Erős Vár, 1981 (51. évfolyam, 1-6. szám)
1981-04-01 / 2. szám
ERŐS <© VÁR 3. oldal ég, csúfolódott a föld, gúnyolódott a pokol, mikor Jézus elvette az ecetet! Krisztus keresztje nagy tanítás a szeretetről: mindenek nyelvén beszélő kioktatás arról, hogy mivel tartozunk mi emberek Istennek és egymásnak! Krisztus keresztje felmutatása a legnagyobb parancsolatnak: Szeresd a te Uradat Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből... és szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Júdás elpártolhatott, de Krisztus még az arcul verések után is, ostorcsapások után is, a töviskorona alatt is, még keresztre feszítve is állhatatos volt. Mi nem Júdásnak, hanem Krisztusnak a tanítványai vagyunk. Isten szent ügyéhez, szentegyházunkhoz meg nem alkuvó hűséggel hívek maradunk! Imhol az ember, szólt Pilátus. A zsidók pedig így feleltek: Feszítsd meg! Feszítsd meg! íme, az Istennek Báránya, aki elveszi a világ bűneit, íme, az igazi ember, a mi Megváltó Urunk, Jézus Krisztus! Ki teéretted haldokolva ezt mondotta: Atyám, bocsáss meg nekik! Atyám a Te kezedbe teszem az én lelkemet! A nagypéntek fekete gyászát azonban felváltotta a győzelem nagy ünnepe: a húsvéti csoda! Diadaláért áldjuk ma Istent, Krisztus diadalának fénye, ereje, hite, járja át ma szívünket! És hódoltasson meg minket is, kicsinyhitűeket a feltámadás örök csodája! Testvérem nem az a te húsvétod, ha ünneplő ruhába öltözöl, vagy ünnepi ebédhez ülsz. Még az sem, ha elhiszed a húsvéti csodát! Hanem az, ha most az ünnepekben örökre átadod életedet, szívedet az élő Jézusnak! És ezt mondod: Jézusom a tiéd vagyok, veled vagyok! Éretted, a te egyházadért, Veled szívesen szenvedek tiportatást, üldöztetést, legyalázást és halált! Mert részesülni akarok a te diadalodban! Ez a Jézusnak való önátadás a te lelkednek, életednek egyetlen, örök, szent húsvétja! Ezt a húsvétot adja meg neked és árassza reád az Isten. Ámen. Pohóczky Béla A kényszerű dolgok örömteljes elvégzése nagyobb kielégülést szerez, mint valami, amit szívesen akarnánk megtenni. * Életünk legfontosabb kérdése az életkérdés: ezt egyedül Jézus oldja meg, az Élet Fejedelme. VESSÉTEK KI A HÁLÓT! A halászbárka mozdulatlanul feküdt, mintha belefaragták volna a víz sima tükrébe. Arrébb a meleg víz enyhe páráján át más bárkák körvonalai bontakoznak ki, ahogy az éjszaka sötétjét lassan felváltja a hajnali derengés. A bárkában heten vannak. Félig fekszenek, félig ülnek, a meleg víz felett meztelenül, mintha szunyókálnának. Pihennek. Mind ébren vannak, de hallgatnak. Olyan az egész, mint egy kép: minden áll és minden él. Most a mozdulatlan kép megelevenedett. Az egyik férfi megmozdult, lassan felkelt, odament a bárka oldalára, ahol a hálók lógtak a vízbe. — Ott állt egy darabig, mint aki azon gondolkodik, vajon megéri-e a fáradságot, hogy egyáltalán lehajoljon. Aztán megszólalt: “Tamás! Vonjuk ki!” — “Úgy sincs benne semmi” — szólalt meg egy hang a bárka mélyéből, anélkül, hogy a beszélő megmozdult volna. — Az előbbi most lehajolt, megfogta a háló egyik kötelét és kicsit megemelte. “Semmi” — mondta —, “egész éjjel semmi. ” Szavában nem volt indulat, üresen csengett. — Felegyenesedett, visszament a helyére és újra ülő szoborrá meredt. — Szemei a távolba néztek, ahol mind több és több csónak és bárka vonala bontakozott ki a pirkadat rózsásan derengő fényében. — Majd oldalt fordította fejét a part felé. — A falvak és városok csendesen feküdtek, mint élettelen szürke nagy kövek. — Nézte, nézte és lelkében lassan megtelt minden élettel. * Emberek nyüzsögtek a parton, a város felől karavánok siettek, a vízen gyors evezőcsapásokkal futottak ugyanafelé a pont felé a bárkák. Mind-mind egy helyre, oda, ahol az ő bárkája állt. Ő bent állt a bárka közepén, a bárka orrában ült valaki és beszélt. — Flangja zúgva szállt a parton állók felé. Az emberek néha hangosan felkiáltottak, majd olyan csend lett megint, hogy csak a pázsiton arrébb játszó gyermekek hangjának csilingelése hangzott, mint harmonikus aláfestése a mély férfihangnak. — Aztán a hajó orrában ülő elhallgatott és felkelt. Az emberek a parton elkezdtek hangosan kiabálni. De a Mester nem fordult hátra, odaszólt hozzá: “Elég volt mára, evezz a mélyre!” — “Evezz a mélyre!" “Evezz a mélyre!" — zúgott benne újra és újra a hang. — Feje lassan a mellére bukott. — Elaludt. jjC Aztán egyszerre megint ott állt előtte a Mester. “Fiaim, van-e valami ennivalótok!” — kérdezte. Felelni akart, de csak a gondolat futott át az agyán: “Egész éjjel semmit sem fogtunk. ” — A kérdés újra hangzott: “Fiaim, van-e valami ennivalótok?” — Ijedten ugrott fel. A Mester alakja messze ugrott tőle, de ott volt a parton. Ott állt. Alakját betakarta az áttetsző hajnali pára fátyola. — “Nincs" — kiáltotta Péter, aztán zavartan körülnézett. — Nem. Nem álmodik. A többiek is ott álltak mellette előrehajolva, a partot kutatva. A víz tükrén újra végigfutott a hang: “ Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldala felől és találtok!" — Egy pillanatig még állt a hét szobor. Aztán egyszerre ugrottak a hajó bal oldala felé, hogy majd felborult. Péter elsőnek ragadta meg a felvonókötelet. Gyorsan húzta az üres hálót. Aztán át a másik oldalra. Bent volt. Néhány perc csend. — Senki nem mert mozdulni, senki nem mert szólni. — “Húzzuk ki” — törte meg végül a csendet a sokszor elhangzott utasítás, de most valami lázas izgalom remegett benne: Hátha, talán. — A bárka egyet rándult jobbra. — Biztos! — Ketten ugrottak és húzni kezdték. Izmaik megfeszültek a roppant súly húzásával. Lábuk a bárka oldalának feszült. Már négyen húzták, már hatan. Vad elszántsággal markoltak újra és újra a kötélbe. A bárka recsegett-ropogott, a háló alig mozdult, mintha irtózatos kövek volnának benne. — A néma küszködésben most egyszerre egy diadalmas kiáltás harsant fel: “Az Úr az!” — Egyszerre engedték el a kötelet és fordultak a part felé. A parton ott állt a reggel fényében mozdulatlanul és szelíd mosollyal Jézus, a Feltámadott. A megcsillanó hullámokban egy ember úszott nagy kemény mozdulatokkal a part felé: Péter, a halász. Mögötte messze maradt a bárka. — Fejét most felveti a vízből, hogy el ne vétse a célt: a parton várja őt a Mester. — Közel és távol élednek a városok és falvak, emberek élnek ott. — Fejét megint a vízbe ejti és szívében zúg, egyre zúg a hang: “ Vessétek ki a hálót." M. Gy.
