Erős Vár, 1984 (54. évfolyam, 1-6. szám)
1984-10-01 / 5-6. szám
ERŐS ®VÄR 11. oldal KETTŐN ÁLL A VÁSÁR Kilencszázan az ország gyülekezeteiben A nagygyűlésen részt vevő vendegek fogadására I12 gyülekezetben készültek július 29-én. (Későbbi tudósítások 120 gyülekezetről számolnak be. — A Szerk.) Lázas várakozás, utolsó simítások, hogy minden szép rendben váija a vendégeket. Nem is vendégeket, hanem testvéreket. A testvéreket, akik a szomszédos népek fiai közül jöttek, vagy akik kilométerek ezreit repülték át, hófödte hegyek vagy csillogó óceánok fölött. Eddigi értesüléseink szerint 640 vendég látogatta meg vidéki gyülekezeteinket, 250 vendég a budapesti gyülekezetekben vett részt istentiszteleten. Volt, ahová két vendég (Pestújhely), volt, ahová 19 (Bakonycsemye) vagy 20(Alberti, Csömör) testvér hozta el egyháza, gyülekezete szeretetét. Testvéri közösség alakult ki ott, ahol a vendégek a zsúfolt templomokban Isten igéjét hallgatták. A madagaszkári lelkész keresztelési igehirdetésében Bakonycsernyén az élet reménységéről beszélt három kisgyermek keresztelésekor. Békéscsabán Vikström érsek több, mint háromezer lelket számláló gyülekezet előtt hirdette az igét, s ott volt Békéscsaba-Erzsébethelyen, ahol új gyülekezeti ház alapkövét tették le. Ez a ház is azzal a reménységgel épül, hogy Isten igéjére éhező fiatalok és öregek hallják majd az élet jó hírét. Csaknem másfél nap állt rendelkezésre, hogy testvéri beszélgetésben távoliak közellevőkké, idegenek barátokká legyenek. Pusztavámon az igehirdetőt, aki az NSZK- ból érkezett, meleg szeretettel és barátsággal fogták körül. Nem első alkalommal állt ő a pusztavámi szószéken. Német ajkú gyülekezeti tagjaink Pusztavámon éppen úgy, mint Dunaharasztin, otthonaikban és a gyülekezetekben az élet minden kérdéséről beszélgettek vendégeinkkel. Közérdekű kérdések éppen úgy előkerültek, mint a gyülekezet örömeinek, gondjainak kérdése. Ahol nem értették meg egymás nyelvét, ott segítettek a tolmácsok vagy maguk a vendégek váltak a kommunikáció eszközeivé, örömmel vállalva a nyelvi nehézségek áthidalását. “Még engem is megértett a néger bácsi” — mondta egy kisgyermek, akit ölébe vett szeretettel a néger lelkész. Külföldi és hazai filmesek csapata örökítette meg a gyülekezeti találkozókat. A templomok ünneplő gyülekezetét éppen úgy, mint a testvéri együttlétet a bakonycsernyei szőlőben, ahol Marika, a háziasszony szeretetét tapasztalhatták meg a vendégek. Isten királyságáról jelképesen úgy beszél a Szentírás, hogy a minden népből, nyelvből, nemzetségből jövők Isten asztalához ülnek és örvendeznek. Budapesten és vidéken — mondta az egyik vendég —, a nagygyűlésen és lelkészlakásokban vagy otthonokban ezen a vasárnapon úgy voltunk együtt fajra, nemre, bőrszínre, társadalmi rendszerekre nézve különböző emberek, de valamennyien Isten gyermekei, mint akik asztalhoz ültünk és kibeszélhetetlen örömmel örvendeztünk. Talán jele volt ez annak, hogy Isten az egész világon minden embert egy asztalhoz akar ültetni, hogy örüljenek, örvendezzenek és a boldog jövőt építsék és munkálják. (Napról Napra, 1984. VII. 31.) Feszült légkörben várjuk idén a karácsonyt. Még meg se született a Gyermek, akit a próféták megígértek, a modern Heródesek hóhér seregei máris végzik népirtó munkájukat, bombákat robbantanak fel és tucatjával gyilkolják azokat, akikre ráúszították őket. Öröm helyett sok fekete karácsony lesz világszerte. Még a Szentföldön is, a fegyveres katonák szeretnének vigyázni a Szent-este békességére, s ahelyett rettegéssel töltik majd az éjszakát, hogy nem jön-e egy öngyilkosságra kész tömeggyilkos, aki felrobbantja alvó bajtársaik felett a kaszárnyát és indítja útnak haza, az otthon váróknak, a karácsonyi üdvözletét: fiatok hősi halált halt. Detroit ünnepelt November 11-én nagy nap virradt a detroiti gyülekezetre, vagy inkább úgy kell mondanom: a gyülekezetekre. Tulajdonképpen két gyülekezet ünnepelt. A detroiti Első Magyar Evangélikus és Református Egyház 1904-ben alakult és most ünnepelte ennek 80. évfordulóját. Az Első Magyar Evangélikus Egyház templomában történt az ünnepség. Már két éve az evangélikus templomban tartják istentiszteleteiket, miután a szomszédos utcasarkon épült nagy templomukat és épületeiket eladták. Az Első Magyar Evangélikus Egyház lelkésze, Nt. Asbóth Gyula ez év január 1-én nyugalomba ment és Ligonierba költözött. A kisszámú gyülekezet képtelen volt önálló lelkészt hívni. így került aztán sor a két gyülekezet közötti megállapodásra. Nt. Szirmai József, aki az óhazában felszentelt evangélikus lelkész és Amerikában református egyházi szolgálatba került, megkapta a Michigan Lutheran Synod püspökének hozzájárulását, hogy a református gyülekezet mellett az evangélikus gyülekezetét is gondozza. A két gyülekezet külön gyűlésen, aztán együttes gyűlésen megállapodott a hitbeli és anyagi részletekben és elhatározták, hogy közösen tartják istentiszteleteiket. Ez meg is történt ez év húsvétja óta. Du. 3-kor volt az ünnepi istentisztelet. Jelen volt az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia részéről nt. Buthy Dénes buffalói lelkész, esperes, aki az angol nyelvű igehirdetést tartotta, míg magyarul dr. Szabó István, ny. clevelandi lelkipásztor prédikált. Szolgáltak még az istentiszteleten, illetve köszöntötték az ünneplő gyülekezetei: ft. Ábrahám Dezső püspök, nt. Bogár József windsori, Kovács Zoltán flinti, Nagy György windsori, Posta József Kalamazoo-i ref. lelkipásztorok és Szirmai József Yte\y\ lelkész. A bevezető liturgiát Dallos István laikus lektor vezette angol nyelven. Megjelent mind az istentiszteleten és az utána következő banketten ft. Pócsai Vendel O.F.M., a detroiti Szent Kereszt Római Katolikus Egyház lelkésze is. Jórészt az Evangélikus Nőegylet tagjai készítették a vacsorát Mrs. Alexander Horváth és Mrs. Margaret Stephens vezetésével. A műsorvezető Nagy Gábor ref. gondnok volt, akinek vendége voltam rochesteri otthonában, amiért is köszönetét mondok. Az orgonista Mrs. Stephen Sivak volt, akinek hosszú évekre nyúló szolgálatát is megköszönték. Két gyülekezet egymásra talált. Legyen az Egyház Urának áldása együttes szolgálatukon. D.B. Mindez csaknem elképzelhetetlennek látszik a normálisan gondolkozó ember előtt. De ugyan hány “normálisan gondolkozó” ember van e világon, és hányán igyekeznek a maguk nyakatekert érvelését “normálisnak” venni? S mindez ugyanakkor, amikor Isten már csaknem 2000 év óta hívogatja magához az emberiséget szeretettel és küldi nekik emlékeztetőül szeretetére a minden évben megújuló örömüzenetet: “Ne féljetek, Gyermek született nektek, a Megváltó...”És a bámulatos, hihetetlennek látszó eseményre az ember helyett Isten angyalai adják meg a mintát a válaszra: “Dicsőség a magasságban Istennek, békesség a földön és az emberekhez jóakarat.” De kettőn áll a vásár. Isten megmutatta az emberiségnek, hogy mi lakik a szívében. Hogy szeretettel viseltetik irántunk. Hogy saját törvénye ellenére se kárhoztatja a bűnöst, hanem megmentésére igyekszik. Hogy nem haragot mutat hűtlenségeink miatt irányunkban, hanem jóakaratot. Hogy békességet akar mindenkinek. A kérdés csak az, hogy mit akarunk mi, emberek. Hogy elfogadjuk-e a felajánlottakat vagy félre lökjük Isten áldó kezét? Hogy igyekszünk egymással békességben élni, vagy inkább a saját igazunkat hajtogatjuk, és ha törik, ha szakad, annak igyekszünk érvényt szerezni? Hogy a válasz nem magától értetődő, és hogy mi nem vagyunk hajlandók Isten jószándékát hasonló jószándékkal viszonozni, annak egyszerűen mi vagyunk az oka. Kezdjük csak azzal, hogy “dicsőséget” adjunk Istennek. Neki Magának nem kell különösképpen a mi dicsőség adásunk, de hogy mi nem adunk Neki dicsőséget mindazért, amit értünk tett és tesz, az gyakorlati istentelenségünkből ered. Nagyon sokan megsértődnének, ha azt mondanánk nekik: ti istentelenek vagytok. Ez nem ateizmus, nem istentagadás. Mégcsak isten-ellenesség sem. Kevesen vannak olyanok, akik kimondottan Isten ellen dolgoznának. Az istentagadók egyszerűen kijelentik, hogy nincs isten, s emiatt veszik semmibe az ún. “isteni törvényeket”, azaz a 10 parancsolatban “öszszefoglalt közösségi alapelveket”. Az istenellenesek tevékenyen dolgoznak mindannak lerombolásán, amely egy Magasabb Hatalomra mutat. De milliókat lehetne minden országban az istentelenek táborába sorolni, főleg olyan államokban, melyek az úgynevezett keresztyén kultúrkörbe tartoznak. Nyugodtan mondhatjuk, hogy csaknem minden keresztyén egyház legalább 70%-ban istentelen. Tudja, hogy van Isten, nem bántja és nem bánja a templomokat, az istentiszteleteket, de önmaga nem vesz részt Isten tiszteletében, mert úgy érzi, hogy jól megvan Isten szoros figyelembe vétele nélkül is. Legnagyobb részben nem követ el törvénybe ütköző cselekedeteket, de ugyanakkor kiköveteli magának azt a jogot, hogy ha neki jó, akkor büntetlenül megtehesse azt, amit szeretne. Tud Isten nélkül élni, és erre még talán büszke is, s magát “felvilágosodottnak” tartja, akinek számára ilyen “régi babonák” elvesztették jelentőségüket. Az ilyenek számára mondja az angyali üdvözlet, hogy ne feledjék el, hogy mindazért, ami őket körülveszi: a napsugárért és az esőért, a szülő szerétéért és a gyermek növekedéséért, a mindennapi kenyérért és a fedélért Istené a di-
