Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1915

Az externusok az 1600 K. heti óraszámuknak megfelelő ré­szével honoráltattak. 3. ) A testület tagjai éber figyelemmel kisérték a harctér eseményeit s ráirányították növendékeik figyelmét azoknak nem­zeti fontosságára. A háború irodalma, költészete szintén élénk megfigyelés tárgya volt s több Írásbeli dolgozat — összesen 12 — adatott fel abból a célból, hogy lássuk, minő hatással van nagy küzdelmünk növendékeink lelkére. 4. ) A testület tagjai eltekintve attól, hogy a háború kezde­tén, mikor a hadbavonultak hozzátartozói még hadisegélyt nem kaptak, azok felsegélésére a gyűjtésben és kiosztásban tevékeny részt vettek, háborús jótékony célra közvetlenülés közvetve — hadi- jótékonycélra rendezett előadásokban való részvétel — körülbelül 300 K.-t adakozott. Hadikölcsönt idáig 15000 K.-t jegyzett. A tanulók. 1. ) A jelen tanév első felében egy VI. és két VII. oszt. be­sorozott tanuló teljesített s teljesít ma is katonai szolgálatot. A második félévben besoroztatott 5 VI., 11 VII. és 7 Vili. oszt. tanuló. 2. A tanév folyamán a tanulók magukéból a következő jóté­kony célokra adakoztak: a) József kir. Herceg Szanat. Egyesületnek b) Bolgár Vörös Kereszt támogatására alakult Orsz. Bizottság-nak c) Orsz. Gyermekvédő Ligá-nak d) Hadsegélyző Hivatal-nak e) Nyitramegyei illetőségű katonák özvegyei és árvái javára (Nyitrai Vas-Turul) d) 4-ik honv. tábori ágyusezred rokkant alapjára e) A Kárpáti ünnepély alkalmával az ifjúságtól befolyt ..... f) Vakokat gyámolitó Orsz. Egyletnek g) Vörös Kereszt Szeretetadomány Osztályának 14 kötet könyv h) Szederlevelet gyűjtöttek 3 zsákkal i) Rezet gyűjtöttek körülbelül 70 kilogrammot.- 22 ­37 K. 58 К 32 К. 76 f. 17 К. 50 f. 35 к. 80 к. 25 к 38 к.

Next

/
Oldalképek
Tartalom