Erős Vár, 1973 (43. évfolyam, 1-10. szám)
1973-11-01 / 9. szám
4. oldal ERŐS VÁR ERŐS VÁR EROS®VÄR EnraHiMHinunmamui A „Lutheran Church in America” Magyar Konferenciájának lapja. Szerkesztő és kiadó: Juhász Imre Munkatársak: a magyar evangélikus lelkészek. “ERŐS VÁR” (“MIGHTY FORTRESS”) P.O. Box 02148, Cleveland, Ohio 44102 Published by the Hungarian Conference of the Lutheran Church in America. Issued monthly October to May, bi-monthly in June/July and Aug./Sep. No. 9. (165) Vol. 39. NOVEMBER 1973 Subscription: $3.00 a year. Second-class postage paid at Cleveland, Ohio. FONTOS! Minden szerkesztőségi anyag, kézirat, gyülekezeti hír, úgyszintén a lappal kapcsolatos minden levelezés, előfizetés és adomány erre a címre küldendő: “ERŐS VÁR” P. O. BOX 02148 CLEVELAND, OHIO 44102 Az "ERŐS VÁR" előfizetési díja egy évre csak 3 dollár. Szíveskedjenek a lejárt előfizetéseket késedelem nélkül beküldeni a fenti címre. Be nem jelentett címváltozás esetén a posta a kézbesíthetetlen újságot megsemmisíti, a kiadóhivatalnak pedig külön portót kell fizetnie. Erre a költségre különösen nem-előfizetők, késedelmező előfizetők, vagy többéves hátralékban lévők esetében nehéz fedezetet találni. Ezért kérjük olvasóinkat, hogy minden esetben pontosan adják meg címüket a “Zip Code” szám feltüntetésével együtt! Az újságot “Zip Code” szám nélkül nem kézbesíti a posta. Címközlésnél tüntessék fel az utca megjelölését is;' pl.. St., Ed., Ave. Ugyanis egyes postai zónában azonos nevű utcákat csak így lehet megkülönböztetni. Printed by Classic Printing Corporation 9527 Madison Ave., Cleveland O. 44102-------------- ÁDVENTI VÁNDOROK ---------------Csillogó szemű, bátor kis vándor indult útnak a betlehemi csillag örök fényessége nyomán. Nem a jászolbölcsőhöz vette az útját, mint a napkeleti bölcsek tették sok száv év előtt. Az üldözött, földönfutó Kisded azóta dicső Király lett régen ... A kis vándor a mennyei Jeruzsálem felé haladt. A mennyei város gyöngykapuin azonban csak az léphet be, aki hófehér, tiszta ruhát visel. Hollófekete haja, mélyen égő kék szeme, kedves arcocskája volt a kis zarándoknak. Jézus vérén fehérített ragyogó ruhát is kapott, és azt a komoly intést, hogy nagyon vigyázzon: semmi folt vagy szenny ne érje a köntösét. Rózsaszínű hajnal derengett, amikor a gyermek elindult. Jól látszott az út, nyílegyenest vezetett a távolba, zöldelő táj közepén. A csillag ott ragyogott még az égen, halványan, ám drága ígéretekkel biztatón. De jaj, amint eljutott az útra és a nappali fényben haladni kezdett rajta, hamar kiderült: a zöldelő táj szelíd mezők helyett félelmes ingoványt rejt magában az út mindkét oldalán. Jaj annak, aki lelép az ösvényről és belekerül! A kezdetén szép, sima út folytatása is küzdelmesen nehéz lett. Durva, egymásra hányt kődarabok, sáros tócsák következtek rajta. Az ég is elborult, szemezni kezdett az eső. A kis zarándok egyszerre csak rémülten vette észre, hogy az út mellett itt is, ott is rút posványba keveredett zarándoktársak küszködnek a szennyes ingovánnyal. Óvatlan pillanatban leléptek az útról! Talán megbotlottak egy kőben, talán megcsúsztak egy tócsában. A gyermek elszorult szívvel vigyázott hófehér ruhájára. Nem merte felemelni szemét az útról, nem mert se jobbra, se balra tekinteni. Hirtelen kétségbeesett kiáltás ütötte meg a fülét: „Segítség! Segítség! Krisztus nevében kérlek, ments ki a hínárból!" Vékony gyermekhang kérte a segítséget — Krisztus nevében. A zarándok megállt. Óvatosan az út szélére ment. Le akart hajolni, de — mi lesz a fehér ruhával? Még egészen tiszta. „Nem! Nem! — kiáltotta önmagával küzdve, — nem merek lehajolni érted. Nézd, mindjárt sáros lesz a hófehér ruhám!" De alig ment pár kőhajításnyira, rémülten látta, hogy ruhája egyik sarkán szennyes-zöld folt támadt. Ijedten kapott oda, de nem lehetett a foltot eltüntetni. Amint azon gondolkodott, hogy-gyorsan levágja, egyszerre csak a ruha közepén látott újabb pecsétet. Nem is egyet. És a foltok gyorsan növekedtek. Az egész ruha szennyesen foltossá változott. „Ó, hova lett az én hófehér ruhám? Mit vétettem, mit vétettem?" — kiáltotta keservesen sírva. De semmi felelet nem jött. Csak a kétségbeesett jajveszékelés hallatszott távolról, halkan ... A csillogó szemű, egykor oly boldog kis zarándok leült egy nagy durva kőre az út közepén. Könnye úgy hullt, mint a záporeső. Egészen addig, amíg eszébe nem jutott valami: ha már vége van is a hófehér ruhámnak, ha már nem jutok is be a gyöngykapun, arra még mindig van erőm, hogy megmentsek a pusztulástól egy szegény fuldokló testvérkét. — Letörölte a könnyeit és elindult a csapkodó esőben, a goromba kövek közt visszafelé. Odaért a láp sarában vergődő gyermekhez. Letérdelt a lucsokban az útra és összeszedte minden erejét. Kihúzta a mocsárból a küszködő testvérkét. Ó, milyen örömmel ölelték meg egymást! Szomorúságában is örült, hogy kimentett valakit a szörnyű veszedelemből! Az alkony szürkületében csak a gyöngykapu fénylett a távolból. Ha nem mehetnek is be rajta, legalább a küszöbére juthassanak. Megindultak hát feléje. De jaj, a bizonytalan félhomályban egyszer csak az életmentő kis zarándok botlott meg és esett a mocsárba, összevérezte az arcát. A félelem megbénította az erejét. De a zarándoktestvér teljes erővel kapott utána. Gyönge kis karját megacélozta a hálás szeretet. Fel tudta vonszolni az út szélére a kínlódót. Egyesült erővel sikerült kiszabadulniuk. Mentek tovább, míg egyszer csak ott álltak az út végén szemben a gyöngykapuval. Két ágrólszakadt, bánatos kis zarándok. Csupa rongy a ruhájuk a mocskos iszap alatt, amit rájuk tapasztott a mocsár. Dehogy is lehetett reményük, hogy bejussanak a nagy Király arany városába! Amint azonban szomorú gyerekszemükkel sóvárogva nézték a gyöngykaput, íme váratlanul ámulatos csoda történt: sáros, cafatos, iszapos rongyaik pillanat alatt ragyogóan fehér, fénylő ruhává változtak. Olyan vakítóan fehérré, hogy az angyalok fényhez szokott szeme is csak csodálkozva tudott rátekinteni. A gyöngykapu szárnyai pedig szélesre tárultak a két kis zarándok előtt. .. Isten igéje így szól a gyöngykapukról és az arany városról: „A tizenkét kapu pedig tizenkét gyöngy; minden egyes kapu egy-egy gyöngyből van; és a város utcája tiszta arany, olyan, mint az átlátszó üveg. És templomot nem láttam abban: mert az Űr, a Mindenható Isten annak temploma, és a Bárány. És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne; mert az Isten dicsősége megvilágosította azt, és annak szövétneke a Bárány." (Jel. 21 : 21—23). -És nem megy be abba semmi tisztátalan." (21, 27). Csak azok, „akik megmosták az ő ruhájukat és megfehérítettek ruháikat a Bárány vérében." (7 :14).
