Erős Vár, 1982 (52. évfolyam, 1-6. szám)
1982-10-01 / 5. szám
EROSWte 5. oldal gyülekezetek elnéptelenednek. Nosztalgiából sem szervezeti kereteket, sem épületeket nem tartanak meg. Ami az amerikai átlagpolgár látóhatárát illeti, az valóban meglehetősen am-rikacentrikus. A nem-amerikai ezt szűknek érzi, de ne feledjük, hogy Európa nagyságú országról van szó, melynek befolyása sem utolsó. 9. Az egyházi szolgálatban, igehirdetésben, teológiai munkában bizonyos gyakorlati beálítottság érvényesül. A gyakorlatiasság nem ellentétes feltétlenül a mélységgel. Amerikában nem lehet olyan mértékben tradicionális keresztyén életre támaszkodni, mint Európában. Amit ott hirdetnek, annak érthetőnek és építőnek kell lennie, annak meghallgatásra kell találnia, különben nincs gyülekezet, vagy a lelkészt küldik el. Német teológusok könnyen mondják, hogy pl. az amerikai bibliai teológia módszerében nem elég kritikus. A németekénél sokkal kritikusabb a módszerek egyoldalúságával szemben. A teológiai munka komolyságára egy adat: az elmúlt évek során 55 kötetes Luther-kiadást jelentettek meg. Két — már nem mai — név: két amerikai teológus neve, Reinhold Niebuhr és Paul Tillich. S egy könyveim: Patrick Henry, New Directions in New Testament Study, 1979 (Új irányok az újszövetségi kutatásban) — páratlanul érdekes, gyakorlati, kritikus és átfogó bevezetés. 10. Spiritualitás. Teológiai Akadémiánk északamerikai látogatói kérdezték az épület megtekintése után: hol a kápolna? Mutattam a zuglói templomot. Nem, nem arra gondolnak, hanem hol van az a hely, ahol a hallgatók, akik mások lelki vezetői, tanácsolói lesznek, maguk is elcsendesedhetnek? Aztán, amikor 1976-ban néhány órát New Yorkban tölthettem és meglátogattam a Lutheran Church in America székházát a Madison Avenue-n, akkor megmutatták a kápolnát is. Meglepődve hallottam, hogy rendszeresen (emlékezetem szerint hetente egyszer) rövid istentiszteletet tartanak az ott dolgozók részvételével. Nem a munkaidő alatt. Ilyenkor korábban jönnek be a hivatalba. — A spiritualitás, tudom, nem helyiségek és alkalmak dolga, de feltétlenül az is. EGYHÁZ ÉS ÁLLAM Az alcím így különös, hiszen éppen az Egyesült Államokat szokták klasszikus példaként említeni arra az egyházpolitikára, melyet ezek a szavak jellemeznek: szabad egyház a szabad államban. Iskolákban imádság nincs, hitoktatást nem tartanak. Az evangélium hirdetése a szabad verseny keretei között történik. Szabad a terep minden felekezetnek, vallásalapítónak, vagy gurunak. Robert J. Marshall idei látogatása alkalmával említette, egyesek lelkésznek adják ki magukat és temetési szolgálatokra vadásznak, s az egyháznak a saját “propagandáján” és hívei belátásán kívül semmilyen más védekezésre sincs lehetősége. Természetesen egyházi adó sincs, csupán önkéntes hozzájárulások és adományok. A mi helyzetünkhöz képest azonban óriási különbség, hogy az egyháznak ott lehet profitszerző vagyona. Ehhez hozzátartozik a veszteség rizikója is. Az említett New York-i St. Peter gyülekezet pénzét részvényekbe fektette és 800.000 dollárt veszített. Ezért nem túlzás azt állítani, hogy az egyház vagy egy-egy gyülekezet pénzügyeit, de személyzeti ügyeit is, a kapitalista gazdálkodás szabályai szerint intézik. Egy kedvezmény azért mégis van: a jótékony célú adományok, s ilyen az egyháznak adott támogatás is, csökkenti az adóalapot. A progresszív adózási rendszerben, adott esetben, az ilyen adakozás egyenesen “hasznos” lehet az adózónak. Arról nem is beszélve, hogy egészen más az adózás és az adakozás presztízse. (9) A diakóniai és karitatív munkánál, mely szintén jelentős, természetes együttműködés folyik az egyházak és a különböző szintű kormányzati szervek között. A kiterjedt diakóniai munka nem lenne lehetséges a kormányzat pénzügyi támogatása nélkül. Nyilván elengedhetetlen az egyháztagok áldozata is. 1968-ig az Egyeséit Államok — a bevándorlókon kívül — 110.000 menekültet fogadott be. A többszázezer vietnami menekült fogadása is úgy történt, hogy az állam pénzt adott, az egyházak pedig végezték a munkát. Evangélikus lelkészek megtalálhatók a gyülekezeti munkán kívüli területeken is. Így főiskolákon és egyetemeken 800 evangélikus lelkész teljesít szolgálatot. Az evangélikus egyházak rendszeresen küldenek lelkészt Washingtonba a kongresszus mellé, hogy a kongresszusi és képviselőházi tagok és kormánytisztviselők segítségére legyenek. Sokszor találhatók egyházi emberek egyegy elnök vagy más vezető politikus kíséretében. Tábori lelkészek (military chaplain) szolgálnak az amerikai hadseregben. Az elmúlt években olvashattunk arról az egyházi tiltakozásról is, hogy a CIA ne használjon hírszerzésre lelkészeket vagy misszionáriusokat. * Észak-Amerika hatalmas terület. A helyzet sokrétű. Lehetetlen az evangélikusság életéről A 70 éves magyar cserkészmozgalom előtt kívánunk tisztelegni az alábbi cikkel. A mozgalmat elindító Lord Baden-Powell szellemében, de sajátos magyar lélekkel virágzott hazánkban a cserkészet, míg a rendszer azt meg nem szüntette. Most az emigráns cserkészek ezrei folytatják a munkát ifjúságunk magyarnak való megtartására. Mindnyájunk számára, akik valaha is elmondtuk a cserkészfogadalmat: “...teljesítem kötelességeimet, melyekkel Istennek, hazámnak és embertársaimnak tartozom...”, bizonyára régmúlt idők kedves emlékeit éleszti fel egy 1935-ös mozgótábor alábbi leírása. A beszámoló annak idején az Ifjú Évek c. ev. folyóiratban jelent meg, Kónya Lajos tanítónövendék tollából, aki a soproni ev. tanítóképző 62. sz. “Pálfy” cserkészcsapatához tartozott. Aki meg akarja ismerni ezt a kis országot, az ne üljön vonatra, de még csak repülőgépre se, hanem vágjon neki gyalogszerrel, mint mi, 62-es Pálfy-cserkészek tettük a nyáron. Hála parancsnokunk kitűnő szervezőkészségének, azt hiszem kevés csapat dicsekedhetik olyan mozgótáborral, mint a mienk volt. Röviden leírom az útvonalat. Sopronból elmentünk részben gyalog, részben vasúton Győrbe. Onnan hajón Pestre, másnap tovább Mohácsra. Ez eddig afféle próbatábornak számított, ott kezdődött a gyalogtúra — hazafelé. Mohács—Pécs— Dombóvár—Fonyód útvonalon gyalog, Fonyódról áthajóztunk Badacsonyba, Gulácstól Ukkig vonattal mentünk, onnan Egyházashetye—Alsóigazán alapos és átfogó képet adni ilyen szűk keretek között és lényeges helyszíni benyomások nélkül. Ha sikerült csak néhány pontot eddig mellőzött szempontokra felhívni a figyelmet és néhány előítéletet, akár pozitívat, akár negatívat, megingatni, azt hiszem, akkor máris igazabban értjük az észak-amerikai evangélikusok életét, szolgálatát és problémáit. Reuss András *** JEGYZETEK (6) Néhány éve megkísérelték, hogy a St. Peter egyháznál otthont találó számos más nemzetiség közé a hatalmas városban szétszóródott magyar evangélikusokat is befogadják, magyar istentiszteletek tartásával. Ez a kísérlet nem járt sikerrel. (7) Saját orsz. egyházunk, az LCA hasonló miszsziói felhívása (Strength for Mission) 1978—80- ban szintén igen sikeres volt. (8) Minden esetben a gyülekezetnek az egyházkerület által jóváhagyott alapszabálya a döntő a hovatartozandóság kérdésében. (9) Nem is olyan sok évvel ezelőtt a budapesti Evangélikus Elet még úgy informálta olvasóit, hogy az amerikai állam az egyházfenntartó adakozás 10%-át egyszerűen elkobozza a hadikiadások fedezésére. ság—Sárvár—Felsőság—Peresztegen át Sopronba gyalog. Az egész mozgótábor 26 napig tartott és rengeteg élménnyel szolgált mindannyiunknak. Sopronból június 24-én indultunk útnak 35-ös létszámmal, szöges bakancsokkal és tömött hátizsákkal. A beosztás a következő volt: parancsnoki félraj (segédtiszt, szolgálatvezető, szálláscsinálók, mentő és titkár, tábortűz-vezető, rajzoló és néprajzi gyűjtő) és három őrs. Az élelem és a szállás kérdése a nálunk szokásos módon oldódott meg. A parancsnok úr levélben kérte az egyes falvak tanítóinak segítségét — s ennek kivétel nélkül, derekasan meg is feleltek —, úgyhogy minden faluban készen várt a szállásul szolgáló pajta vagy iskolaterem. Az élelmezés családoknál történt, többnyire egyesével. Így mindennap más-más családi körben étkeztünk, jobban megismertük a népet, elbeszélgettünk az emberekkel és végigélveztük a Dunántúl magyaros vendégszeretetét. (Jó módszer és főleg olcsó. Tessék megpróbálni!) Napi átlagban kb. 18 km-t tettünk meg, de úgy is volt, hogy 30-at mentünk. Az indulás többnyire reggel vagy estefelé történt, de a déli hőségtől sem riadtunk vissza. Egyszer meg éjjel 1 órakor indultunk riadós-ébresztőyel és hadijátékkal egybekötve. (Ez aztán a cserkészélet!) Az őrsök legtöbbször külön falvakba voltak szállásolva, egy-egy nagyobb faluban aztán megint együtt volt a csapat. Csodálatosan megedződtünk a gyaloglásban és összenőttünk a hátizsákunkkal. Vígan bandukol-
