adott kedvet neki is a tanári pályához. 1963-ban ballagott nálunk Nagy Gábor színművész. 1960-64-ig járt ide Farkas Katalin, tehetséges fiatal operaénekesnőnk. Zenei tagozatos osztályba járt. zongorázni és fuvolázni is itt tanult. Édesanyja itt volt magyar szakos tanárnő. Forró Evelyn 1955-63-ig volt az iskola tanulója. Nagyon szeretett ide járni. Mindkét lánya is ide járt. Sok pedagógus, orvos, újságíró, rendező, mérnök lett az iskolában valaha tanult diákokból, akik „névtelenül" is öregbítik iskolánk hírnevét. A kollégák közül többen magasabb beosztásba kerültek, minisztériumokba, vagy más oktatási intézménybe. Bujdosó László megteremtette egy jól működő, eredményeket felmutató iskola alapjait. Budapest és a kerület vezetői helyett e nehéz sorsú emberek lakta környék lakói ismerik el és értékelik életművét. Általános Iskola Hernád u. 3.sz. Szülői Munkaközössége Nyitási kedvezmény novemberben 10% Csempék, padlólapok Bp. VIII. Rákóczi út 74-76. Ha nem kapja a lapot, vagy egyéb más észrevétele van - kérjük, telefonáljon a szerkesztőségbe 113-3809 W EXKLUZÍV Férfi Divat Boltjaink Bp. V. Veres Pálné u. 3. Bogdányi u. 4. Szombaton és vasárnap is nyitva Vevőszolgálat és Szabóság Bp. VII, Akácfa u. 36. Szombaton is nyitva 8-13-ig Tel'121-5245,122-3546 Tel./Fax:: 141-6173 94/95. évi minták - modellek Méretre Is! 8 ERZSÉBETVÁROS 1993/9. SZÁM