Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1915
2. ) A tanulók társadalmi akciója abban állott, hogy a helyi vasúti állomáson levő üdítő állomás részére egy tanáruk felügyelete alatt nagymennyiségű cigarettát csináltak. 3. ) A háború hatásáról az ifjúságra a következőkben számolhatok el : Hogy a tanulmányi előmenetelt előnyösen befolyásolta volna a háború, azt nem lehet mondani. Meg is van ennek a természetes oka. Kisebb tanulók legtöbbjénél az apa hadbavonulása, az apa életéért aggódó családi környezet, nagyobb tanulóknál ezen felül hadbavonult volt tanulótársaikkal való levelezés, a lapok harctéri híradásai sokkal elevenebb hatással voltak érzés és gondolatvilágukra, semhogy stúdiumaikban kellőleg elmélyedhettek volna. A munkáskéz hiányának pótlása is sok tanulónál ebben a tekintetben akadály volt. Ezzel szemben azonban bőven kárpótol azon tapasztalat, hogy ifjúságunk javarészének erkölcsi felfogása öntudatosabbá, nemzeti öntudata mélyebbé lett. Nem egy tanulónál láttuk a hadbavonult apa életéért való remegést, s a szeretet kitörő megnyilatkozását, mikor az, ha rövid időre is, hazajött. Rájöttek sok dolognak igazi értékére, mikor annak elvesztésétől kellett tartaniok. A hazaszeretet, mely a Kárpátokba betört ellenséget visszaverte, a haza tisztultabb fogalmához juttatta őket. Mikor látták, hogy az állam küzdő polgárainak segélyre szoruló hozzátartozóit gyámolitja, már nem volt többé az állam elvont fogalom lelkűkben. Ennek az érzésnek hatása alatt adták megtakaritott filléreiket jótékony célra. Örömmel láttuk, hogy a magyar vitézség mily erősitőleg hatott nemzeti érzésükre; háborús tárgyú dolgozataik tesznek erről tanúságot. Tudatosabbá válik a magyar szokás és erkölcs ; büszkék mindenre, ami magyar. Az a téves irodalmi irány, mely épen mert internációnális izü s ehhez képest modern, divatos volt, nem egy ifjút megtévesztett, hitelét vesztette. Láttuk, hogy a magyar lelket keresik irodalomban, költészetben. A katonai szolgálatra alkalmasok öröme, a be nem váltak szomorúsága s ama körülmény, hogy intézetünk nagyon sok nö- 23 -