Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1895

levelét, a melyben a többi oda valók közt az is nyilván kitéve legyen, hogy ugyan azon intézet a kegyelmes iskolai rendszerhez mindég tökéletesen tartandó, sem az iskolai, sem pedig valamely más akármely nevű országos tömegnek soha semmi részben terhére nem leszen, kellő alakban készítse, s minél elébb felsőbb helyre terjeszsze fel; végre tudja, hogy jövendőben is minden iskolai esztendő végével a Gymnasium tömegének álapotját, t. i. bevételét s kiadását ezen iskolai főigazgatóság által oda előadnia kell. Készséggel felelek meg tehát a felsőbb parancsolatnak, cs midőn a mondottakat az érdemes mezővárosi Tanácsai s tisztelt közönséggel (az intezvényt mellékelt hiteles másolatban is) .közlöm, örömest, szivemből kívánom, hogy ezen érdemes mezőváros, amelynek díszét a megnyert királyi kegyelem annyira emeli, hírét és nevét azon mindenkori megismertetésével is nevelje édes honunkban, hogy az iskolai ifjúságot, mely nála menedékhelyet fog keresni, mindég szívesen fogadja, és annak jó szülék módjára, mindenben jó gondját is keresi viselni. A ki az iskola megnyitására nézve megirandót később időre halasztván, illő tisztelettel maradok Az érdemes Tanácsnak Pozsonyban, junius 13-án 1842. Addmk o vies Mihály, iskolai főigazgató. „A magas engedély kéznél lévén, a tanoda ünnepé­lyes megnyitása főt. Balázs Theophil az esztergomi kir. gymnasium igazgatója által, kit riagys. Adámkovics Mihály a pozsonyi tankerület főigazgatója az ünnepély végre­hajtásával megbízott vala 1842 ik év okt. 2-án történt. Említett napon 9 órakor a városi hatóság, valamint a tanuló ifjúság számos helybeli polgár kíséretében a plé­bánia templomba ménének, hol főt. s nagys. Viber József esztergomi kanonok, a Herceg Prímásnak ez ügyben meg­bízott helyettese tartá a „Veni Sancte“-t, ezt követé az ifjúság zászlójának, melyet Simon András helybeli polgár csináltatott, megszentölése, minek végeztével a tanodában mindnyájan összegyűlvén, föntisztelt Balázs Theophil mint iktató, fölolvasá a kir. oklevelet, melynek erejével e tanoda a többi kir. gyirmasiumok rendébe soroztatott, s a sz. Ferenciek vezetésére bízatott, és igazgatóul nt. Roppan Jenő azonnal beigtattatott. Ezt követte a nap ünnepélyességét tárgyazó két szónoklat, az egyik Paulik István úr, a város bírája, a másik nt. Koppán Jenő igaz­gató által előadva. Ez ünnepélyes szertartás után a rend­tartományi főnök által kijelölt tanárok: ntiszt. Nyüro Zsigmond, (ki a nyelvészeti első osztályt már 10 évig taní­totta), Piry Cirjék, Veiner Marián és Varga Anicét, ­12 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom