Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1915
Pánszláv és dákoromán törekvések idegen erkölcsöt akartak átültetni hozzánk, meg akartak fosztani régi erősségünktől és idegen nemzetek kezére játszani. Talán nem is készültünk egy újabb számadásra ; azt hittük, hogy az ősök leróttak minden tartozást és mi nyugodtan vesztegelhetünk. Pedig a nyugalom csak fegyverszünet volt, és megértük azt, hogy egész nemzetek fogtak fegyvert a nagy mérkőzésre. Eddig egyes országoknak csak a hadseregei fogtak fegyvert, most a felfegyverzett nemzetek néznek egymással farkasszemet. A jövőbe emberi szemmel nem tekinthetünk, de az isteni Gondviselés, amely ide vezetett a Kárpátok aljába, hogy őrt álljunk és védjük az emberek millióinak büszke alkotásait, talán fentart bennünket még továbbra is, hogy teljesítsük más ezredéven is azt, amit 10 századon keresztül oly buzgón megtevőnk. A harc a békére nevel, és ha egy egész nemzet áll talpra fegyverrel kezében, hogy visszasújtson a támadó nemzetekre, a békében is egy egész nemzetnek kell levonnia a harcok tanulságait. Magyarrá kell tennünk a magyar hazát, hogy annak minden talpalatnyi földjén magyar szív dobogjon, hogy minden ember, minden honfiban testvért, barátot lásson; hogy édes magyar szó szálljon az Ég Urához, hálát rebegni áldásaiért. Dolgoznunk kell, hogy értékesek legyünk, hogy különbek legyünk szomszédainknál, hogy a hazában lakó nemzetiségek ránk tisztelettel nézzenek. Magyar kultúrát kell teremtenünk, amelyben mindenkinek munkálkodni kell, amelyben önfeláldozás, lemondás ne legyenek csupán a hazaszeretet köntösébe burkolt jelszavak. Áldoztunk, jól tudom, de tanuljunk meg most lemondani: nyilatkozzanak meg a résztvevő szivek. S ha a sors mély barázdát szántott homlokunkra, s ha szivünkbe mély sebet ütött a fájdalom, szenvedésünket eltitkolva a szenvedőt keressük, hogy felszántsuk forró könnyeit. Ne feledjük, hogy Magyarország azon hely, ahol a civilizációt döntik el nagy népmozgalmak és csaták. A hosszú béke elpusztíthatja az embert; igaz nemes alapjeliemét, szivének nemes vonásait sokszor a tévedések vékony kérge vonja be. Ámde ha egyszer szenvedések érik, élénkbe tárul alapjelleme, s ha vétkezett, vétkeit letörli erényeivel, mert szivében csupán erények lakoznak és vétke nem más, mint csak tévedés. Mi is eltévelyedtünk, lelkünket megmételyezte bizonyos „nyugati“ hatás; szégyenelni kezdtük, hogy őseink is voltak, — 13 —
