Erős Vár, 2008 (78. évfolyam, 1-5. szám)
2008-04-01 / 2. szám
2. oldal Jézusunk feltámadt! Jézusunk feltámadt! Diadala áthat Síron halálon. r Art-e halál mérge? Hisz vereség érte. Az Urat áldom! r Élete így győzte le Lelkünk minden ellenségét. Zengjük dicsőségét! Bűneinkért vérzett, És mindent elvégzett, Meghalt érettünk. Ő lett üdvünk ára. r Áldozatát látva, Felelt Istenünk: Dicsőén és győztesen Fölkeltette harmadnapra, És felmagasztalta. Él örök fenségben Jézusunk az égben. Áldást zengenek, Őneki szolgálnak, Parancsára várnak Angyalseregek. Hatalom és irgalom Mind Övé, hogy erősítsen, Mennybe elsegítsen. Jézusunk nevének Zengjen hálaének, Mert Ő az élet! Kik nyomában járnak, Itt Vele szolgálnak, Őhozzá érnek. Jézus él! Ő hű vezér, Híveit megőrzi, áldja, Örök fénybe várja. eeko Imádkozzunk! Elet Fejedelme, Jézus Krisztus! Boldog örömmel áldunk Téged azért az élő reménységért, hogy aki hisz Benned, ha meghal is él. Téríts meg minket hitetlenségünkből és őrizz meg minket minden kísértés között, hogy elérjük hitünk célját, lelkünk üdvösségét. Ámen. ® AZ ELLENREFORMÁCIÓ VÉGE - EVANGÉLIKUSOK 1848-BAN a szabadságharc emlékezete 160. évfordulóján Március 15-e méltán vált a nemzeti egység ünnepévé. A pesti márciusi iíjak és a pozsonyi országgyűlés követei egyazon célért küzdöttek; a független és egyenlő jogokkal rendelkező magyar nemzet megteremtéséért. Petőfi és Kossuth, e küzdelem két legendás vezetője 1848 tavaszán két “fronton” (a pozsonyi országgyűlésen és a pesti utcán), különböző módon, de végeredményben egymást erősítve vetették meg a polgári Magyarország alapjait. Méltán vagyunk büszkék arra, hogy mindketten evangélikusok voltak. Evangélikusként azonban ennél is többet jelent számunkra 1848. II. József türelmi rendelete (1781) után a magyarországi evangélikusok (és természetesen a reformátusok) szabadon gyakorolhattákvallásukat, gyülekezeteket alapíthattak, hivatalt vállalhattak. A kor jogi nyelvén “bevett felekezetié” váltak, megszűnt az üldöztetés. Ez azonban még koránt sem jelentett egyenlőséget, a bevett felekezetek mellett “uralkodó” felekezet maradt a katolikus egyház, a protestánsok rovására hátrányos jogi megkülönböztetés fennmaradt. A katolikus egyház hatalmas vagyona számtalan eszközt adott a politikai hatalomból is részesedő felső klérus számára, hogy megkeserítsék a protestánsok életét. A reformkori országgyűléseken azonban már a katolikus és protestáns követek vállvetve harcoltak az evangélikusok és reformátusok jogainak kiszélesítéséért. 1844-ben törvény született a protestánsok legtöbb sérelmeinek orvosolásáról, de a teljes egyenlőséget még ez sem mondta ki. A forradalom győzelme után hamarosan megjelent a debreceni református egyházkerület állásfoglalása, amely immár teljes egyenlőséget követelt a protestánsok számára. 1848. március 27-én a pesti protestáns lelkészek, többek között Székács József pesti, illetve Bauhofer György budai evangélikus lelkész, találkoztak a Batthyány-kormány néhány leendő tagjával, így Eötvös József kultuszminiszterrel is. A tanácskozások eredményeként az 1848/XX. törvénycikk végre kimondta, hogy a magyarországi bevett felekezetek között “teljes egyenlőség és viszonosság” áll fenn. A vallásüldözés kora lezárult. Az “egyenlőség és viszonosság” szép eszméjének tartalommal való megtöltése komoly munkát jelentett 1848 folyamán. A törvény kimondta azt is, hogy a bevett felekezetek állami támogatást fognak kapni. A kérdés az volt, hogy vájjon az állam mit kér a támogatásért cserébe. Az evangélikusok okkal féltették autonómiájukat, azaz kormányzati és oktatási rendszerük teljesen szabad ügyintézését. Az 1848 szeptember 1-én lezajlott, sgynevezett szeptemberi értekezleten a protestáns egyházkerületek küldöttei úgy foglaltak állást, hogy az állami támogatást csak akkor fogadják el, ha autonómiájuk csorbítatlan marad. Bölcs döntés volt. Az 1850-es évek megtorlásai idején ez a kiállás biztosított megrendíthetetlen jogi és erkölcsi alapot ahhoz, hogy a Bécsből jövő központosítási kísérleteknek sikeresen ellenálljanak evangélikusok és reformátusok. A szabadságharc kitörése természetesen meghiúsította a protestánsok állami támogatását. Az evangélikusok számára sem ez volt a legfőbb kérdés: tudták, hogy a nemzet szabadságával az egyház szabadsága is elbukhat. Az evangélikus iskolák tanárai és diákjai egy emberként álltak be a honvédségbe, a lelkészek ez része is nemzetőrnek állt. Templomi szószékekről hirdették ki a kormány rendeletéit, köztük a Habsburg ház trónfosztását. A bukás után a megtorlás nem maradt el: Rázga Pál pozsonyi evangélikus lelkészt, ötgyermekes családapát kivégezték, több, mint húsz evangélikus lelkészt hadbíróság elé hurcoltak. Mind a négy püspököt eltávolították tisztségéből, hármuk ellen hadbírósági eljárás indult, kettejüket (Haubner Mátét és Pákh Mihályt) várfogságra vetették. Az 1848-49-ben megvalósult nemzeti egységből evangélikus elődeink sem maradtak ki. Lelkészek, tanárok, diákok, egyházi tisztségviselők, egyszerű gyülekezeti tagok, szlovákok, németek, és magyarok egyaránt kivették részüket a harcból. Kossuth, Petőfi, és Görgey mellett ők is méltó részei lehetnek evangélikus emlékezetünknek. Dr. Kertész Botond ________ERŐS VÁR__________________________78. évfolyam
