Erős Vár, 1977 (47. évfolyam, 1-6. szám)

1977-04-01 / 2. szám

4. oldal ERŐS VÁR A “Lutheran Church in America” Magyar Konferenciájának lapja. Szerkesztő és kiadó: Juhász Imre Munkatársak: a magyar evangélikus lelkészek. “ERŐS V Á R” “MIGHTY FORTRESS”) P. O. Box 02148, Cleveland, Ohio 44102 Published by the Hungarian Conference of the Lutheran Church in America. Issued bimonthly: I’elirnarv, April, .lime, August, October and December. No. 2. (189) Vol. 43. APRIL 1977 Subscription: $3.00 a year. Second-class postage paid at Cleveland, Ohio. FONTOS! Minden szerkesztőségi anyag, kézirat, gyülekezeti hír, úgyszin­tén a lappal kapcsolatos minden levelezés, előfizetés és adomány erre a címre küldendő: "ERŐS VÁR” P. O. BOX 02148 CLEVELAND, OHIO 44102 Az “ERŐS VÁR” előfizetési díja egy évre csak 3 dollár. Szívesked­jenek a lejárt előfizetéseket kése­delem nélkül beküldeni a fenti címre. Be nem jelentett címváltozás esetén a posta a kézbesíthetetlen újságot megsemmisíti, a kiadóhivatalnak pedig külön portót kell fizetnie. Erre a költ­ségre különösen nem-előfizetők, kése­­delmező előfizetők, vagy többéves hát­ralékban lévők esetében nehéz fedeze­tet találni. Ezért kérjük olvasóinkat, hogy min­den esetben pontosan adják meg címü­ket a “Zip Code” szám feltüntetésé­vel együtt! Az újságot “Zip Code” szám nélkül nem kézbesíti a posta. Címközlésnél tüntessék fel az utca megjelölését is; pl. St., Rd., Ave. Ugyanis egyes postai zónákban azonos nevű utcákat csak így lehet megkülön­böztetni. Printed by Classic Printing Corporation 9527 Madison Ave., Cleveland, Ohio 44102 AZ UTOLSÓ ÉNEKES-KOLDUS HOGYAN került a vidékre, senki sem tudta. Szűcs Örzse néne állítgatta ugyan téli estéken a fonóban, hogy ő “látta" a sorsát, de Örzse néne egy kis pénzmagért, vagy jóféle harapni­valóért sok mindent “látott”, Tavasszal is, hogy szegény Kerekes Zsuzsi “láttatott” vele, megnyíltak a vénség szemei. Látta a ringóderekú, örökké har­matosszemű világszép Zsuzsikát egy igen nagy házban, bekötött fejjel. Lencsét válogatott az asztal mellett és énekelt. Egy nagyerejű, feketehajú legényt is látott mellette állni, s annak még a hangját is tisztán hallotta. Amint te válogatod, édes, a len­csét, úgy válogattam én is a leányok között s a nagy világ minden fejér­népe közül téged választottalak. So­kat kerestelek, sokat harcoltam ér­ted, de már az enyém vagy s az is maradsz. Akkor villant fel Örzse néne előtt ez a Zsuzsika számára csodaszép “lá­tás", amikor a leány erősen bízott még abban, hogy a bíró fia feleségül veszi, amint ígérte. Adott is Örzse néninek a megerő­sítő látásért akkora zacskó lisztet, s olyan nagy darab sonkát, hogy alig tudta az öreg mama hazacipelni. Zsuzsika meg, ha lehet, még szeb­bé, még virágzóbbá nyílott ettől az ígézetes látástól. Csakhogy e nyílás nem tartott sokáig. Az elképzelt boldogságból nem lett semmi, mert a bíró más asszonyt választott a fia mellé, és nem Kere­kes Zsuzsit, a szép koldustarisznyát. A Zsuzsi meg kútba ugrott és — eltemették. Hát ennyit érő volt csak a vénség “látása”, aztán még higyjen az ilyenféléknek az okos ember. De mivel más emberfia még annyit sem tudott mondani a külö­nös életű koldus sorsáról, mégis ter­jedt a meséje, mint pörje a szántó­földeken. Ostobának, hihetetlennek minősí­tette a “látását” mindenki, de kiir­tani és elfeledni már nem lehetett. Tudta a Bakony erdő sok kis fa­lucskája s hitték, ha hitték, az erdők mélyén élő szénégetők és favágók is. A “LÁTÁS" szerint gazdag ember volt egyszer a különös koldus, talán még a királyoknál is gazdagabb. Kincsei nagy vasládákban feküdtek elásva a föld alatt, a háza melletti kis tisztáson, hét láb mélységben. A háza fönnt büszkélkedett ezidő­­tájt a havasok tetején, Erdélyország­­ban. Szép, emeletes, tornyos ház volt s tölgyfából épült. Szőke, csupa-se­­lyem asszonya esténként mindig ott állt a toronyszoba ablaka előtt és félig kihajolva a bontakozó alko­nyatba, várta haza az urát, ki az erdőket bújta vad után. Még télen is nyitott ablaknál leste a jöttét, s ez lett a veszte. Egyik napon, amikor már erősen kavarta a havat az erdei szél s olyan volt már a közeli fenyőerdő, mint ezüsttel díszített karácsonyfák, se­hogyan sem akart elérkezni a vi­szontlátás pillanata. Múltak az órák, a szél elállt s oda­­künn fagyni kezdett. A hópihék is megfagytak a levegőben s mint csillogó kristályok estek a földre. Az ég kiderült s kisütött a hold. Újhold volt éppen. Nagy, kerek arca világított s fényt öntött a földre. Titokzatos, nagy csend volt a vi­lág. Éjfélre járt. Az asszonyt különös, soha nem ér­zett sóvárgás lepte meg, melle hul­lámzóm kezdett, mélyeket kortyolt a friss levegőből s mintha minden szip­pantásával a hold sugarából ivott volna. Teste könnyű lett, súlytalan, mint a fosztott tolipille. S ekkor történt a csoda. A sugarak sűrülni, tömörülni kezdtek s mindenki láthatta az ezüst­­hidat, amit a toronyszoba ablaka felé vertek. Az asszony alakja is világosan ki­vehető volt, de már nem az ablaknál állt, hanem az éjféli teli hold ezüst hídján lebegett. Aranyszőke haja merő ezüstté vál­tozott s a ruhája is éppen olyan volt, mint a megfagyott, szikrázó, ezüstös hópihék. E látomás azonban csak röxnd ideig tartott, mert az asszony mögött felcsapódott az ezüst híd. A hold a felhők mögé bújt ismét és senki sem tudja, mi lett a szép asszonnyal. Alighogy üres lett a nagy ház,

Next

/
Oldalképek
Tartalom