Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1941

Az iskolai év vázlatos története

39 megvalósíthatatlan jelszavakat dobnak a köztudatba, hanem akik életüket tették nemzetük megmentésére, boldogítására. Meg­győződéses, jellemes, kötelességtudó, szociális érzéstől áthatott ifjakat akarnak küldeni a nemzeti élet különböző munkaterü­leteire. Valláserkölcsi nevelés. Tanári testületünk mélyen átérezte azt a feladatát, hogy tanítványainkból a vallásos érzés ápolásá­val erkölcsös, hazafias polgárokat neveljen. A tanévet ünnepé­lyes Veni Sancte-val kezdtük, és Te Deum-mal zártuk. A tanítást közös imádsággal kezdtük és végeztük. Vasár- és ünnepnapokon testületileg hallgattunk szentmisét és szentbeszédet. A katolikus tanárok vezetésével résztvettek tanulóink minden katolikus meg­mozduláson, ott voltak a körmeneteken, a vallásos előadásokon. Az év folyamán négyszer gyóntak és áldoztak, sokan havonként, sőt hetenként is járultak a gyónás és áldozás szentségéhez. A ka­tolikus tanulók lelkigyakorlatait Virágh Andor S. J. tartotta, a protestáns tanulók megtartották a csendes napokat. Jelentés a ref. vallású tanulók valláserkölcsi neveléséről. A materializmus bűvköréből kiszabaduló ember lépésről-lépésre jut közelebb a lélek hatalmas valóságához. Rájön, hogy a testi valóság mellett a hatalmasabb lélek minden erőfeszítése ellenére sem elhanyagolható birtoka. Megpróbáltatások, a jövőért viselt kemény küzdelmek azok számára hoznak győzelmet, akik az élet harcába a lelki erőt is bele tudják vinni. Ha valakinek szüksége van erre az értéktöbbletre, az a magyar ember. Valláserkölcsi nevelésünkben ezt tartjuk szem előtt. Megvalósításához kettős útat választunk. Egyik a kötelező foglalkozás, másik az önkéntes munka. Kötelező foglalkozáson a vallástan! órát, templomlátogatást értjük, az önkéntes munkán az SDG-ben, bibliakörben stb. való részvételt. A kettő egymás­sal összhangban van. A tanulók ma már tudják, hogy a vallástan nem melléktan­tárgy. A vallástani órákon szeretettel párosult szigorral ellen­őrizzük az anyag elsajátítását. Mivel az ismereti anyaghoz hozzá kell járulnia a vallásos élménynek, minden órán időt szentelünk a vallásos elmélyülésre mind az előírt anyaggal kapcsolatban, mind a rendszeres bibliaolvasás alkalmával. Istentiszteleten köte­lező a tanulók megjelenése, s a hallott igehirdetésről számot kell adniok. Rendszeres lelkiéletre nevel az Urvacsorával való élés, valamint a csendesnapok áhítata. önálló vallásos személyiség kialakításának pótolhatatlan esz­köze a tanulók önkéntes lelkimunkában való részvétele. Ez pedig magától áll rendelkezésünkre, mert ifjúságunk nagy örömmel munkálkodik az SDG-ben, mint a saját maga egyesületében. Va­lóban lelki önképzőkör a számukra. Biblia órákon idősebb társuk vezetése mellett maguk beszélik meg vallásos kérdéseiket. Ilyen­kor érzik az önállósággal járó felelősséget s a komolyságnak olyan jelét adják hozzászólásaikban, ami a legjobb reménységgel tölthet el bennünket. Hitbeli megmozdulásaiknak gyakorlati té­ren megnyilvánulást engedünk. Szociális munkában tevékeny­kednek, vallásos esték műsorában szerepet vállalnak, filléreikből egyházi célra adakoznak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom