Erős Vár, 1992 (62. évfolyam, 1-6. szám)
1992-10-01 / 5. szám
POSTMASTER: DO NOT FORWARD! SEND ADDRESS CHANGES TO ERŐS VÁR, BOX 60214S, CLEVELAND, OHIO 44102. NO. 5 (276). VOL. 58, OCT. 1992. USPS 178560 EROS # VÁR AMERIKAI MAGYAR. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 58. ÉVFOLYAM_____________________________1992, OKTÓBER___________________________________5. SZÁM 475 ÉVE REFORMÁCIÓ: KIT HIRDETÜNK? “Nem önmagunkat hirdetjük, hanem Jézus Krisztust, az Urat, önmagunkat pedig mint szolgátokat Jézusért. Isten ugyanis, Aki azt mondta: Sötétségből világosság ragyogjon fel!, Ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán. Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt az Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak. ” (2Korinthus 4:5-7.) Október 31. után Vitára senki sem jelentkezik De a tételek világgá repülnek, mint fészekhagyó madarak. Már nyomtatott lapon suhannak, most még latinul, holnap németül, azután mindenféle nyelven. S a wittenbergi szerzetes, teológia tudós doktora, döbbenve nézi röptűket. Istenem, Istenem! Ha Te játékot akarsz kezdeni szegény szolgáddal, énvelem, Temagadért cselekedd egyedül! S oltalmazz, bele ne keverjem tulajdon bölcseségemet! A tételmadarak suhanó röptét megállítani többé nem lehet. Luther lázasan írni kezdi hát tételeinek magyarázatát: “Az egyház reformációra szorul. És az nemcsak a pápák dolga, hanem az egész nagyvilágé, s méginkább magáé az Istené. Mikor jön el, Ő tudja egyedül. ” Es mélyet sóhajt: Bár ma kezdené! Bár ma virradna boldog hajnala! Nem sejti még, hogy amit várva vár, Isten már el is kezdte — általa. —Túrmezei Erzsébet. Az egyház kísértései között egyik legveszedelmesebb, s az egyház bűnei között egyik legvisszataszítóbb, ha személyek kerülnek előtérbe és nem az ügy, amit képvisel. A korinthusi gyülekezet is áldozatul esett ennek a kísértésnek, amikor az ottműködő igehirdetők közül egyeseknek ízléstelen kiemelésével megbomlott a gyülekezet egysége. Egyháztörténeti megemlékezések alkalmával különösen megkísérti ünneplésünket, hogy nagy szavakkal és elismerő nyilatkozatokkal emberek nagyságát, hitét méltassuk. Kerüljük el ezt a kísértést, mert október 31-e nem Luther-ünnep, hanem Jézus Krisztus ünnepe. Ilyen kísértéstől óvnak Pál szavai, amit minden kornak, s így a reformáció korának a nagyjaira is vonatkoztathatunk. Az egyháztörténet kiemelkedő alakjai is csak szolgák és cserépedények. A szolgát Pál korában még csak emberszámba sem vették. Az égetett agyagkorsók pedig filléres árúnak számítottak az ókori Kelet vagyontérő arany és ezüst serlegei mellett. Pál figyelmeztetését elfogadva Luther Mártonra is elmondhatjuk: Isten szolgája és cserépedénye volt. Ő maga is így vallott erről: Nem mi vagyunk azok, akik az egyházat megtartják. Elődeink sem voltak azok. Utódaink sem lesznek azok, hanem egyedül Jézus Krisztus volt az, most is Ő és a jövőben is Ő lesz, Aki ezt mondta: Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. A szolgának az a feladata, hogy Jézust hirdesse. Ne magáról beszéljen és ne elvont igazságokról szónokoljon, hanem Jézus Krisztusról tegyen bizonyságot. Pál is ezért utazott Korinthusba. Első levelének az elején ezt írja: Amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcseség fölényével hirdeti nektek az Isten bizonyságtételét. Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, Róla is, mint megfeszítettről. Luther Mártonnak is ez volt a hitvallása. A középkorban sokfelé szóródott szét az emberek vallásos érdeklődése. Visszatekintve azt is látjuk, hogy az egyház Jézus tanításától idegen, sőt azzal homlokegyenest ellenkező gondolatoknak is rabjává lett. Luther mindezzel szemben tudott szent egyoldalúsággal Krisztus keresztjére figyelni. Cranach Lukács is úgy örökítette meg, amint keresztelőjánosi mozdulattal a megfeszített Krisztusra mutat. Teológiáját is így nevezik: Theologia crucis, a kereszt teológiája. Luther a Szentírásban is azt kereste s azt hangsúlyozta, ami benne Krisztusra mutat. Minden más másod- vagy harmadrendű volt számára. A budavári templom régi oltárképe, amely elpusztult a háborúban, a kenyeret megáldó Jézust ábrázolta, Aki életének utolsó estéjén a megtört kenyérben már a keresztfán megtöretett testére emlékeztette tanítványait. S az a kereszt, amely most áll az oltár mögött, ugyancsak Jézusra mutat, Aki nem arannyal és nem ezüsttel, hanem ártatlan szenvedésével és halálával váltott meg minket. Figyeljünk mi is a lényegre: Jézus Krisztusra. Ez a reformáció mindig időszerű üzenete. Isten a Jézusra mutató bizonyságtétel kipattanó szikráival gyújt világosságot a szívünkben. Az ilyen tartalmú igehirdetésekben Isten teremtő szava szólal meg, amely azt mondta egykor Legyen világosság! — és lett világosság. Nem kisebb esemény az emberi szív megvilágosodása sem, amihez kevésnek bizonyul minden jószándék, igyekezet. Többre van szükség. A teremtő Isten közvetlen beavatkozására, hogy felhangozzék újra az Ő teremtő szava: Legyen világosság! Tudjuk, felületes és igazságtalan az a történelmi kiértékelés, amely “sötét középkort” emleget. De nem felületes és nem igazságtalan az a felismerés, amely a reformációban Isten világosságot gyújtó csele-
