Erzsébetváros, 1993 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 2. szám
Emléktábla a Városligeti fasor 3-ban- Beszéljünk most a háború utáni időszakról.- Még romokban hevert Budapest, amikor elkezdtünk gyakorolni, próbálni itt, a lakásban mi, a tánccsoport tagjai. (Akkor már én is az voltam.) Éheztünk, fáztunk, de örültünk az életnek, a munkának. Táncoltunk a Magyar Színházban a Csendháborító című darabban, a Nemzeti Színházban a Figaro házasságában, kint voltunk az első Világifjúsági Találkozón Prágában 1947-ben, több más néptánc- csoporttal együtt. Ott anyám koreográfiája is szerepelt - az Aratótánc. És most csak tőmondatokban: 1945-ben táncrendezői szakot létesített a Színművészeti Főiskolán. Alapítója és vezetőségi tagja volt a Táncszövetségnek. De az ötvenes években - mint már említettem - nem folytathatta addigi művészi tevékenységét, mert nemcsak a mozgásművészet, de a színpadra feldolgozott néptánc is „pól- gári"-nak minősült.- Mostanra már ez is teljesen megváltozott. A táncszínpadokon szinte kizárólag dramatizált néptáncot láthatunk. Édesanyád hogyan élte meg ezt az időszakot?- ő olyan ember volt, aki mindig újból - és újat tud kezdeni. Még hatvanéves kora után is. 1952-től a Balettintézetben tanított történelmi társastáncot. Ugyancsak 1952- től egészen súlyos betegségéig, 1968-ig a Zeneművészeti Főiskola ének tanszakán tanított. Sokszor léptem fel együtt hajdani növendékeivel, akik áradó szeretettel beszéltek róla. 1967-ben a Balettintézetből is nyugdíjazták (alkotó ereje teljében volt még). Ekkor kapta meg az érdemes művész címet. De ezután sem adta fel, belevetette magát a tudományos munkába. Megírta a Magyar néptánc formai elemzését.- Itt van előttem két könyv. Ügy látom, régebben is foglalkozott tudó2. rész mányos munkával: a Tánc, a Mozgásművészet Könyve 1928-ban, a Csárdás 1954-ben jelent meg. Gondolom, hosszan beszélgethetnénk még a munkáiról. Befejezésül álljanak itt az őszavai 1935-ből: „Húsz év előtt megmosolyogtak, 15 év előtt felfigyeltek ránk. Talán már meg is értenek. S ha most nem, úgy újabb 15 vagy 20 év múltán bizonyára. Egy emberi élet rövid szakasz ugyan, de a művészet - hiszem, s tudom -, a művészet örök".- Most beszélgessünk édesapádról. A Két korszak határán című könyv bevezetőjéből idézek (a könyv róla szól, és válogatást ad írásaiból). Dávid Katalin, a kötet szerkesztője írja: „A magyar művészettörténet és művészetkritikai irodalom egyik legjelentősebb egyénisége Rabinovszky Márius ... Meglátásai a művekkel kapcsolatban, véleményei a problémákról olyan tiszta ítéletet fogalmaznak meg, melyek tanulsága napjainkban sem szűnt meg igaz lenni".- 1895. december 14-én született. Édesanyám pontosan ugyanakkor. Tizenkilenc évesek voltak, amikor Kernstok Károly festőművész lakásán megismerkedtek, és 1919-ben házasodtak össze.- Nagyon örülök, hogy ezt elmond- tad. Úgy hiszem, nem szokványos, inkább sorsszerű találkozás lehetett. Egy házaspár egy évben, egy hónapban, egy napon született.- Házasságuk szinte legendás volt. Mielőtt rátérnék apám művészettörténészi tevékenységére, ott folytatnám, hogy anyám munkatársa is volt tudományos és koreo- gráfusi munkájában. A tánctanárképzősöknek filozófiát, kultúrtörténetet, pedagógiát és mimikát tanított. Társszerzője volt anyám két, táncról szóló könyvének. A Szent- pál-iskola vizsgaelőadásain a növendék gyerekek táncjátékokat is előadtak, ezek szövegét gyakran apám írta. A Putri Péter című táncjáték szövegének elejére most is emlékszem: „Putri Péter szegény ember/még a szakálla se kender/mert a kender az már vagyon/de a Péter koldus nagyon".- Előttem van egy regény, amelyet ő írt. Határállomás a címe.- Volt egy kiadatlan, kéziratban lévő könyve is, Pál apostolról.- Térjünk vissza a művészettörténészhez!- 1917-ben fejezte be művészet- történeti tanulmányait. Ekkor jelentek meg első írásai is a Nyugatban és a Magyar Iparművészet című folyóiratban. De sajnos, a tudományos munka akkor sem adott megélhetést, ezért újságíró lett. A szerkesztőségben délutántól késő estig kellett bent lennie, napközben viszont tudott tudományos és művészetkritikai munkával foglalkozni. Folyamatosan jelentek meg kritikái az említett két folyóiraton kívül többek között a Magyar Grafikában, az Auróra, az Ars Una című folyóiratokban is.- Tudnál említeni olyan művészeket, akikről ebben az időszakban írt?- Csak néhányat sorolok fel: Benczúr Gyula, Nagy-Balogh János, Molnár C. Pál, Medgyessy Ferenc, Rudnay Gyula, Rippl-Rónai, Kassák Lajos, Csontváry és még folytathatnám. Artner Tivadar művészettörténész szerint azok közé a ritka szakírók közé tartozott, akik mertek, és főképpen tudtak színesen írni... Kritikai munkásságában sohasem volt tekintettel a klikkekre; tárlatbeszámolói a bátor, éles, de sohasem sértő műbírálat iskolapéldái. Lejegyezte: Keresztes Szilvia (folytatjuk) 1993/2. SZÁM ERZSÉBETVÁROS 9
