Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1938
Erős ősi magyar nyelvét Váradról hozta. Majdnem két évtizeden •'át csak latinul beszélt és írt, de amikor magyarul szólalt meg, a kőrösparti magyar nyelvnek színes, gondolat- és érzésvilága, képei, hasonlatai zengenek fel ajkán. A katolikus restaurációt Forgách Ferenc érsek indította meg, de a hitvitázó, védelmi könyvek, prédikációk, vitatkozások, politikai beszédek egy csapásra Pázmányt tették az egyház és világi katolikusok vezérévé. A protestáns rendek hamar észrevették, hogy Pázmány tartja kezét a szervezkedő katolicizmus ütőerén és az lG09-iki országgyűlésen száműzetését követelik a nádortól annak „az istentelen jezsuitának, aki Istenkáromló könyvet szerkesztett a kálvinisták ellen". Forgách Ferenc halála után egy évvel Esztergom érseki székébe uerül (1616), Orbán pápa a bíbornoki kalappal, Ferdinánd király barátságával, bizalmával tünteti ki. Pázmány II. Ferdinándban a Habsburg-háznak és a katolikumnak megerősödését látta. Hü volt a Habsburg-házhoz, tőle várta Magyarország felszabadulását. II. Ferdinándnak uralkodó képességeit nagyon jól ismerte, lelkének mélyébe tudott pillantani. Tudta, hogy egyházi kérdésekben nem ismer megalkuvást, de minden más ügyben tanácsosai jelölik ki politikájának útját. Mint ember jóságos, a szegényekhez is, kitartóan dolgozik, akár •egész napon át, de nem az elhatározások embere. Éles szemével azt is észrevette, hogy a fejedelmi abszolútizmus •elindult hódító útjára, Magyarországot sem fogja kikerülni: a jövő csak választást enged. Az abszolútizmus vagy a Khles-féle durva formában tör rá Magyarországra, vagy pedig a magyar rendnek közreműködésével történik meg a fejedelmi jogkör kitágítása. Az egyik esetben elnyomást, másik alakjában, mint nemzetnevelő tényező, nemzeti irányban fejlődést jelent. Nem bízott abban, hogy az 1608-iki törvények alapját képezhessék az állam nyugodt fejlődésének, mert a rendi kiváltságoknak merev állandósítása a dualisztikus rendszert a jövő fejlődésének befogadására képtelenné teszi. A török hódoltság vaskényszert jelent a magyar nemzetre nézve. Amíg Magyarországon török palánkok meg várak, szpáhik és janicsárok vannak, amíg bégek és pasák adót és sarcot szednek, amíg Erdély a török-megsegítés veszedelmes ábrándjait üzi, addig a magyarságnak a Habsburgokban kell támaszt keresni és csak Habsburg uralkodót ültethet a királyi trónra. Ezen az elven alapult a nyugati magyarságnak, az Esterházyaknak, Thurzóknak, Pálffyaknak egész politikai felfogása, történetfilozófiája. Pázmány következtetései messzebbre nyúltak ezen elv megállapításánál. Ü a Habsburg-családnak és a magyar államnak kapcsolatát felbonthatatlannak tartotta, amelyet a történeti viszonyok mindig erősebbre kovácsolnak össze és nem riadt vissza attól a gondolattól, hogy a magyar rendek a királyságot a Habsburgházban örökössé tegyék. Az örökös királyságban egy új politikai rendszer alapjait akarta lerakni, hogy a magyarságot a Nyugatról kiinduló abszolút kormányrendszer ne érje váratlanul. Ez a gondolatláncolat előzte meg nagy meglepetést keltő politikai beszédét, amelyet az 1618-iki országgyűlésen, amikor II. Ferdinándot a rendek királlyá választották, a Habsburg-háznak örökös királysága érdekében mondott. 6