Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1915
vendéke pályázik a hadapród iskolák és katonai akadémiába, mutatják, hogy a háború előnyösön mély hatással volt lelkűkre. Ezen hatás egyik jelenségének tartom azt is, hogy IV. és Vili. osztályt végzett tanulóink szokatlan nagy számmal lépnek gyakorlati pályákra. 4. ) Mezőgazdasági munkásságot csak annyiban folytattak növendékeink, hogy egyik másik tanulónak, kinek atyja hadba- vonult a mezei munka végzése v. felügyeletére rövidebb szabadságot adtunk. 5. ) A társadalom és szülők érdeklődése és az iskolával való érintkezése a háború alatt sem szenvedett semmi változást. IV. A háború a tanulók létszámára csak az I. osztályban volt hatással ; jóval kevesebben — körülbelül 30-cal — iratkoztak be ebbe az osztályba a háború előtti évekhez képest. Onnan van ez a csökkenés, hogy a vidéki, kevésbbé vagyonos szülők tekintettel a nagy költségre otthon tartották gyermeküköt s tovább járatták a népisk. V. v. VI. osztályába. A többi osztály népességére a háború nem volt befolyással. 24 -