Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1941

Szőke István: Számadás és búcsú

14 Most pedig, hogy elérkezett a számadás órája és a higgadt* ság szűrőjén átszűrve, megtisztítva összevetjük közös tapaszta; latainkat, úgy érzem, nem végeztünk rossz munkát s hogy fiatal erőnkhöz mérten becsülettel szolgáltuk népünket. Munkánk ér; téke, jelentősége nem abban rejlik, hogy hogyan és mit csináltunk, hanem hogy miért csináltuk. Márpedig szent igaz, hogy azok a diákok, akik ezidén munkásságukkal elősegítették célunk elérését, valamennyien azért cselekedték ezt, mert lelkük lélek a magyarság lelkéből, mert egész életük, mivoltuk, gondolat- és érzésviláguk gyökeresen magyar s mert éppen ezért nem lehet közömbös számukra, hogy ki csinál rendet ebben az országban: idegenekse vagy önmagunk. Nem ok nélkül beszélek erről, hanem azért, mert — miként Bessenyei mondta: »nagyon megszűkültünk a magyarságba, mely? nek ugyan bőségében soha nem voltunk!« Mert ma az ifjúság sorait is megbontja a magyar átok: veszekedünk akkor, amikor ha* lálos vétek a magyarság egységét kicsinyes vallási türelmetlenkedéssel, kishitűséggel, vagy éppen a határokon túlra való kacsins gatásokkal megbolygatni, — halálos vétek, amelyet sem a közösség, sem az Isten meg nem bocsáthat. A harci lármában egyesek* nek igen szűk lett a magyar horizont; nekik üzenem Zrínyi Miki lós szavait: »Magyart kévánok oltalmamra, nem indust, nem gas ramantát, sem olaszt, sem németet, sem spanyort. Csak jobbítsuk meg magunkat, szabjunk más rendet dolgainknak, tegyük ré* gi helyére és méltóságára (a katonai fegyelmet, mert egy nemzeti nél sem vagyunk alábbvalók!« Azok a diákok, akik a népi gondolatban az önmagunk nem« zeti megújulását merték látni, talán önkéntelen is megérezték az örök magyarság lényegét, azok a diákok meg, akiknek semmit* mondóak voltak törekvéseink, lehet, hogy vérségileg sem, de lel* kileg biztosan nem tartoznak a magyarsághoz. Mert ilyenek is akadtak! Ezek voltak azok a lármás kerékkötők, akiket most nem korholni akarok, hanem arra kérni, hogy vessenek számot önmagukkal, lelkiismeretükkel s ha már építeni nem tudnak a magyarságban, legalább ne romboljanak. Gyűléseink, amelyeket a »népi gondolat sodrában« rendez; tünk, de különösen kamocsai és zsitvabesenyei vándorgyűléseink meggyőztek bennünket arról, hogy nemzetünk belső megerősö; dése csakis a népből s a nép felé indulhat el. A számadás órájá* ban tehát azt is tiszta lelkiismerettel tanácsoljuk nektek, utánunk jövő ifjúságnak, hogy vigyétek tovább az általunk felemelt zász* lót, mert ez cselekedni nem haszontalanság, hanem kötelesség! Ne riassza el az ifjúság új vezetőit a tömeg rosszindulatú gáncsa, hanem szívesen vegyék vállukra a keresztet, amely végül mégis csak meg fogja hoizni a magyarság kálváriás életének megváltá; sát. Azokban, akikben van erő és hit a magyar sors feltétlen vál; lalásához, legyen égő tűz az örök igazság, hogy nagyobb boldog* ság hősnek lenni egy pillanatig, mint rabszolgának egy életen át! Az Önképzőkör élete eleven valóság legyen, ha kell, hát olaj a lángon, ha kell, hűsítő zápor a tűzbejött s könnyen elkóborló if* júság vágyaira. A vezetők tehát lássanak tisztán: tudják helye; sen mérni az érzelmeket és a valóságot, egyszóval tudják azt,