Erzsébetváros, 1993 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 2. szám
Helytörténet 2. UTAK - UTCÁK - TEREK Utcanevek történelme A török kiűzése után, a XVIII. század elején Pest város újra benépesült. A rendezettebb politikai helyzet, a kuruc háborúk lezárulása elősegítette a városfalakon kívüli állandó letelepülést. 1720 körül a város tanácsa telkeket osztott Pest polgárainak, s tíz évvel később már a falakon kívül állandó települések álltak. így alakultak ki a középkori városmagok körül a külvárosok. A Felső- és Alsó-Külváros 1777 után Teréz és Józsefváros néven szerepel, 1790-ben II. Lipót császár-királyról nevezték el a Lipótvárost és 1792-ben az őt követő uralkodóról a Ferencvárost. 1882-ben a nagyra nőtt Terézváros egy részéből Erzsébetváros néven külön városrészt alakítottak ki. A mai Belső-Erzsébetváros nagyon gyorsan beépült. A kialakuló utcahálózat magán viseli az eredeti kertek, gyümölcsösök tagolódását. A kertek a Király, a Dob, a Dohány utcára néztek és a közöttük lévő gyalogutakból alakultak ki a keresztutcák (az első ilyen szó szerint is az volt: a Kereszt utca nevet viselte, ez a mai Kazinczy utca). Az egyre szaporodó utcák elnevezéseinek első, sőt még a második periódusa is német nyelvű, de ez természetes is, hiszen ekkoriban Pest város lakóinak 60 százaléka németül beszélt. Az utcaneveket 1840-1850 között lefordították magyarra, de egészen 1873-ig kétnyelvű utcanév-táblákat használtak. Egy-egy utca neve nagyon sok mindent árulhat el. A múlt század végén, s különösen e század elején - éppen a nagy városfejlesztési tervek miatt - a város- történészek figyelme is e felé a téma felé fordult. Többek között Schmall Lajos foglalkozott az utcanév-történet jellegzetességeivel. Az utcaneveket kialakulásuk szempontjából több jellegzetes csoportba osztotta. A középkorban kialakult elnevezések utalhattak az utcában található jellegzetes épületre (pl. templom, iskola), arra a városra, helységre, ahová az adott út vezetett (pl. Hatvani, Kecskeméti utca). Nagyon sok esetben az ott található vendégfogadó, kávéház, kocsma cégéréről kapták nevüket az utcák, de az ott lakó nemzetiségekről, az ott lévő műhelyekről, az ott folytatott mesterségekről is neveztek el utcákat. Végül a név utalhatott az utca jellegére (szűk, keskeny stb.). Az időben tovább lépve, bővült az elnevezések lehetősége. Megjelentek a kereszt- és családnevek. Az utcanevek használatában többször is kellett rendet teremteni. így például 1695-1696-ban háromszor is összeírták az utcaneveket és az azonosságok miatt többet is át kellett keresztelni. A névadás ekkor már a városi tanács joga volt, ezt megelőzően csak a szokásjog alapján használták áz utcaneveket. A politikai utcaelnevezések első nyomát az 1848-49- es forradalom és szabadság- harc idején találjuk meg (Szabadsajtó út, Batthyány tér, Kossuth utca), ez azonban rövid életűnek bizonyult az önkényuralom miatt. Történelmi személyiségekről először a kiegyezés évében nevezett el Pest város képviselőtestülete utcákat (Attila, Báthory, Petőfi, Damjanich stb.). Ezután vált gyakorivá, hogy utca személy nevét viseli, persze nem mindig politikai, hanem olykor gyakorlatiasabb okból: a felosztott házhely tulajdonosáról (Podmaniczky), vagy az ott élt nevesebb személyről (Rum- bach, Valero). Az 1873-as egyesítést követően szükség volt tömeges átkeresztelésre, mert az addigi három városban nagyon sok névazonosság volt. 1874-től kezdve szükség lett egy olyan szetvezetre, amely tervszerűen foglalkozik a városfejlesztéssel, többek között az egységes utcanév-adással is. A Fővárosi Közmunkák Tanácsának feladata volt nemcsak a városrendezési tervek elkészítése, hanem a közlekedésre szolgáló közterületek, utak, utcák, terek, közök, lépcsők, rakodópartok elnevezése is. Ez elsősorban a gyors tájékozódást kellett hogy szolgálja, másodsorban pedig valamely kulturális vagy történelmi hagyományra utalt. A Közmunkatanács 1902- ben irányelveket adott ki az utcaelnevezésekről: „Régi, jó hangzású nevek felcserélésének helye nincsen". Élő személyről csak egészen kivételes esetben, kétharmados szavazati többséggel lehetett utcát elnevezni. A nehezen kiejthető neveket mellőzni kellett. 1929-ben tovább bővült az elnevezések típusainak sora. Ekkor lett gyakori a földrajzi nevek alkalmazása. A trianoni békében elszakított területek községei, városai, de még hegyei és folyói is utcát, teret kaptak. A személynév használata újabb kötöttségek alá esett, mert az illető halálától tíz évnek kellett eltelnie, hogy közterületet nevezzenek el róla. A kiskapu itt is megvolt: 75 százalékos képviselői jelenlét mellett a tanács kétharmados többségű szavazattal kivételt tehetett. A politikai változásokat a háború alatt és után is nyomon követhetjük az utcaneveknél. A helyzetnek megfelelően, hol Hitler és Mussolini, hol Sztálin és Rákosi díszelgett a táblákon. Ma az utcákismét vissza kapják eredeti, régebben használatos elnevezésüket. Sokaknak nehéz megtanulni az „új" neveket, ezen a téren az idősebbek vannak előnyben: ők még emlékeznek az eredetiekre. Zoltán Annamária Utcanevek változása gyakran jár kisebb-nagyobb izgalommal. Ezt mutatja Jankó János 1892. szeptemberi karikatúrája, amely a Nemzeti Kaszinó képzeletbeli ijedelmét rajzolja meg, amiért a Hatvani utcát Kossuth Lajos utcának nevezte el a Közmunkatanács. 8 ERZSEBETVAROS 1993/2. SZÁM
