Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1909

II. A történet tanítása

szóval az embernek mint tarsadalmi lénynek a fejlődésével foglalkozik a történelem. Annyi azonban bizonyos, hogyha ilyen szempontok figyelembevételével is, de foglalkozik az egyénnel; nem áldozza fel őt a társadalomért, mert hisz a társadalom egyedekből áll, és csak olyan lehet, amilyen az egyének karakterének értéke. Nem elég, hogy a történettanítás az egyedet szűk köréből kiragadja és megismerteti a társadalmi élet működő erőivel, amelyek védik őt és tettre ösztönzik ; a történet tanitójának fel kell hivnia a tanulók figyelmét az egyes nagy történeti egyedek kiváló lelki tulajdonaira. A lelki jelenségek új világát nyitja meg a történelem a tanulók szemei előtt, és ezzel e tényével az erkölcsi nevelés szolgálatába lépett. A történelem nemcsak fejleszti az ifjú ismeretkörét, hogy jövendő életére előkészüljön, nemcsak ítélőképességét fokozza, Ízlését nemesiti, nemcsak részvétet kelt benne embertársainak küzdelme iránt, hanem az erkölcsi jó megismeréséhez vezeti. Az által, hogy kötelességévé teszi, hogy tovább működjék az erkölcs mezején, a történelem a jellemnemesités útjára lépett. II. Sok panasz hangzik fel, hogy a történettanítás szívesen foglalkozik a régmúlt idők eseményeivel, de az iskolából kikerült ifjút nem vezeti be a mai életbe. A mai életben, úgy a tudományban mint a gyakorlatban, mindjobban előtérbe nyomul egy fontos kérdés, amely már régóta foglalkoztatja az embereket, de általános, közkeletű kérdéssé csak nem oly régen vált: a szociális kérdés. A tudomány szociológia név alatt ismeri ennek rendszeres munkálását; és ha ezen tudomány rendszerének felépítésénél szivesen fordul a különféle tudományágak felé, hatása a különféle tudományágakra is elvitázhatatlan. A pedagógia sem zárkózhatott el előle és a régi Locke, Rousseau, Herbart-féle individualizmus helyett a pedagógiának szocialisztikus felfogása nyomul előtérbe. Ez a pedagógiai nézet azután újabb következ— 7 —