Erős Vár, 1977 (47. évfolyam, 1-6. szám)
1977-04-01 / 2. szám
4. oldal ERŐS VÁR A “Lutheran Church in America” Magyar Konferenciájának lapja. Szerkesztő és kiadó: Juhász Imre Munkatársak: a magyar evangélikus lelkészek. “ERŐS V Á R” “MIGHTY FORTRESS”) P. O. Box 02148, Cleveland, Ohio 44102 Published by the Hungarian Conference of the Lutheran Church in America. Issued bimonthly: I’elirnarv, April, .lime, August, October and December. No. 2. (189) Vol. 43. APRIL 1977 Subscription: $3.00 a year. Second-class postage paid at Cleveland, Ohio. FONTOS! Minden szerkesztőségi anyag, kézirat, gyülekezeti hír, úgyszintén a lappal kapcsolatos minden levelezés, előfizetés és adomány erre a címre küldendő: "ERŐS VÁR” P. O. BOX 02148 CLEVELAND, OHIO 44102 Az “ERŐS VÁR” előfizetési díja egy évre csak 3 dollár. Szíveskedjenek a lejárt előfizetéseket késedelem nélkül beküldeni a fenti címre. Be nem jelentett címváltozás esetén a posta a kézbesíthetetlen újságot megsemmisíti, a kiadóhivatalnak pedig külön portót kell fizetnie. Erre a költségre különösen nem-előfizetők, késedelmező előfizetők, vagy többéves hátralékban lévők esetében nehéz fedezetet találni. Ezért kérjük olvasóinkat, hogy minden esetben pontosan adják meg címüket a “Zip Code” szám feltüntetésével együtt! Az újságot “Zip Code” szám nélkül nem kézbesíti a posta. Címközlésnél tüntessék fel az utca megjelölését is; pl. St., Rd., Ave. Ugyanis egyes postai zónákban azonos nevű utcákat csak így lehet megkülönböztetni. Printed by Classic Printing Corporation 9527 Madison Ave., Cleveland, Ohio 44102 AZ UTOLSÓ ÉNEKES-KOLDUS HOGYAN került a vidékre, senki sem tudta. Szűcs Örzse néne állítgatta ugyan téli estéken a fonóban, hogy ő “látta" a sorsát, de Örzse néne egy kis pénzmagért, vagy jóféle harapnivalóért sok mindent “látott”, Tavasszal is, hogy szegény Kerekes Zsuzsi “láttatott” vele, megnyíltak a vénség szemei. Látta a ringóderekú, örökké harmatosszemű világszép Zsuzsikát egy igen nagy házban, bekötött fejjel. Lencsét válogatott az asztal mellett és énekelt. Egy nagyerejű, feketehajú legényt is látott mellette állni, s annak még a hangját is tisztán hallotta. Amint te válogatod, édes, a lencsét, úgy válogattam én is a leányok között s a nagy világ minden fejérnépe közül téged választottalak. Sokat kerestelek, sokat harcoltam érted, de már az enyém vagy s az is maradsz. Akkor villant fel Örzse néne előtt ez a Zsuzsika számára csodaszép “látás", amikor a leány erősen bízott még abban, hogy a bíró fia feleségül veszi, amint ígérte. Adott is Örzse néninek a megerősítő látásért akkora zacskó lisztet, s olyan nagy darab sonkát, hogy alig tudta az öreg mama hazacipelni. Zsuzsika meg, ha lehet, még szebbé, még virágzóbbá nyílott ettől az ígézetes látástól. Csakhogy e nyílás nem tartott sokáig. Az elképzelt boldogságból nem lett semmi, mert a bíró más asszonyt választott a fia mellé, és nem Kerekes Zsuzsit, a szép koldustarisznyát. A Zsuzsi meg kútba ugrott és — eltemették. Hát ennyit érő volt csak a vénség “látása”, aztán még higyjen az ilyenféléknek az okos ember. De mivel más emberfia még annyit sem tudott mondani a különös életű koldus sorsáról, mégis terjedt a meséje, mint pörje a szántóföldeken. Ostobának, hihetetlennek minősítette a “látását” mindenki, de kiirtani és elfeledni már nem lehetett. Tudta a Bakony erdő sok kis falucskája s hitték, ha hitték, az erdők mélyén élő szénégetők és favágók is. A “LÁTÁS" szerint gazdag ember volt egyszer a különös koldus, talán még a királyoknál is gazdagabb. Kincsei nagy vasládákban feküdtek elásva a föld alatt, a háza melletti kis tisztáson, hét láb mélységben. A háza fönnt büszkélkedett ezidőtájt a havasok tetején, Erdélyországban. Szép, emeletes, tornyos ház volt s tölgyfából épült. Szőke, csupa-selyem asszonya esténként mindig ott állt a toronyszoba ablaka előtt és félig kihajolva a bontakozó alkonyatba, várta haza az urát, ki az erdőket bújta vad után. Még télen is nyitott ablaknál leste a jöttét, s ez lett a veszte. Egyik napon, amikor már erősen kavarta a havat az erdei szél s olyan volt már a közeli fenyőerdő, mint ezüsttel díszített karácsonyfák, sehogyan sem akart elérkezni a viszontlátás pillanata. Múltak az órák, a szél elállt s odakünn fagyni kezdett. A hópihék is megfagytak a levegőben s mint csillogó kristályok estek a földre. Az ég kiderült s kisütött a hold. Újhold volt éppen. Nagy, kerek arca világított s fényt öntött a földre. Titokzatos, nagy csend volt a világ. Éjfélre járt. Az asszonyt különös, soha nem érzett sóvárgás lepte meg, melle hullámzóm kezdett, mélyeket kortyolt a friss levegőből s mintha minden szippantásával a hold sugarából ivott volna. Teste könnyű lett, súlytalan, mint a fosztott tolipille. S ekkor történt a csoda. A sugarak sűrülni, tömörülni kezdtek s mindenki láthatta az ezüsthidat, amit a toronyszoba ablaka felé vertek. Az asszony alakja is világosan kivehető volt, de már nem az ablaknál állt, hanem az éjféli teli hold ezüst hídján lebegett. Aranyszőke haja merő ezüstté változott s a ruhája is éppen olyan volt, mint a megfagyott, szikrázó, ezüstös hópihék. E látomás azonban csak röxnd ideig tartott, mert az asszony mögött felcsapódott az ezüst híd. A hold a felhők mögé bújt ismét és senki sem tudja, mi lett a szép asszonnyal. Alighogy üres lett a nagy ház,
