Erős Vár, 1986 (56. évfolyam, 1-5. szám)
1986-08-01 / 4. szám
6. oldal EROS® VÁR zenésze a világnak1 „Hírhedett , Ú — így köszöntötte Vörösmarty Mihály Liszt Ferencet, midőn mint világhírű zongoraművész 1846-ban másodszor látogatott haza. Lisztet — aki 175 év előtt született a ma Ausztriához tartozó Doborjánban, s 100 esztendeje halt meg Bayreuthben — a legtöbb ember csak mint utolérhetetlen zongoravirtuózt és elegáns világfit ismeri. Ez nem csoda, hiszen a közkézen forgó legtöbb könyv s a róla készült filmek is életének e látványosabb oldalát mutatják be. Való igaz, hogy zsenge gyermekkorát meghazudtolva 9 éves korában már nyilvános hangversenyeken arat Sopronban és Pozsonyban nagy sikert. Bécsben, majd Párizsban tanul. Innen indul ragyogó és mindjobban kiteljesedő páratlan zongoraművész-pályája. Angliától Oroszországig egész Európát bejárja. Sikert sikerre halmoz, és zongorajátékát olyan tökéletessé fejleszti, amely eladdig elképzelhetetlennek tűnt. 37 éves korában búcsút mond az állandó és fárasztó utazásoknak és hangversenykörutaknak. Weimarban udvari karmester lesz, vezeti az operát, vezényli a zenekari hangversenyeket, és teljes erővel folytatja zeneszerzői munkásságát. Nem mintha eddig nem komponált volna. Hiszen még csak 12 éves volt, amikor egy keringőjét, mely háromféle alakban is megjelent, akkori szokás szerint egy balettben is felhasználták. Bár hangversenyein eddig is gyakran játszotta saját műveit, kompozícióinak zömét ezután írja. Ezután születnek mega nagy oratóriumok: a Krisztusis a Szent Erzsébet, a zenekari darabok, egyházzenei művek, köztük az Esztergomi és a Koronázási mise, kórusok, dalok, orgonadarabok és természetesen a zongorára írt művek serege. A műjegyzékek Lisztnek több mint 600 szerzeményét tartják számon. Hogy ez mit jelent, talán azon lehet lemérni, hogy műveinek most folyó teljes kiadásában csak a zongorára két kézre írott darabok a tervek szerint 42 kötetet fognak megtölteni. Páratlanul szorgalmas muzsikus volt. Zeneműveit nemcsak egyszer jegyezte le. Munkamódszere szerint a már leírt darabot folytonosan csiszolta, javította úgy, hogy azt közben még két-háromszor is újra leírta. Nem kevés időt és energiát kívánt kiterjedt levelezése is. Liszt levelei 15 kötetben jelentek meg, a kiadott anyag azonban korántsem teljes. Sok időt fordított a tanításra is, melyért sohasem fogadott el ellenszolgáltatást. Ez is abból a segítő készségből fakadt, mely egész életére jellemző volt. Segíteni mindenkin, aki rászorul és hozzáfordul, szóval, írással, tettel. Élete végéig szívesen és önzetlenül zongorázott másokért; jótékony célú hangversenyeinek bevételeivel tekintélyes összegek jutottak az arra rászorulóknak vagy intézményeknek. Weimarban 1861-ig élt, majd Róma, s később Róma, Weimar és nem utolsósorban Budapest adott otthont neki. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy művei bemutatása és más nevezetes zenei események alkalmával Európa-szerte ne utazzék sokat. Annak ellenére, hogy magyarul alig tudott, s hazánkban hosszabb időt csak élete utolsó harmadában töltött, Liszt mindig magyarnak vallotta magát, s ezt zeneszerzői munkásságában, tetteiben, írásaiban is kifejezte. A Zeneakadémia, a mai Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola elődje, megszervezésében is tevékenyen vett Amikor Jézus tanítványait imádkozni tanította, a Miatyánkot adta nekik — és nekünk is — mintául. „Ti így imádkozzatok!” (Mt 6:9.) Luther Márton ezt mondja: „Én még ma is úgy csüngök a Miatyánkon, és szívom, mint a gyermek, úgy majszolom és kortyolom, mint az öreg ember: nem tudok betelni vele.” Mivel azonban éppen a Miatyánkot szokták az emberek lélektelenül ledarálni, fontos az, hogy figyeljünk tartalmára, és jól gondoljuk meg, hogy mit mondunk. Az Úrtól tanult imádság mondatainak értelmezésére szolgáljon példaként a negyedik kérés: A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma! A Kiskáté így magyarázza a negyedik kérést: Isten kérésünk nélkül is ad mindennapi kenyeret, még a gonoszoknak is, mégis kérjük ebben az imádságban, hogy ezt velünk megláttassa, és ezért hálaadással vegyük mindennapi kenyerünket. Nemcsak a szó szoros értelmében vett kenyérről van itt szó, ezért a Kiskáté elsorolja, hogy a mindennapi kenyéren kell érteni mindazt, ami a test és élet fenntartására szükséges, mint például táplálék, ruházat, otthon, anyagi javak, család, haza, békesség, egészség, becsület stb. A Lelkipásztor című szakfolyóirat júniusi számában Zászkaliczky Péter aratási részt, majd ő lett az intézmény első elnöke. A legfelsőbb osztályos zongoranövendékeket haláláig tanította: 1865-ben felvette az úgynevezett kisebb egyházi rendeket, így ugyan klerikus lesz, de nem pap. Ez azért nem gátolja abban, hogy emelkedett szellemével — mai kifejezéssel élve — ökumenikus gondolkozású legyen. Műveiben sok evangélikus ének dallamát dolgozta fel, zsoltárkompozícióinak egy részét Luther, a 23. zsoltárt pedig Herder weimari evangélikus főesperes szövegére szerezte. S nem talált semmi kivetni valót abban, hogy ő, a katolikus abbé, Krisztus-oratóriumát evangélikus templomban, a weimari mai Herder-templomban, mutassa be és vezényelje. „Én egyedül ahhoz a kipróbált elvhez tartom magamat — írja ezzel kapcsolatban egy levelében —, amely szerint keresem azt, ami bennünket a mi Urunk Jézus Krisztusban egyesít, anélkül, hogy a szomorú időleges különbözőségek megállítanának. A jó Isten hallgasson és áldjon meg bennünket!” Sulyok Imre (Ev. Naptár) hálaadó ünnepre írt igehirdetésében arra mutat rá, hogy a Miatyánk negyedik kérésében „mindnyájunk kenyeréért imádkozunk”. „A többes számban benne van az egész világ, az imádságból következik a többi ember kenyeréért való felelősség is. Az EVSz-nagygyűlés szívszorító élménye volt hallgatni egy brazil kiküldött hozzászólását. Éhínségről, nélkülözésről, nyomorról szólt. Egy pedagógus élményét idézte, aki nyomornegyedek sokszor éhező gyermekei között tanít. Két testvértől, akik sokszor jöttek éhesen az iskolába, kérdezte egyszer: Mit ettetek tegnap? Süteményt — hangzott a válasz. Süteményt, amikor legtöbbször kenyér sincs?! A kislányok azonban elmagyarázták: Édesanyánk újságpapírt áztat vízbe, és amikor jól megpuhul, gombócot csinál belőle. És ez azért jó, mert utána sokáig nem vagyunk éhesek... És még mi panaszkodunk? Hányszor adtál már gyermekednek újságpapírból ételt?! Kenyeret adsz. És eleget! Arra is jut, hogy nap mint nap eldobjanak belőle. És mi azt dobáljuk el a szemétbe, ami másoknak az életet jelentené. Ha a mi kenyerünkért imádkozunk, mindnyájunk kenyeréért imádkozunk. És ha ezért mélyen, hittel imádkozunk, a felelősség is megszületik bennünk mások, mindnyájunk kenyeréért.” MINDNYÁJUNK KENYERE
