Erős Vár, 1975 (45. évfolyam, 1-8. szám)
1975-12-01 / 8. szám
ERŐS VÁR 3. oldal csonyi muzsikaként az orgonára írt pasztorálok egész sora a tizenhatodik századtól kezdve mind napjainkig. (Frescobaldi, Bach, Franck, Reger, stb.) Corelli karácsonyi koncertjének zárótétele éppúgy pásztorai, mint Händel Messiásának a Krisz tus születéséről szóló rész első tétele. Ebben a ritmusban komponálják a régi német mesterek a karácsonyi korálelőjátékokat, s ebben a ritmusban szólal meg Bach Karácsonyi oratóriumának Szimfóniája. (Ilyen lüktetésű eredeti formájában Gruber “Csendes éj, szentséges éj” kezdetű közismert karácsonyi dala is.) De nemcsak az egyházi karirodalom és a hangszeres pasztorálzene szólaltatja meg ilyen bőkezűen a karácsony történetét. A karácsony muzsikájához a bölcsödalokon túl szervesen hozzátartoznak a karácsonyi népdalok művészi feldolgozásai is. A Magyar népszokások dalainak vaskos kötetéből majdnem a fele karácsonyi ének, még akkor is, ha leszámítjuk a tulajdonképpen karácsonyhoz tartozó István és János-napi köszöntőket, valamint a kiskarácsonyi (újévi) dalcsokrot. A német nép “quempas-énekek” néven tartja számon karácsonyi dalainak gazdag tárházát, melynek darabjait olyan szívesen éneklik évszázadok óta. A francia “noel”-ek is külön nagy csoportot alkotnak a francia népieredetü dallamok világában. A csehek karácsonyi dallamai pedig szinte fél Európát bejárták. S ha ezeknek a daloknak gyermekkarra vagy nagy kórusokra, orgonára vagy zenekarra írt feldolgozásaira gondolunk, előttünk áll a zeneirodalom jókora területe, mely jelentős alkotórésze egyetemes zenekultúránknak. Egy kérdés vetődhet fel bennünk. Vajon meddig egyházi jellegű egy karácsonyi ének, egy karácsonyi népdal, s mikor válik világivá? Vagy a pasztorál muzsikája meddig marad világi, s mikor lesz egyházivá? Ezt a kérdést nehéz eldönteni, de tálán nem is fontos. Örüljünk, hogy a zene birodalmában is ilyen gazdag anyag áll rendelkezésünkre, hogy az emberekhez közel vigye, megéreztesse karácsony tiszta, végtelen örömét. Adjunk hálát Istennek azért, hogy ezen a drága ünnepen gyermek és felnőtt, fiatal és öreg, magyar és minden más nemzetiségű felekezeti különbség nélkül együtt örülhet, muzsikálhat, énekelhet, mert megszületett minden ember Megváltója, az Úr Jézus Krisztus! Trajtler Gábor Az ember Istentől születik, Krisztusban hal meg és a Szentiélekben kezd el élni. J. Scheffler 1976-TOL KEZDVE ÉVENTE HATSZOR JELENIK MEG AZ ERÖS@VÄR ÍMEKIKAI MAGYAR. EVANGÉLIKUSOK. LAPJA A lap előállításával kapcsolatos kiadások emelkedése mellett most a postai szállítás díjszabását emelték fel katasztrofális mértékben. Ennek kiegyensúlyozására határoztuk el ezt a lépést. A másik ok az egy személyből álló szerkesztőkiadó-mindenes munkaterhe, aki számára fizikai lehetetlenség volt az évi 10 szám időben való megjelentetése. Az új beosztás szerint a páros hónapokban jelenik meg az ERŐS VÁR, tehát februárban, áprilisban, júniusban, stb. így lehetővé válik egy reálisabb megjelenési menetrend megvalósítása. Az 1976. februári szám még valószínűleg némi késéssel jut el az olvasókhoz, de áprilistól kezdve már pontosabb lesz a megjelenés. Az előfizetés lejáratának a címszalagon látható dátumát azoknál az előfizetőknél, akiknél a lejárat eddig páratlan hónapra (pl. november) esett, egy hónappal továbbvittük, tehát a példának említett novemberi lejáratból a decemberi számmal való lejárat lett. FÁY FERENC Nemcsak az új magyar költők egyik legkiemelkedőbb alakja, hanem hittestvérünk is. Volt iskolatársai jogos büszkeséggel emlegetik: meglátszik rajta, hogy a bonyhádi evangélikus gimnázium neveltje! Fáy Ferenc 1921-ben született Pécelen. O is átélte a magyar emigrációs sors minden nyomorúságát. 1951 óta Torontóban él, öt gyermekét a magyar költők hagyományos szegénységével küzdve neveli. Irodalmi méltatói szerint a magyar lírának azon a vonalán halad, amely Vajda Jánossal kezdődik, s Juhász Gyulán és József Attilán keresztül Fáy Ferencig ér el. Eddig öt verseskötete jelent meg: Jeremiás siralmai (1956), Az írást egyszer megtalálják (1959), Törlesztő ének (1963), Magamsirató (1968) és a legújabb, az Áradás (1972). Fáy Ferenc, mint ember, halkszavú, versei azonban sokszor dübörögve hullanak az olvasó lelkére, hangos zúgással, mint a Niagara vízáradata; megrendítő-megdöbbentő sorok zen* genek az új meglátások húrján. Figyelemreméltó kritikát írt róla Wass Albert a Törlesztő ének megjelenése után. Ebből idézünk néhány részletet: “Az emberi lélek iszonyatos és félelmetes mélységeiről időnként hírt adnak a költők. De csak nagyon kevesen. Csupán azok, akiket valamilyen vérfagyasztóan borzalmas lelki átélés során mélybe sodort az ár, mint a búvárt, akinek derekáról leszakadt a biztosító kötél s úgy süllyed alá, tehetetlenül az emberszemnem-látta mélységes tengerfenékre. A költő, ha igazán költő, saját lelkét nyitja meg s onnan hozza fel a titkokat az emberi szemek elé. Féltve, gyöngéden és óvatosan teszi ezt, mert természeténél fogva szemérmes a költő. De olykor, nagyon ritkán, megesik, hogy valami szörnyűséges baleset feltépi a költő lelkét, belehasít, mint az orvos, vagy a gyilkos kése s a vér ömlik magától, feltartóztathatatlanul és feketén, mint a halál. Ilyen költőt csinált Fáy Ferencből a történelem. Az élet természetes szeretetének kékeges magaslatai és ugyanezen élet borzalmas eltorzulásának mélységei között vergődik. Talán egy távoli, békés jövendő irodalmárai majd megcsóválják a fejüket egyes sorok olvasásakor, de mi tudjuk, hogy amit Fáy Ferenc fiatal szemei láttak, az a valóság szörnyűsége volt és szeme tükréből sem idő, sem új környezet, sem a halál maga nem lesz képes kitörölni azokat a rémségeket, amiket egy magát civilizáltnak nevező világ rászabadított Fáy Ferenc Magyarországára. Sokan kérdezhetik: mi marad meg egy lírikus költőből, ha az ég kékségét, a virágok illatát, a madarak dalát, halálhörgésre, tömegsírok bűzére és pinceodúk penészes sötétjére cseréli fel lelkében az élet? A feleletet erre a kötet utolsó fejezete adja meg, az öt részből álló ‘Jeremiás siralmai’ befejező sorai:
