Szent Ferenc-rendi katolikus gimnázium, Érsekújvár, 1895

kik a felsőbb rendeletek kívánata szerinti vizsgálatot ns. Adámkovics Mihály kerületi főigazgató elnöklete alatt, 1842-ik év szeptember 22-ik napján Pozsonyban végezék, hivatalukbani megerősítést pedig ugyan azon év október 23-ik napján 38,409 sz. a. kelt kegyes rendelet által nyerék - osztálytermeikbe vezettettek ; hol a nap emlé­két megörökítő alkalmi versezetek osztatván ki a jelen­levők között, a tanoda-megnyitási ünnepély befejeztetett. A városi hatóság, vendégeit, kik között volt Nyitra megye küldöttsége is, barátságos ebéddel látta el. A város este kivilágittatott, és az iskolai pénzalap növelésére tánczvigalom rendeztetett. “ Az ifjúság száma 1842—43-ik tanévben volt 145; 1843 — 44-ben 171; 1844—45-ben 175; 1845- 46-ban 182; 1846—47-ben 132. Ezen évben nyittatott meg felsőbb intézvény követ­keztében a 111. elemi osztály. Az ifjúság száma 1847- -48-ik tanévben volt 114; 1848—49-ben 63; 1849—50-ben 67; 1850—51-ben 54. Közöljük a verset, melyet a megnyitás alkalmával osztottak szét a közönség között, úgy vagyunk értesülve, hogy Piry Cirjék tanár szerzeménye. HÁLAKOSZORÚ, MELLYET ÉRSEKÚJVÁR SZAB. MEZŐ-VÁROS NEMES BELSŐ ÉS KÜLSŐ TANÁCSÁNAK ÉRDEMEI ELISMERÉSE JELÉÜL, K I S S E B B' TANODA ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁSA ALKALMÁVAL A’ HELYBELI KÖZÖNSÉG FŰZÖTT. Ersek-Ujváróit Oktober 2-kán. 1842. 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom