Erős Vár, 1973 (43. évfolyam, 1-10. szám)
1973-11-01 / 9. szám
ERŐS VÁR 5. oldal KARÁCSONY KÜSZÖBÉN 1 Péter 1:8-16. Ádventben, karácsony küszöbén, minden azon fordul meg az életünkben, hogy hiszünk-e a láthatatlan Jézusban és szeretjük-e Őt nagyon, mindennél és mindenkinél jobban, vagy pedig nem. A Jézusban hívő ember: örvendező ember. Hogyne örülne, amikor Isten minden régi ígéretét beváltotta, az üdvösséget elkészítette, a Megváltót elküldte, és nekünk Jézusban már most üdvösségünk van. Ez nem avult vallásos igazság, amit ódon templomok szúette padjaiban álmosan és unottan hallgat az ember. Ez nem kegyes szólam, amit megszokik a fülünk és amivel nem tud mit kezdeni a engedelmeskedik Istennek és “magától” megteremnek élete fáján a Lélek jó gyümölcsei. A hívő ember: szent ember. Nem bűntelen, hiszen a bűn halála pillanatáig sötét valóság marad az életében. Szent, azaz Isten számára lefoglalt ember. Olyan valaki, aki tudja, hogy mindenestől az Istené. Nem élhet hát úgy, ahogyan akar. Nem szennyezheti be undok bűnökkel a testét, hiszen az a Szentlélek temploma. Tudja, hogy élete a Lélek megszentelő, fegyelmező, tisztító munkájának a színhelye és igyekszik mindig úgy élni ebben a világban, mint Isten megváltott gyermeke. Ilyen emberek csak úgy lehetünk, ha az ádventi Király betér hozzánk és Szentleikével újjáteremti az életünket. IMÁDSÁG Kérünk Urunk, tekints kegyelmesen ránk ebben a drága ádventi időszakban. Bocsásd meg Hozzád nem méltó életünket és tégy minket örvendező, józan, engedelmes és szent emberekké, igaz keresztyénekké, hogy megújuló életünkkel Téged dicsérjünk a gyülekezetben és a világban, a családban és a munkahelyünkön. Ámen. T. G. Az első keresztyének élete mai ember. A Krisztusban megjelent üdvösség: valóság és a róla szóló híradás: drága ádventi evangélium, amely kell, hogy megörvendeztesse lelkünket. A Jézust szerető ember: józan ember. A dolgokat a maguk valóságában látja. Semmiféle mámornak nem ad helyet az életében. Se sötét, se rózsaszínű szemüveget nem használ, hanem a Lélek fényében úgy látja a dolgokat, ahogyan vannak. Tudja, hogy Jézus visszajön. Azt is tudja, hogy váratlanul érkezik, tehát teljes készenlétben, szent “készültségben” van állandóan. Vigyáz arra, hogy Istennel való kapcsolatát semmi meg ne rontsa és szüntelenül a bocsánatból él. Ugyanakkor azonban azt is jól látja, hogy Jézus érkezésekor kegyelmet hoz az övéinek. Teljes megváltást, üdvösséget. Ez az élő reménység beragyogja a hivő ember küzdelmeit, munkáját és ünneplését. A hívő ember: engedelmes gyermeke Istennek, a mennyei Atyának. Az Úr szeretete, a bűnbocsánat, amiből él, arra készteti, hogy Isten akaratának belső indításra engedelmeskedjék. Amit a maga erejéből sohasem tudott volna megtenni, az most a Lélek erejével megvalósul az életében: hálából és köszönetből Az első keresztyének Jézus parancsát követve istenfélelemben és testvéri kö-össégben éltek. Életük központjában az istentisztelet állt. Templomuk eleinte nem volt, hanem magánházakban, majd az üldözések idején erdőkben, barlangokban, vagy temetkezési helyül szolgáló földalatti folyosókban (katakombákban) gyűltek össze istentiszteletre. Imádkoztak, énekeltek s a Krisztusról szóló próféciákat és evangéliumi történeteket olvasták és magyarázták. Istentiszteletük mindig össze volt kötve az úrvacsorával, melyet két szín alatt vettek (kenyeret és bort). Ezeknek az istentiszteleteknek és szentvacsoráknak kiegészítője volt a szeretetvendégség (agapé), melyen egymás mellett ült és testvéri csókot váltott egymással gazdag és szegény, úr és szolga; a magukkal hozott eledelt testvériesen megosztva, közösen fogyasztották el. Kezdetben a szombatot ünnepelték meg, később azonban a vasárnapot tették az istentisztelet napjává Jézus feltámadásának az emlékére. Ezt az “Űrnapjának” nevezték. Templomi egyszerű, de bensőséges hitéletüknek megfelelt az erkölcsiségük. Családi életük a pogányokéval ellentétben tiszta és példás volt. A leányok, asszonyok szemérmetességének láttán így kiáltott fel egy pogány tanító: “Micsoda derék, tisztaéletü asszonyaik vannak ezeknek a keresztyéneknek!” A családi körön kívül is igaz szeretetben forrtak össze s az egy mennyei Atya gyermekeiként testvéreknek tekintették egymást. Szűkölködő, nélkülöző, elhagyott nem volt közöttük. A betegeket gondozták, az árvákat és támaszra szoruló özvegyeket a hívek önkéntes adományaiból tartották el. Az adakozást az istentisztelet egyik alkotó részének tartották. A pogányok tisztelettel és csodálattal mondogatták róluk: “Nézzétek, hogyan szeretik egymást!” De nemcsak egymást szerették, hanem minden emberben felebarátot láttak. Szeretettel karolták fel a rabszolgákat. A keresztyénné lett gazdák első dolga volt szabadon bocsátani rabszolgáikat; a mások birtokában levő rabszolgák kiváltására pedig pénzt gyűjtöttek és adtak össze. Pál apostol a Pilemonhoz írt levelét egy urától megszökött rabszolga érdekében és védelmében írja, akit a saját fiaként ajánl gazdája szeretetébe. Az első időben lelkészeik, tanítóik nem voltak, hanem a jóerkölcsben, értelemben kiválóbb, idősebb férfiak, az ún presbiterek (görög szó, jelentése: vének) vezették az egyház ügyeit. Melléjük a szeretetmunka végzésére: az alamizsna-gyűjtésre s a betegek ápolására diakónusokat és diakonisszákat választottak. Szigorú egyházfegyelmet gyakoroltak. A rendetlen életüeket, a Krisztus parancsa ellen vétőket kizárták s csak őszinte bünbánat és töredelem után fogadták vissza közösségükbe. Kiss Samu A mannát Isten hullatta a vándorló nép sátrai köré, de nekik kellett azt felszedni, elkészíteni és 'elfogyasztani. Isten adományait kitárt karral várjuk, adományainkat a perselybe zárt ujjakkal tesszük.
