Erős Vár, 1983 (53. évfolyam, 1-6. szám)
1983-04-01 / 2. szám
6. oldal EROS®VÁR FINNORSZÁGI LE VÉL A finn magyar testvéri kapcsolatok lelkes szószólója dr. Molnár Rudolf evangélikus lelkész. Az 1941/44-es második finn—szovjet háború idején mint ösztöndíjas tanult Finnországban. Ezt budapesti és monori lelkészi szolgálat követte 1957-ig, amikor a magyar nyelv és irodalom tanára lett a turkui és a tamperei egyetemen. Ezzel párhuzamosan finn lelkészi munkát is végzett. Finnországban megjelent művei közül legjelentősebb a magyar bibliafordítások történetéről írt könyve. Finn feleségével, Elmivel Magyarországon 1944 és 1957 között “átéltünk mindent, amit Isten reánkmért, hogy közelebb jussunk Hozzá!” Nemrégiben két hétig az Egyesült Államokban voltak, hogy a jelenleg itt tartózkodó kutató-orvos fiukat meglátogassák. * Észak hangjaként küldök tudósítást olvasóink számára. Mivel már két éve nyugdíjban élek, az időszerűség felmérése kissé elmosódik az ilyen korban és állapotban. Ezért a levélformát választva, gondolom nem válók időszerűtlenné akkor sem, ha ez az írás jó félév múlva, vagy még később kerül az olvasók kezébe. Dehát inkább a tárgyra! Az elmúlt nyár különösen szép volt és eseményekben gazdag. Szép azért, mert igazi kánikulás nyár volt 28—30 fokos hőmérséklettel, ami itt ritkán van, aztán azért is, mert több atyánkfiával találkozhattunk, köztük az olvasóink előtt is jól ismert Szigethy Sándorral, az India-cikkek írójával. Feleségem egy interjút is készített vele, mely a finn Herattaja (Ébresztő) újságban jelent meg. Ebben a cikkben írja párom Sándor barátunkról többek között, hogy ő két gépet használ és vezet: repülőgépet és biciklit, de e kettő között nem hajlandó mást használni. Vallomás Oly jó, hogy érzem: kezemben kezed. Követ a léptem: elmegyek Veled! Oly jó, hogy ériem, mit ajkad beszél. Hallgatok Rád, és nem érhet veszély. Oly jó, hogy látom: Golgota hegyén lettem a Tiéd, lettél az enyém! Oly jó, hogy hiszem: megmosott véred. Te vagy nekem a Feltámadás, Élet! Palotai Gyula A finn nyár azért is gazdag volt, mert valamennyi ébredés! mozgalom megrendezte szokásos nyári konferenciát több tízezerre menő résztvevővel. Az előző évben Sándor barátunkkal az “imádkozók"konferenciúján vettünk részt. Most, a “felébredtek” nyári ünnepén lehettünk jelen. Igazában ez a levelem lényege. A konferencia főprédikátora a korombeli Osmo Alaja volt, a mikkel! egyházkerület nyugdíjas püspöke. Beszéde alapja Máté evangéliumának az a része volt, ahol Jézus megkérdezi tanítványait, hogy kinek mondják őt az emberek (Mt 16:13-19). Kissé szabad fordításban így is idézhetném a püspököt: mit mondanak az emberek róla. Így vonta egyre szorosabbra a kört a következő mondatban: mit szólnak az emberek mindehhez? Egyre égetőbbé vált a kérdés, mikor a fejtegetés során azt hallhattuk, hogy napjainkban majdnem mindenütt függetlenítjük magunkat attól, hogy mit szólnak dolgainkhoz az atyafiak, a szomszédok, a barátok, az idegenek. Államban, egyházban, családban egy-egy “hivatása magaslatán" álló elhatároz valamit anélkül, hogy megkérdezné, sőt csak rágondolna arra, hogy mit szólnak a többiek mindehhez. Ha nem is lehet hitünk alapja az emberek véleménye, ha megigazulásunk nem is függ az emberek hozzászólásától, vájjon nincs-e igaza a püspöknek, mikor a szabadosság elve alapján fittyet hányunk arra, hogyan is vélekednek dolgainkról az emberek. NAGYPÉNTEKEN Hallod-é az ütéseket? Most verik be a szegeket. — Hallom, hallom, s olyan mintha a szívemen át hasítana. Látod-é? Már áll a kereszt, a gyötört kéz s láb vért ereszt. — Látom, látom, s nekem olyan: szívemből jön a vérfolyam. Hogyha mindez szíven sebez, tudod-é, hogy mért esett ez? — Tudom, tudom: én helyettem, én miattam, én érettem. Kónya Sándor Levelem második része biztosan akkor is aktuális lesz, amikor megjelenik, mert arról szeretnék néhány szót írni, mint fogadatlan prókátor, amit a világ “finnezésnek" (Onnlandisieren) mond. Finn atyánkfia! nem különösen örülnek ennek a kifejezésnek, s ha bár ezt ők számtalanszor kijelentették, “az emberek" mit sem törődve, továbbra is használják akkor, amikor a finnek viszonyát a Szovjetunióhoz, keleti nagy szomszédjukhoz akarják vázolni, vagy felmérni. Csak mellékesen nem lehetne ugyanígy dánizálásnak, norvégizálásnak, vagy esetleg németezésnek nevezni ezt a viszonyt, amit az előbb nevezett népek "nagy" szövetségesükhöz vagy szövetségeseikhez képviselnek kényes és nem kevésbé kényes kérdésekben. Vájjon nem kellene megismételni Jézus kérdését: Es mit szólnak ehhez az emberek, a többi népek emberei, tagjai, mikor fittyet hánynak ezek az amazok véleményére? Ezzel a levéllel köszönt kedves mindnyájatokat atyátokfia Molnár Rudolf Március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmából a clevelandi városházán Voinovich polgármester ünnepélyes fogadást rendezett a magyar kolónia vezetőinek részvételével. Ez alkalommal mondta el lapunk szerkesztője angolul az alábbi imádságot, melyet fordításban közlünk. Örökkévaló Atyánk, a teremtett mindenség Ura! Ezekben a böjti napokban szent Fiad szenvedésére és áldozatára emlékezünk, aki életét adta, hogy nekünk életünk legyen. Tégy minket a te szereteted hordozóivá az egész emberiség felé, hogy üdvösséged jóhírét a föld minden népe meghallhassa. Emlékezetünkbe idézve azt a dicsőséges márciusi napot, amikor 135 esztendeje ősapáink felkeltek az elnyomás ellen a magyar nemzet szabadsága és függetlensége védelmében: néked köszönjük példájukat, mely arra tanít, hogy a reánkbízott drága örökséget, a szabadság magasztos eszményét magánál az életnél is többre becsüljük. Bocsásd meg nékünk, Istenünk, ha néha keserűséggel gondolunk arra, hogy történelmünk folyamán újra-meg újra magunkra maradtunk a zsarnokság elleni küzdelmeinkben. Mennyei Atyánk, Te tudod, hogy mi, akik itt most összegyülekeztünk, hálásak vagyunk azért, hogy ez az ország befogadott és alkalmat adott új élet kezdésére: mégis soha nem feledhetjük szülőhazánkat, hiszen egyek vagyunk ezzel a tragikus néppel. Szívszorongva gondolunk nemcsak a csonka-hazára, hanem az elszakított területek kettős járma alatt végveszélybe jutott testvéreinkre is, az emberi jogaiktól megfosztott milliókra, akiknek mindennapos társuk a félelem és a halál. Úristen, minden idemenekült nemzetiséggel együtt — egy szívvel — könyörgünk valamennyiünk elnyomott hazájáért, minden népért, amely az istentelen zsarnokság rabszolgasága alatt szabadságvágyának valóraváitásáért küzd. De könyörgünk ezért a városért és befogadó hazánkért is. Add, hogy felelős vezetőink soha ne veszítsék szemük elől az egész emberiség közös szabadság-eszméjét. Békéért imádkozunk, Urunk, igazságos békéért. Adj felülről való bölcsességet a világ hatalmasainak, hogy végre béke legyen a földön a nemzetek között, békesség otthonainkban, békesség a szívünkben. Áldd meg összejövetelünket a Te kegyelmed gazdagsága szerint, Jézus Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.
