Erős Vár, 1990 (60. évfolyam, 1-6. szám)
1990-12-01 / 6. szám
EROS® VÁR 5. oldal Nem az az öröm, nem az a boldogság, ami az én gyermekeim arcán volt. Reggel felébredtek: — Nézd meg, járt-e az angyal? Nagyon örvendtek annak az egyszerű ajándéknak: kicsi tányér, ing, csupor, kötény. A csuporban dió, alma. Uram is megkapta a maga ajándékát. Nekem maradt az az öröm, hogy az enyémeknek tudtam örömet szerezni. Minden volt, mint más háznál, csak éppen pénz nem volt. El voltam keseredve: mi lesz most, ha jönnek a kántálók? Tudunk adni nekik valamit? Elmentem öreg szüléimhez, megkérdezni: tudnak-e kölcsönözni vaj egypár lejt. Nem messze laktak tőlem. Mielőtt bekopogtam volna, megkérdeztem: — „Szabad-e kántálni?” Hallom édesanyám jól ismert hangját: — Szabad. Elkezdtem szépen az éneket: ,,Betlehemi pusztán örvendetes hír van..." Ráismert a hangomra, s ott bent, reszketeg hangjukkal ők is kísérték az én kántálásomat. Mikorra elvégeztem a kántálást, elmondtam a beköszöntőt: Eljött a vendég, kit a világ vára, Megnyílt általa az egeknek vára. Az áldott csemete az égből leszálla, Értünk az Atyához kezesnek beálla. Számunkra adjon jó időket, S áldással befolyó sok jó esztendőket. Bémentem, megcsókoltam őket. Eldiskuráltunk, s elmondtam, hogy a kicsi karácsonyfa megvan, éjszaka az urammal feldíszítjük. Elbeszélgettünk az efféle alkalomhoz illő dolgokat, de biza nem volt lelkem pénzt kérni. Elköszöntem szépen, kívántam boldog felvirradást, s boldog ünnepeket. Indultam haza. Ahogy mentem keresztül a kerteken, igen nagyon megkeseredtem. Megálltam, s kisírtam magamat atvásan. Kisírt szemmel értem haza. Szegény uram, amikor meglátott: — Zsuzsika, miért sírtál, fiam? Baj van apádékkal? — Dehogy van baj! — Akkor miért sírtál? — Sírt a bosszúság. Csak erősen hideg van, kicsípte az arcomat. Nem feszegette tovább a kérdést. Hát egyszer megzörgetik az ablakot: — Szabad kántálni? Megreszketett a csontomban a velő. Uram rávágta: „szabad". Hát elkezdik, hogy: „Mostan kinyílt egy szép rózsavirág”— a kánt áló éneket. En meg reszkettem, hogy már én mit tudjak ezeknek adni. De mikor elvégezték a kántálást s a beköszöntést, uram mondja: — Gyertek bé! Gondolom: „ Ennek is elment a sütnivalója. ” Há mért hívja bé ezeket az asszonyokat? De uram egykettő kivette a kalácsot az almáriomból, háromfelé vágta a három cigánynénak. Eelment a hiúba, hozott egy tál diót, egy tál almát, beléöntötte a szatyorba. Meg voltak elégedve ők is, s ekkor megtelt az én lelkem is nyugalommal: lám csak, el lehet intézni, akiben jó érzés van és szeretet. A három cigányné elment nagy boldogan, s én újból sírva fakadtam. — Mi baj van? Megint sírsz? Most már örömömben sírtam, hogy olyan embert rendelt nekem az Isten, akinek a nehézségekben is jár az esze. — Tudod, mikor jöttem haza, azért fakadtam sírva, mert nincs pénz a háznál. — Ó,fiam, amíg kenyér van, kalács van, van apróság, dió, hát szabad ezen búsulni? Akkor megtanultam, hogy a családban a legnagyobb gazdagság a megelégedés. Ha szegény is vagy, ha van megértés, annál nincs nagyobb kincs. Mert igen szegények voltunk, gyermekeink mégis boldogan emlékeztek az összetákolt karácsonyfára. Egyszer azt mondja nekem a lányom: — Édesanyám, miért nincs máma olyan boldog karácsony? Én most megcsinálok mindent: tésztát sütök, a karácsonyfa a földtől a plafonig ér. Csak nincs meg az a szeretet, csak a szeretetlenség. Miért van ez így? Erre nem tud felelni a világon senki se. Kolozson, Erdélyben, néprajzi gyűjtésből a nyolcvanas évek elejéről. Elmondta György Zsuzsanna. Magnófelvétel. (Nagy Olga: Asszonyok könyve. Magvető, 1988.) Asbóth tábornok végső nyugvóhelye Az evangélikus Asbóth Sándor, a magyar szabadságharc mérnökkari tisztje, Kossuth Lajos főhadsegéde, az amerikai polgárháború hőse, Lincoln tábornoka, az Egyesült Államok argentínai nagykövete 1868 óta nyugodott a Buenos Aires-i angol temetőben. (Az Erős Vár 1972. áprilisi számában kitűnő méltatást olvashattunk róla Asbóth Gyula akkori detroiti lelkészünk tollából.) Az amerikai magyar társadalom kezdeményezésére Asbóth Sándor hamvait most 122 év után visszahozták, hogy — kívánsága szerint — „fogadott hazája szabad földjén” pihenhessen. Az újratemetéssel kapcsolatos első szertartás október 14-én volt a Berkeley Springs-ben (WV) levő Mount Tabor Magyar Park „Alba Regia” emlékkápolnájában, ahol a magyar szervezetekből alakult emlékbizottság köszöntötte a hazatért vándort. Az egyházi szolgálatot Markovits Pál evangélikus lelkész és Vitéz Baán OFM végezte. Nemzeti ünnepünkön, október 23-án történt meg a végső sírbahelyezés az Arlington! Nemzeti Temetőben teljes katonai és állami pompával. Asbóth Gyula, elhunyt lelkészünk fia vezette a kiterjedt család képviseletét. Az Egyesült Államok kormánya és az amerikai haderők magasrangú kiküldöttei, Argentína követe, a magyar külügyminisztérium és a washingtoni követség, úgyszintén az amerikai magyarság szervezetei és számos tagja volt jelen ezen a történelmi jelentőségű dísztemetésen. Bernhardt Béla evangélikus lelkész, a család közeli barátja, valamint B. Burslie ezredes tábori lelkész végezte az egyházi szolgálatot.
